"Grízes nap a péntek" - biztat reggel Bori Zoltán főhadnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály autópálya alosztályának vezetője. Mire lekörmöljük a titulusát, vége az eligazításnak, és beszállhatunk kísérőink mögé a százhetven lóerős Skoda márkájú rendőrautóba. A járőr és a baleseti helyszínelő, Nagy Róbert és Puskás József már berámolta a csomagtartóba a fényképezőgépet, az állványt és a talicskát, a baleseteknél használt, keréken gördülő távolságmérőt is. A szigetszentmiklósi csapat az M6-os autópálya egy részét és az M0-s déli szektorát felügyeli, összesen mintegy száz kilométernyi aszfalton intézkednek közlekedési és bűnügyi események fennforgásakor. "Ez a legbetyárabb szakasz" - int búcsút a főhadnagy. A "kétszer két sávos betonteknőben" a legsűrűbb a forgalom az egész országban, ráadásul az orrunk előtt óránként elhaladó nyolcezer jármű kétharmada tehergépkocsi. A gyűrűnek e szakaszán a rendőrök szerint
több konstrukciós hiba is
növeli a kockázatot: kevés és keskeny a sáv, nincs leállósáv, több helyen rossz a kanyarvezetés, a felhajtók pedig túl rövidek. A sofőrök tipikus hibáival - szabálytalan sávváltás, rövid követési távolság, sebességtúllépés - együtt ez tájjellegű baleseteket eredményez: gyakori a sokszereplős, "látványos" és hosszú dugókat okozó ütközés. József számára ez mégis szinte megváltás a budapesti évek után: ott reggel nyolc körül általában túl volt két riasztáson. Négy-hat ezer balesettel a háta mögött kevés meglepetésre számít: volt hét halálos áldozattal járó helyszínelése, járőrkocsiját próbálta már elbóbiskoló sofőr leszorítani. "Vonzom az eseményeket. A szomszéd reggel csak kinéz az ablakon, és ha látja, hogy szolgálatba megyek, aznap már autóba se ül."
Épp tankolunk, amikor jön az első riasztás. A hír szerint "trükkösök" dolgoznak néhány kilométerrel arrébb; olyan bűnözők, akik az autóst valamilyen ürüggyel megállítják, és figyelmét elterelve elviszik a táskáját. Bevágódunk az autóba, és alaposan belehúzunk, elfehéredő ujjpercekkel szorítom a majrévasat. A kocsiban is fülsiketítő a sziréna, néhányan mégis megpróbálnak a külső sávból elénk vágni, egy különösen érdekes mutatványt József a hangosbeszélőn méltat. A megjelölt helyen egy szerb rendszámú Mercedes, egy román BMW és öt ember álldogál az út szélén, éppen valami gazdát cserél. "A sapka rendőr nélkül nem sapka" - dünnyögi maga elé József, ahogy kiszálláskor igazít egyet a láthatósági mellényen és a fehér fejfedőn. Középkorú, ijedt arcú szerb férfi és egy teljesen gömbölyű, mosolygós, agilis kis ember marad középen, a BMW utasai - két asszony és egy fiatal férfi - sietve visszaülnek az autóba. Az igazoltatást lefotózzuk, vigyázva, hogy arc ne látszódjon, az egyik asszony mégis megdühödik, és a rendőr orra előtt hadonászva kiabál, párja alig győzi lecsillapítani. "Capcarap volt? Táska oké?" - fordul József a szerbhez. "Semmi vész, csak kifogyott a kolléga benzine" - magyarázza kézzel-lábbal a férfi, a másik ezt németül megerősíti, majd versenyt győzködik a járőröket, hogy lyukra futottak. A BMW motorja azonban eközben is jár, Róbert pedig a műszerfalon azt látja, hogy a tank félig van. Maffioso AlCapone - ez a román férfi családneve útlevele szerint. AlCapone felhúzza a vállát, széttárja karját, és szomorúan bólogat: a sajátos névválasztás miatt bizony gyakran van problémája egyenruhásokkal. Majd villant egy igazolványt, elmondása szerint utasaival egy román tévéstáb tagjai. Nem tudni, hogy a szerb férfi potenciális áldozat, vagy együtt vannak, esetleg aranynyal csencseltek, netán tökéletesen ártatlanok. Mivel tettenérés nem volt, az adatok felvétele után továbbmegyünk, a kanyarból még látjuk, ahogy a BMW a megjelölt útirány helyett másfelé kanyarodik. Megreccsen a rádió, újabb gyanús kocsikat láttak a közelben, de mi ott már senkit sem találunk, betérünk a közeli benzinkúthoz egy kávéra.
