Magyar Narancs: Március elején, 65. születésnapodon búcsúztál az egyetem rektoraként. Megkönnyebbültél?
Ascher Tamás: Meg bizony.
MN: Miért vállaltad a rektorságot? Hiszen soha nem vezettél intézményt, színházat.
AT: Nem nagyon volt más habilitált egyetemi tanár megfelelő életkorban, kellően széles körű elfogadottsággal. Sokáig elsősorban kritikus észrevételeim voltak az intézménnyel kapcsolatban; osztályvezetést először csak 2003-ban vállaltam, az előző húsz évben időről időre kurzusokat vezettem; de be kellett látnom, hogy az elegáns kívülállás ideje lejárt. Végül is tiszteltem-tisztelem az egyetemet mint a magyar kultúra egyik hagyományosan fontos helyszínét, 150 éve nagy magyar művészek működésének terepét. A feladat elvállalása tehát nem személyes ambícióm volt, hanem kötelesség.
MN: Második rektori ciklusod vége előtt távoztál, másfél év volt hátra. Igazságosnak tartod azt a törvényt, amely kimondja, hogy 65 év fölött nem lehet valaki rektor? Sok más, közpénzből fenntartott intézmény, így például színház vezetője is lehet.
AT: A törvény hibás. Amikor az ember a legtöbb tapasztalat birtokában van, a legátfogóbb a tudása, akkor kénytelen abbahagyni. Hozzáteszem, hogy Európában máshol is dívik ez a szokás, Finnországban például. Én nem értek egyet ezzel a gyakorlattal. Természetesen taníthatok tovább, ősszel osztályt indítunk.
MN: Főiskola vagy egyetem - hogy mondod magadban?
AT: Magunkban mindannyian főiskolának nevezzük. Most viszont a múltbelit illetem főiskola névvel, a jelenlegi intézményt nevezem egyetemnek. Későn, Székely Gábor rektorsága alatt kezdett el modernizálódni. A szerkezetváltás az én irányításom alatt történt.
MN: Mi történt a rektorságod alatt? Kívülről sok feszültséget, kritikát, elvonást látni.
AT: A bolognai rendszer részeként a MAB számára újra kellett akkreditálni a tantárgyak döntő részét, újrafogalmazni a tananyag követelményeit. Amúgy alapvetően megváltoztak a korszak diktálta igények. A komoly reform-munkához a megfelelő körülményeket egyre nehezebb volt megteremteni, évről évre nagyobb lépéshátrányba kerültünk 2007 óta. Fokozatosan csökkenő források, egyre kevesebb oktató egyre nagyobb terheléssel. Csoda, hogy mégis maradt jó néhány tanárban kezdeményezőkedv, odaadó munkabírás, ami eredményesnek tűnő reformokhoz vezetett.Régen a főiskola oktatásszervezési szempontból családias trehánysággal működött. A mintatanterveknél nagyobb súlya volt annak, milyen adott művészi kérdés foglalkoztat épp szenvedélyesen egy-egy osztályfőnököt: a mester-tanítvány viszony személyessége, intenzitása, inspiráló ereje páratlan hellyé tette az intézményt, s ugyanannyira kiszámíthatatlanná is.
MN: A személyes rendezői pályád nem bántad? Hiszen valamelyest félre kellett tenni.
AT: Fellini írja, hogy amikor hozzáfogott a Casanova-filmjéhez, meghatározhatatlan korúnak érezte magát, de három év múlva, mire túljutott a film munkálatainak hosszú alagútján, visszavonhatatlanul öregemberré lett. Nos, az én nyolc évem megtette velem ugyanezt, Casanova-film - vagy bármi ahhoz fogható - azonban sehol. Egyébként sok meghívásról lemondtam, és gyakran dekoncentrált rendezés közben a sok hivatali gond. Az sem nagy öröm, hogy politikailag csesztetik az embert. A rektori munka alapvetően megváltozott a bolognai reformok bevezetésétől. Ettől vált a régen nyugalmasabb pozíció napról napra döntéseket igénylő, hallatlanul érdekes, ám drámaian hivatali jellegű munkává. Egyébként hivatali feladat volt a fenntartó minisztériummal való kommunikáció is: nem árulok el titkot, ha megemlítem, hogy eléggé egyoldalú volt. Ritkán érkezett időben reakció bármilyen kezdeményezésre, s ha volt válasz, később esetleg visszavonódott. Életemben ennyit nem esedeztem érvényes reakciókért. Másfelől hálás lehetek, hogy legalább nem éreztettek velem semmit abból, amit a sajtóból meg a pletykákból úgyis tudtam: a széles körű ármánykodást, ami az egyetemet körülvette.
MN: Ilyen körülmények közt mit könyvelhetsz el sikerként a nyolc év alatt?
