Mégis valahogy túlszaladunk a termékeny vidéken. A visszaúthoz nincs kedvünk, marad a Víziváros mélye, egészen pontosan a Gyorskocsi utca és a Batthyány utca sarkán a járda, ahová a tulajdonos néhány asztalt tett. Igaz ugyan, hogy a környéken szinte kizárólag műemlék vagy műemlék jellegű házak vannak, de a Polóval szemben, szabályt erősítő kivételként a Műegyetem egykori műszaki információs központjának és könyvtárának rémületes - egyébként eladó - épületét lehet megcsodálni. No meg a járdára merőlegesen parkoló autókat. Nomen est omen, mi éppen egy 1990-es évekbeli VW Polóval nézünk farkasszemet, a mellettünk ülőknek már csak egy régi Suzuki Swift jut. Talán említettük már, hogy teraszügyben Budapesten nincs lehetetlen.
Arra viszont soha nem gondoltunk, hogy egy olyan helyen, ahol Guinnesst csapolnak (1150 Ft/0,5 l) és az önmeghatározás "pub és korcsma", akadhat bármi kedvünkre való. Pedig úgy tűnik, a Polóban az íres-neves beharangozó csupán a sznobok miatti kötelező kör, ennél sokkal fontosabb a konyha, ahol szó sincs a pubokra jellemző grillekről, ropikról, mivel a szerény, de jól kitalált házi koszt dominál - szezonhoz illőn. Mivel épp a spárga fináléjában vagyunk, levesben (480 Ft) és pároltan, hollandi mártással is (1680 Ft) kapható, szerencsénkre mindkettőt kipróbáljuk, és mindkettő nagy örömet okoz - nem is csak amiatt, hogy friss anyagokkal dolgozott a szakács. De ugyanez áll a gombapaprikásra is (1480 Ft). Az alapanyagot mintha most hozta volna öreg néne az erdőből, és a nokedli sem túl gyanús. Határtalan örömünknek a szottyadt, viszont erősen túlárazott túrós palacsinta (900 Ft) vet véget. Vélhetően Pavlov kutyájának másképp alakult volna a sorsa, ha a tudós orosz ezzel kínálta volna, közvetlenül a mikrohullámú sütő csengetése után.