József az érkező-induló autók szinte mindegyikére vet egy-egy pillantást. Ha szembeötlő műszaki hiányosságot észlelne, itt is feltartóztatná őket, mint nemrég azt a Zsukot, amelynek olyan ferde volt a hátsó tengelye, hogy a sofőr alig bírta egyenesben tartani. "Hálásan nézett, amikor a forgalmit bevontam, véget értek a szenvedései." Ennél gyakoribb, hogy a vezetők nem akarják vállalni a felelősséget. "Tipikus történet: múltkor valaki nem volt bekötve, és nem égett a lámpája. Megállítom, elmondom neki a szokásos locsolóverset, amit fél füllel hallgat. Szorítja a kormányt, és nézi vadul a szembesávot. Egyszer csak felordít, és mutogatni kezd: annak se ég,
azt miért nem
állítja meg? Ha a balesetnél gajra megy a kocsi, az emberek kiborulnak, hogy mi lesz a megélhetésükkel, a családdal autó nélkül, és hogy mondják el ezt az egészet otthon. Egy rövid ideig magukat, aztán egyre inkább mindenki mást hibáztatnak. Sokszor úgy kell őket szétválasztani." Balesetek helyszínén a kíváncsiság sem veszélytelen. "A szembesávban általában mindenki befékez, hogy alaposan megnézhesse a károkat. Ha elég sokat bámészkodnak, mehetek át hozzájuk is, mert tuti összekoccannak." A gyűrűn épp az a művészet, hogy a helyszínelés ne csak alapos, de villámgyors is legyen.
Amikor visszaérünk a bázisra, riasztást kapunk, hogy négy teherautó ütközött a 28-as kilométernél, az M5-ös felhajtója közelében, a délelőtt tízre tervezett autószemle elmarad. Nekirugaszkodunk, de nem jutunk messze, elnyel az a hatalmas dugó, ami a kilométerekkel előrébb történt baleset miatt alakult ki. Szirénázunk, villogunk, mégis ötvenméterenként elakadunk, és sehol nem tudunk átmenni a kiürült szemközti oldalra. "Centrál, centrál, középre nyissanak" - kérik a rendőrök hangosbeszélőn a sofőröket, alig néhányan reagálnak. "Beállt, mint a szög" - zúgolódik valaki a rádión. Ha lenne leállósáv, nem volna gond lehúzódni, vagy nekünk egérutat nyerni, így viszont sokan moccanni sem tudnak, többen már kiszálltak körülnézni. "Bulgárise sofjör, ágyin méter, szicsász!" - rendelkezik József, a teherautók jó része külföldi. Beér minket egy Kolbász névre hallgató autómentős, a szembesávban egy tűzoltó húz el, majd maga Batman robog el mellettünk - tetőtől talpig fekete bőrben motoros mentős szlalomozik előre. "Mi érünk oda legutoljára" - bosszankodik Róbert. József sem sokáig bírja cérnával, kiszáll, és futólépésben haladva tereli szét az autósokat, a kézmozdulatokat és a mimikát egy saint-tropez-i csendőr őrmester is megirigyelné. Hiába, ez így is túl lassú, újra és újra beszorulunk. Gyalog folytatjuk, Róbert hozza az autót, mögé felzárkózott még egy járőrkocsi. Bő tíz perc, és itt a helyszín, ami nem sok jót ígér: az úton szétfolyt gázolaj és leszakadt kasznidarabok, elszabadult alkatrészek hevernek szanaszéjjel. Átlépünk egy cipőt és egy uzsonnamaradványt. Jobbra, az árokban egy oldalára dőlt kamion pihen, a jármű és sofőrje is egyben. Kicsit előrébb egy másik ferdén áll az úton, a széle roncsolt, de nagyjából ép, ahogy a vezető is. Legelöl a két főszereplő: egy összezúzott fülkéjű kamion és a pótkocsis teherautó, amibe belerohant.
A kék utastérhez érve előbb egy véres kezet látunk, aztán egy szempár pislog ránk az oxigénmaszk mögül. A sofőr a péppé zúzódott fülkébe szorult, de él, és magánál van. Körülötte a roncsra felkapaszkodott mentősök ügyködnek, a katasztrófavédelem és a tűzoltók próbálják kiszabadítani, hogy a helikopter elszállíthassa. József nyomokat rögzít. Elsőként megállapítja az ütközések helyszínét, ami nem túl nehéz, mert az egyik kamion orra beleszántott a betonba. Tolja a talicskát, méricskél és jegyzetel, az egész szörnyű csendélet a kocsik és maradványok helyzetével végül egy koordináta-rendszerbe kerül. Róbert a résztvevők személyazonosságát és a gumik típusát, állapotát rögzíti, koordinál és leltároz. Kiderül, hogy egy csomó pénz maradt a ledarált fülkében, amit elő kell bányászni, hogy a pórul járt sofőr később biztosan visszakapja. Kihallgatják a résztvevőket és szemtanúkat, közben a tűzoltóknak sikerül kioperálniuk a férfit a roncsok közül. Lefektetik a földre, amikor egy csövet nyomnak bele, szívszaggatóan jajgat a fájdalomtól. Két keze, két lába és a bordái biztos eltörtek, állapotát a mentősök súlyosnak ítélik. "Csoda, hogy túlélte" - hüledezik egy tűzoltó. Ha a kamion meg van pakolva, a férfi már halott, a kocsiszekrény az ütközéskor benyomult az üres raktérbe. A pótkocsis hátulja viszont alig deformálódott, a váz merev, és fémporral van megtöltve. A helikopter már felszállt, amikor motoron egy rémült hozzátartozó érkezik, és fordul azonnal a kórház irányába. Elkezdődik a kamionok mentése, mögöttük mindkét irányban beláthatatlanul hosszú autósorok kígyóznak.