AT: Semmi sem a személyes sikerem, közös munka mind. Kívülről ez az intézmény elsősorban a színészképzésről ismert, miközben itt sokféle filmes és színházi szak működik, és sok fontos újító folyamat zajlik több területen. A koreográfusok, azaz fizikai színházi színész-rendezők képzése megújult öt éve - ez az a szak, amit Ladányi Andrea kezdeményezett és Horváth Csaba vezet. Már látszik, egyedülálló társaság veszi át a diplomáját hamarosan. A filmes képzés megreformálása is az én időmre esik, Bárdos András szervező- és konszenzusteremtő képessége segítette életre, Enyedi Ildikó és Szász János fontos szerepet játszottak az oktatás újrafogalmazásában. Most az első három évben intenzív, közös képzésben együtt dolgoznak, érlelődnek rendezők, operatőrök, vágók, hangmesterek és így tovább.
MN: Szellemileg mit hoztál? El kellett küldeni tanárokat, jöttek újak.
AT: Törekedtem rá, hogy minél tágasabb legyen a szellemi horizont: ne csak az éppen esedékes divatok határozzák meg, mi az érték, de ne is állja útját valami vaskalapos merevség az új értékeknek, a friss tehetségnek. Feladatomnak éreztem felismerni, hogy kik azok a művészek, akik empatikusak is, és a tanítás valóban az ambíciójuk. Néhányan sértve érzik magukat, hogy nem hívták őket tanítani, de maguktól sosem érdeklődtek, nem jöttek vizsgákat nézni. Másokat hiába hívtunk, soha nem sikerült időt egyeztetni. Egyesek ezt úgy élik meg, hogy tudatosan kizárták őket. De a tanítás komoly áldozat, nem mindenki képes valóban ráfordítani a szükséges időmennyiséget.
| ||
MN: Fiatalok tanítanak?
AT: A régi egyetem egy szűkebb, mainstream kánont képviselt, kizárva az avantgárd stílusirányokat. A kilencvenes évektől tudatosan nyitottabbá váltunk. Például Ruszt József sokáig nem léphetett e falak közé. Jancsó se tanított, eleinte tiltva volt, később talán ő nem szánt rá időt... Tarr Bélát sosem sikerült becsábítani, Mundruczó se igen ér rá. De itt dolgozik Zsótér Sándor, Bodó Viktor, az utóbbi években kértük kurzusra Pintér Bélát, Kovalik Balázst, Török Ferencet, Pálfi Györgyöt. Akire a fiatalok igazán kíváncsiak, arra az egyetemnek is igényt kell tartania.
MN: Schilling?
AT: Őt is többször hívtam, egyszer egy kurzus erejéig sikerült. Vidnyánszkyt régebben, még hatalomra kerülése előtt, többször hívtuk, nemigen ért rá. A bolognai rendszer szül bizonyos kényszereket: kénytelenek vagyunk az egyetemi világ struktúráiban is gondolkodni. Olyan tanárokra várunk, akik hajlandók tudományos fokozatot szerezni, erre energiát szánni. Egyik kudarcom, hogy nem tudtam elég művészt rábírni a DLA megszerzésére, pedig ez ma követelmény.
MN: Miért nem vonzó a fokozatszerzés?
AT: Mindenki elfoglalt. Sokan elkezdik, de nem fejezik be. Schillinget sokszor kérleltem: ahhoz, hogy ő itt egyetemi tanár lehessen, hogy a sokszor - és kedvvel - ostorozott szisztéma helyett újakat teremtsen, előbb be kell ülnie a doktori iskola padjába. Vidnyánszy Attilának sincs semmiféle fokozata.
MN: Aki rektorhelyettes Kaposváron. Tanársegédséghez kell fokozat, rektorhelyettesi tisztséghez nem. Ettől függetlenül van valami abszurd abban, hogy művészeknek tudományos fokozatot kell szerezniük. A díjak, elismerések nem konvertálhatók fokozattá?
AT: Volt egy tízéves türelmi idő, amíg a díjak kiválthattak fokozatokat. De ez lejárt, és több művészeti egyetemen megoldódott a helyzet. Persze érthető, hogy valakinek nem fér bele vizsgákra készülni, dolgozatokat írni, de aki nemcsak alkalmanként, hanem hivatásszerűen akar a művészeti felsőoktatásban dolgozni, az időt kell szánjon erre.
MN: Mi nem sikerült még?
AT: Lényegében nem sikerült az egyetemet biztonságosan működő, modern intézménnyé alakítani; hiába ismertük fel a fejlődés lehetséges útjait, az egyre durvább megszorítások, elvonások lehetetlenné tettek minden nagyobb horderejű fejlesztést. A lepusztult filmes infrastruktúra mindennél ékesebb bizonyítéka ennek.
