A kölni bíróság ítélete a legnagyobb kultúrbotrány. Mondhatni: az igazi endlösung – már ami a zsidó identitást illeti. (…) A lényeg: akik örülnek, hogy a zsidóknak meg akarják tiltani a metélkedést, azoknak fogalmuk sincsen semmiről. Azok nem is sejtik, hogy ezen az alapon akarják majd betiltani a keresztény csecsemők megkeresztelését.
Figyelmébe ajánljuk
Orbán megbeszélte Trumppal, hogy maradjon a rezsicsökkentés
Washingtonba repült a magyar miniszterelnök, a hivatalos ebéd igen jó hangulatban zajlott, majd kiderült, hogy Orbánnak sikerült kiharcolni a mentességet az orosz szankciók alól – a Barátság és a Török Áramlat esetében egy évig.
Vers Oroszország örök háborújáról: a költők tényleg jósok?
Baka Istvánra egy harmincéves tévéfelvétellel emlékeztek hétfőn Szegeden. A költő felolvasta benne egy műfordítását, amely a nézők előtt kapott új jelentésréteget.
Máris elkezdett elpárologni a gyermekvédelemre beígért 17 milliárd forint
Innen? Hová? Szabó Andrea választásszociológus és Rainer M. János történész lesz az élő Narancs-beszélgetés két vendége
- narancs.hu
Van új a nap alatt! Van szerencsénk egy olyan élő Narancs-beszélgetést beharangozni, amelynek apropóját egyszerre adja forrongó jelenkorunk és annak sok évtizedes, néha bizony évszázados előzményei.
Hallgatói aukció a Képzőn: a fiatal művészek pályakezdését és a rászoruló diákokat is támogatják
Második alkalommal rendezték meg a képzőművészeti egyetemen a jumpSTART eseménysorozatot, melynek zárásaként a halgatók alkotásaira lehet licitálni. A bemutatott művek mellett megismerhettük a kezdeményezés legfontosabb céljait.
Adatok a Tiszától: a Lázár-birodalom visszavág
Németh Balázs házhoz ment – írjuk –, de a Promenad24 tömegével félemlíti meg az embereket Csongrád-Csanád megyében.
Tuzson Bence, a nagy mókamester, úgy verheti át a Facebook algoritmusát, mint senki más
Létrejött egy oldal, ami olyan, mintha nem politikai tartalmakat gyártana, de közben a térség fejlesztéseit tervezhetik bemutatni vele.
A Fidesz házhoz megy
Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.
Szétpikkelyesedett egység
Az előadás a kortárs művészet elérhetőségét és megérthetőségét szerette volna reprezentálni, ennek jegyében tánc és fényjáték keretezett négy kortárs zeneművet.
Méhünknek gyümölcse
Több oka is van, hogy Georgia a béranyaság egyik paradicsomává vált.
Mint az itatós
Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.
Minden meg akar ölni
- SzSz
Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

