Európa több országában is járt az Iszlám Állam Ferihegyen elfogott harcosa

  • narancs.hu
  • 2019. március 22.

Terror

Az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában.

Őrizetbe vette és kihallgatta a fővárosi ügyészség a mai napon azt a férfit, akit a Terrorelhárítási Központ közleménye szerint még 2018. december 30-án fogták el a Liszt Ferenc repülőtéren, miután hamis papírokkal igazolta magát és a vele lévő nőt.

Emiatt a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról. Kitoloncolásra várva idegenrendészeti őrizetbe került.

Ezt követően derült ki, hogy a 27 éves szír férfi a TEK információi szerint az Iszlám Állam tagjaként végzett ki embereket Szíriában.

A TEK megállapította, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, továbbá Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menedékkérelme alapján kiállított úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.