MN: Rektorságod alatt a felsőoktatási kormányzat rángatta az egyetemet, ez pártpolitikától független. Az anyagi ellehetetlenülés mit jelent pontosan?
AT: Meg kell nézni, hogy 2013 első félévében, amikor a legsúlyosabb volt a helyzetünk, az Emmi saját forrásából mi mindenre áldozott. Egyes intézményeket bőkezűen segít, másokat éheztet. Például a Budapesti Kommunikációs Főiskola - ami magánegyetem magánpénzből - kb. 450 millió forintos adományt kap, ennyi a mi teljes évi költségvetésünk. 2009-től 2014-ig a költségvetés 50 százalékát vették el, 900 millióból 450 maradt.
MN: Ez a személyeddel összefügg? Az elmúlt években sok személyes támadás ért.
AT: Nem biztos. A magyar felsőoktatás legyalulása általános tendencia, az ügyesebben politizálókat is sújtotta, a későbbi különalkuk nem gyakoriak. A mi esetünk annyiban sajátos, hogy az eredeti költségvetésünk sem volt sok; kormányzati külön kegyben sosem részesültünk, és Hillerék alatt zárolták tőlünk az első 70 milliót. Nagyjából minden kormányzat az oktatásból von ki. Ellenzékként mindenki elmondja, hogy az oktatásból nem szabad pénzt kivenni, majd amikor kormányra kerül, ez az első lépése.
MN: Mondjuk egy végzős rendező mennyiből készíthet vizsgaelőadást? Amiből színészt, tervezőt, munkatársat hív, és egy épkézláb előadást csinál?
AT: Az egyetem büdzséjében soha egyetlen fillér sem volt vizsgafilmre vagy -előadásra, ez mindig pályázati pénz volt.
MN: Ez elég furcsa.
AT: Igen. Régebben egy évben 12-20 millió forint jutott külön a számunkra kiírt pályázatokból vizsgafilmre, 4-5 millió NKA-s pénz színházi vizsgaelőadásra. Most a töredéke, mert a pályázatokon a döntéshozók nem kedvelnek minket. Andy Vajna és a Filmalap mostanában elkezdett segíteni, meglátjuk, tartós lesz-e a jó szándék.
MN: Miért van az egyetem körül ennyi feszültség? Liberális fészeknek szokták becézni.
AT: Van egy csomó sértett ember, vacak igazgatók, középszerű rendezők, akik nem tanítanak itt. Azok híresztelnek ezt-azt, úgy képzelvén, hatékony muníció lehet egy "rendcsináláshoz". Nemrég hallottam, hogy egy vidéki igazgató e szavakkal feddi renitens színésznőjét: Nem lesz itt semmi Ascher café! Mumus lettem, ez vicces. A művészvilágban egyébként mindig jelen volt a gyermekded féltékenykedés, itt is erről van szó. De a felsőoktatási vezetés szintjére sosem ment át. Nem rendelt be semmilyen miniszter, nem kellett sehol, magasabb szinten semmiről számot adnom, mint Alföldinek a Nemzeti esetében. Csak épp a pénzt vették el, de azt sem annyira, ahogy Kerényi az elhíresült buzizós videóban javasolja a felső hatalmaknak...
MN: Csurka Ascher Café című cikke 2011-ben, Kerényi Imre nyilatkozata tavaly kavart komoly vihart.
AT: Kerényi Imre az igazi nagy sértett Vidnyánszky mellett, noha folyamatosan osztályai voltak a Fidesz hatalomra kerüléséig. Csurka paranoiája szót sem érdemel, annak idején is óvakodtam túlreagálni.
MN: Kerényi azt mondta, hogy bezáratná az egyetemet, ahol szerinte kis rabszolgákat nevelnek, és a Nemzeti Színházhoz utalná a képzést. Vidnyánszky egyébként nem tiltakozott, ott ült mellette. Emiatt az egyetem 2013 nyarán Orbán Viktornak írt levelet, hiszen Kerényi nem magánemberként beszélt. Jött válasz?
AT: Az egyetem 95 oktatója, lényegében majd' a teljes tanári kar írta alá a levelet. Állásfoglalást kértünk. Nem jött semmilyen válasz. Nem igazán ildomos ez, meg talán hivatali kötelesség is lett volna. De valamilyen tipikus kádárista eseménysorozat mégis zajlott az ügy körül: a Magyar Nemzetben azt írták, hogy tűrhetetlen, amit Kerényi Imre beszélt. Ezt tekintem válasznak. Kerényit megdorgálták. (A Magyar Nemzet Online-on jelent meg a portál főszerkesztőjének jegyzete - a szerk.) Egyébként nem sokkal később újsághír volt, hogy megduplázták miniszterelnöki tanácsadói fizetését.
