Nem talál koalíciós partnert a szélsőjobboldali FPÖ az osztrák választások után

  • narancs.hu
  • 2024. október 9.

Külpol

Pedig Orbán Viktor is arra fogadott, hogy Kicklből Ausztria vezetője lesz.

Nem bízhatja meg a szélsőjobboldali Szabadságpártot a kormányalakítással, mert egyetlen párt sem hajlandó vele kormányozni – jelentette ki az osztrák köztársasági elnök, Alexander Van der Bellen a Reuters híradása szerint. Így a soron következő két legnépszerűbb pártra, az Osztrák Néppártra (ÖVP) és a szociáldemokratákra vár a feladat, hogy megpróbálkozzon a kormányalakítással.

Az FPÖ tíz napja 29 százalékkal megnyerte a választást, ami történelmi lehetőség lenne az egykori SS-tiszt által alapított párt számára. De még a konzervatív ÖVP is csak úgy lépne velük szövetségre, ha Herbert Kickl, az FPÖ vezetője nem vesz részt a kormányzásban. Kickl viszont ragaszkodik hozzá, hogy kancellár legyen.

„Teljesen új helyzet, hogy van egy választási győztes, akivel nyilvánvalóan egyetlen másik párt sem akar kormányozni” – mondta Alexander Van der Bellen a tévében. „Klasszikus patthelyzet.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.