Mit viseljünk ezüst táskához?

  • Fizetett tartalom
  • 2023. január 31.

Támogatott tartalom

A különféle fémes, csillogó színek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, úgy a ruhadarabokat, mint a kiegészítőket illetően. Ezek között pedig kiemelkedően népszerűnek számítanak az ezüst különféle árnyalatai. Nem is csodálkozhatunk tehát rajta, hogy az ezüst táskák az aktuális trendek egyik legnagyobb slágereinek számítanak. Ezek a kiegészítők rendkívül elegánsak, mégis kellően visszafogottak ahhoz, hogy a mindennapokban is jól szolgáljanak bennünket. A kérdés csupán az, hogy mivel érdemes viselnünk őket?

Fekete összeállítások – univerzális viseletek bármely alkalomra

Ha szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni egy ezüst táska nyújtotta fenséges megjelenésből, akkor a sötét szettekkel mindenképp jól járhatunk. Az egyik legjobb választás pedig a fekete, hiszen ez az elegáns szín nagyszerűen képes kihangsúlyozni az ezüst bármely árnyalatát, és ízléses kontrasztot biztosít mellé. Ráadásul ezzel a színösszeállítással gyakorlatilag bármilyen stílusban alkothatunk különféle szetteket. Míg az elegáns fekete magassarkúk és ruhák által kifejezetten alkalmi outfiteket kaphatunk, amelyek passzolnak ezüst táskánkhoz, addig a mindennapi ruháinkból is alkothatunk hozzá illő lezser szetteket, akár a North Face választék kínálatából egy pár kényelmes lábbelit választva.

Talpig ezüstben – a stílusos alkalmi megjelenésért

Amennyiben pedig kifejezetten alkalmi viseletet keresünk, úgy előtérbe kerülhetnek a feltűnőbb viseletek is. Egy jó példa erre, amikor szettünk minden darabja ezüst színben pompázik. Egy mutatós ezüst táska hasonló színű ruhával és cipővel bár cseppet sem mindennapi látvány, azonban rendívül dekoratív lehet. Ha kellően ízléses darabokat választunk szettünk részeként, akkor biztosan nem kell majd aggódnunk. Egy ilyen összeállítással ugyanis garantált a valódi bálkirálynői érzés. Ez jó példát szolgáltat arra, hogy milyen különleges potenciállal is rendelkeznek az ezüst táskák.

Fashion Design Woman Accessories Set. Minimal. Art

 
 
Fotó: TERNOVOJ EVGENIJ PAVLOVICH

Farmer ruhával a könnyed mindennapi viseletért

Egy kifejezetten stílusos, mégis könnyed hétköznapi viseletet jelent, ha kedvenc ezüst táskánkat valamilyen stílusos farmerruhával párosítjuk. A sötétebb színű ruhák itt is előnyt élveznek, hiszen rendkívül esztétikus kontrasztot alkothatnak táskánk csillogó megjelenésével, azonban a világosabb farmer anyag is jól mutathat az ezüsttel. Ha mindezt megspékeljük egy pár divatos, mégis kényelmes Tamaris papuccsal, akkor pedig garantált, hogy mindennapokban is valóban megnyerő lesz megjelenésünk. Amennyiben nem vagyunk ismerősek ezekkel a lábbelikkel, úgy az alábbi cikkből többet is megtudhatunk róluk: Tamaris papucs – stílusos megjelenés és kényelmes járás.

A fentebb említett javaslatok persze nem abszolút érvényűek, hiszen az ezüst táskákban rengeteg lehetőség rejlik. Ezek viszont jó kiindulási alapot jelentenek ahhoz, magunk is elkezdjünk kísérletezni ezen különleges kiegészítőkkel. Annyi azonban biztos, hogy egy ilyen táskának méltán megvan a helye bármely igényes hölgy kiegészítői között, tehát biztosan nem fogunk rosszul járni vele.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control (OFAC), azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője (és egyebek mellett a titkosszolgálatokért, valamint a propagandáért felelős miniszter) is szerepel.

Edward Young jóslata

  • Földényi F. László

Edward Young angol költő 1759-ben Vélekedések az eredeti kompozícióról című esszéjében feltette a kérdést: „Eredetinek születve hogyan lehetséges, hogy másolatokként halunk meg?” Válasza: mert majmokként viselkedünk és egymást utánozzuk.

Hogyan vágjunk át az aknamezőn?

Mi jöjjön 2026-ban a NER bukása után – a gazdaság területén? Cikkünk első részében, melyet a Narancs előző, 2024. december 19-i számában közöltünk, tudós szerzőnk az új, kívánatos kormányzati struktúra és az aprómunka kérdéseivel foglakozott, és a kibontakozás feltételeit az euró bevezetésében, valamint a gazdasági versenysemlegesség, a jogbiztonság és a közbeszerzések tisztaságának visszaállításában jelölte meg. Mi kéne még?

Itt a vége?

Hogy mikor élt át a magyar diplomácia olyan katasztrofális hónapokat, mint 2024 második felében, mikor zuhant Magyarország nemzetközi megítélése ekkorát, mikor volt a magyar kormány olyan elszigetelt nemzetközi szinten, mint az Európai Unió Tanácsának most véget ért soros elnöksége idején – arra csak a leg­öregebbek emlékezhetnek.