MN: A művészek közül Vidnyánszky is kritizálta az egyetemet, és most frissen Kerényi Miklós Gábor. Ebben sok a sérelem és a politika. Ha mindezt kivonjuk, megnézzük az állításokat: zárt klikk, egyféle ízlés, egyféle esztétika. Teljesen alaptalannak gondolod az állításokat?
AT: Ízlésterror - így fogalmaz Kerényi Miklós Gábor, s a fogalom maga politikai ízű, hisz senki nem terrorizál senkit. De lássuk be, az ő színházának ízlése számomra elrettentő.Persze közönségsikere nem vitatható, de elvárásaira inkább az operai hangok világában kap megoldást: mi a képzésünkben teljes színészéletpályára készítünk fel, több műfajúságra és arra, hogy a színész alkotó partnere legyen a rendezőnek. Egyébként a saját, operettszínházi oktatásban részesült, kiemelkedő kádereit Kerényi Miklós Gábor maga küldte hozzánk hároméves továbbképzésben diplomát szerezni: ez esetben nem kifogásolta az ízlésterrort. Ami azért is puszta ráfogás, mert tanáraink különböző módszertanok, különböző esztétikák elkötelezettjei: mást és másképp tanít Zsótér, mint Bodó, vagy Zsámbéki, mint Novák Eszter.
MN: A végzett hallgatók is fogalmaztak meg kritikákat. Nincs kísérletezés, minden attól függ, kinek az osztályába jársz, nem túl kreatív szellemiség uralkodik...
AT: Nyilván van benne igazság. De annyit biztosan állíthatok: nincs elvi akadálya a kísérletezésnek. Egyébként, ami a vezetőség oldaláról bátor, tág lelkű kísérletezés, a diákok felől gyakran megcsontosodott maradiság: az én diákkoromban én is ezt éreztem, nyilván, és - remélhetőleg kevesebb joggal - ezt érzik a maiak is. Mindig helye van a lázadásnak.
MN: Sokszor elhangzik, színészképzésben csak egyféle módszer van: Sztanyiszlavszkij.
AT: Horváth Csaba fizikai színházat tanít, az ő világában benne van Mejerhold. Zsótér, Bodó más-más forrásokból merít. De igaz, Sztanyiszlavszkij szelleme alapvetően jelen van, nem ellenkezem. Csak ez nem akadálya semmilyen stílusforradalomnak, ezt is tudjuk.
MN: Itt van még a genderkérdés. A rendező szakos diákok és a vezető oktatók közt hagyományosan kevés a nő. Mit gondolsz erről?
AT: Ez nem egyetemi probléma, alapvetően társadalmi. Ilyen az ország. Hagyományos meggyőződések vannak arról, hogy melyik nem mire való, így aztán arányaiban sokkal kevesebb nő jelentkezik rendezőnek. Most a rendezőosztályban két lány van, egy pedig a bábrendezők közt.
MN: Vitt már nő színészosztályt mint évfolyamvezető?
AT: Novák Eszter. Az elméleti intézetet Radnai Annamária vezeti, a rektorhelyettes pedig Jákfalvi Magdolna. Az ország minden helyén megvívandó küzdelem a nők egyenrangú kezelése.
MN: A Kaposvári Egyetemen tíz éve van színész szak, most Vidnyánszky vezeti. Kaposvárhoz kötődsz?
AT: A Kaposvári Egyetem gondolata akkor született, amikor a pesti még reménytelenül konzervatív intézmény volt. Mire megvalósult, maga Babarczy László, a kaposvári képzés kitalálója Pesten lett rektor, tehát kissé okafogyottá vált az alapítás. De végül is nem baj, mert a konkurencia mindig jó.
MN: Kell ennyi színészt képezni?
AT: Nem. De mindig kell új eresztés, kellenek húszéves fiatalok. Eddig is okozott feszültségeket, most ez az ostoba politikai megosztás újabbakat fog. Lesznek színházak, amelyek nem mernek Pestről szerződtetni, csak Kaposvárról. Ez még szerencsére nincs így, de sajnos nem elképzelhetetlen.
MN: Most a Nemzetiben szerepelt együtt a kaposvári és a pesti színészosztály együtt.
AT: Ez mindenképp jó kezdeményezés.
MN: A rektorváltás körül szintén voltak aggodalmak.
AT: Mindenki aggódott, hogy a rektorváltás során kínos kultúrpolitikai döntés születik, és szétverik az egyetemet. Nincs kétségem, hogy megtennék. A választások előtt nem akartak botrányt. De gondosan választottunk új rektort: M. Tóth Géza egyik politikai oldalnak sem elkötelezett, de talpig becsületes, kiváló művész, nagy oktatásszervezési tapasztalattal. Mivel nem színházi ember, nem fogja hergelni a színházi sértettségeket.