"Járom az egész EU-t, de esküszöm, ezen a szar úton van a legtöbb baleset, két kamion alig fér el. És itt nincs kis ütközés. A károk árából már egy normális utat lehetett volna építeni" - dühöng az a kamionos, akinek az úton srégen áll a járműve, és az ijedtségen kívül semmi baja. "Megáll a sor előttem, én meg lassítok. Hallok egy csattanást, nézek a tükörbe, és látom, hogy ezek ketten jönnek, mint a golyó, már egymásba ragadva. Elrántom a kormányt, elhúznak mellettem. Épp csak súroltak." Megtalálja és felveszi a földről az elszállított sofőr kocsijának tachográfját (teherautókba szerelt elektronikus érzékelő, amely számos adatot rögzít; ez alapján ellenőrzi a rendőr például, hogy a sofőr többet vezetett-e a megengedettnél. - L. B.). Az ütközés pillanatára hetven kilométer per órás sebességet mutat, de a forgalomhoz képest ez is sok. "Ez a dög a legnagyobb ellenség.
Emiatt nyomja a gázt a legtöbb kolléga, hogy odaérjen, mielőtt lejár az idő - prüszköl a sofőr. - Ezerféle módon buherálják a tachográfot, hogy többet mehessenek, és versenyben maradhassanak" - egészíti ki egy rendőr. Már az utat takarítják, a gázolajat felszívó perlitet az arcunkba fújja a szél, egy egyenruhás és két kamionmentő öngyújtókkal rekonstruálja az esetet. Megegyeznek, hogy tipikus "utoléréses" balesetről van szó; piaci versengés és rossz út ide vagy oda, a nyomokból ítélve legalább két teherautós nem tartotta a követési távolságot. Az, aki kórházba került, és amelyik az ütközés helyett az árkot választotta. Ha az első sofőr vétkesnek bizonyul, a hosszú lábadozás után kereshet új munkát is, a jogsiját egy időre biztos elveszik. A pótkocsis sofőrjének még mindig remeg a hangja. "A sor végével én is lassítok, nyúlok az elakadásjelző után, amikor tisztán látom, hogy jön a kolléga, és
nem fog megállni
Szörnyű érzés volt. Próbáltam sávot váltani, de akkor már durr!, jött nekem, és tolt. Be voltam kötve, semmi bajom, de a fülkében minden szétrepült. Kiugrottam, megnéztem él-e, akkor látom, hogy az eleje teljesen rá van gyógyulva az enyémre. Tisztára roszszul lettem" - sóhajt cigarettára gyújtva a férfi, aki telefonon már beszélt a családdal és a főnökével is.
Egy rendőr irigykedve mondja, hogy máshol a követési távolságot semmibe vevő sofőröket menet közben lekapcsolják, így sok baleset megelőzhető. "Egy német kolléga elmesélte, hogy megy. Kiállnak az útra, a mérőeszköz megállapítja a sebességét és a két kocsi közötti távolságot, a kamera leolvassa a rendszámot. Megnézik az adatbázisban, mekkora a jármű legnagyobb megengedett össztömege, és kiszámolják, hogy mekkora távolságot kéne hagynia. Egy perc alatt kész a határozat, akkor szépen leállítják, és átadják a háromezer eurós büntetést. A másik a külföldi fuvarosok. Ha megbírságoljuk, nem a helyszínen kell fizetniük, behajtani meg nem tudjuk." Végre elindul a forgalom mindkét oldalon. Kísérőink is végeztek, irány a központ, a párosnak ebéd után a jelentést kell legépelnie. Kérdezzük az alosztályvezetőt, miként lehetne csökkenteni szerinte a balesetek számát, amíg nem korszerűsítik az utat. "Több rendőr, ellenőrzés és szankció. Nálunk tavaly az Állami Autópálya Kezelő lobbizásának köszönhetően emelték a létszámot, és új eszközöket kaptunk. Most huszonegyen vagyunk, ami a túlszolgálattal együtt már jó, de úgy harmincöt lenne az ideális. De csak a napi plusz két járőr meg a több helyre telepített fix sebességmérő kamera miatt idén szeptember végéig a tavalyi év első kilenc hónapjához képest hatvan százalékkal kevesebb baleset volt. Itthon ez működik."
