„Megrendültem ma, szembesültem ugyanis azzal, hogyan néz ki Gobbi Hilda egykori visegrádi nyaralója” – írta hétfő délutáni Facebook-posztjában Pokorny Lia.
A színésznő egy videót is megosztott arról, hogy a gaztól és a letört ágaktól nem is lehet látni a kapuból a telken álló házat. „Az ikonikus patkós kerítés melletti rozsda láttán majdnem elsírtam magam” – fogalmazott Pokorny Lia. A kultikus, színháztörténeti jelentőségű helyszín Gobbi Hilda hagyatékának része, aki éppen 90 éve, 1935-ben lett a Nemzeti Színház tagja. A színésznő az elhanyagolt nyaraló állapotát látva felidézte, hogy Gobbi Hilda a 60 évvel ezelőtt felrobbantott régi Nemzeti Színház gerendáit, oszlopait mentette át és építette be a házba, amiben Major Tamás irodájának, valamint Jászai Mari, Bajor Gizi és Somlay Artúr öltözőjének ajtaja is helyet kapott.
„Ez a közös színháztörténetünk, nem hagyhatjuk így. Szeretnék tenni a megmentéséért”
– írta Pokorny Lia, aki egy nappal később már arról posztolt, hogy egy „kulturális mozgalom” indult el az ügyben, több mint kétezren ajánlották fel a segítségüket a kertrendezésben, a villa felújításába és alkotóházzá alakításában. „Kollégák is hívtak, hívnak, többek között Molnár Piroska, a Nemzet Színésze is jelezte: számíthatunk rá, Gobbi Hildának is tartozunk ezzel” – derül ki a keddi bejegyzéséből.
❤ Hozhat-e szerencsét nekünk Gobbi Hilda híres és ikonikus kerítése a patkókkal? Remélem... Kedves Mindenki!...
Posted by Pokorny Lia on Tuesday, January 28, 2025