Terepcsere (Vasútmodell Fesztivál, MOM Művelődési Ház)

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ilyenkor nagyon kedvesen azt szoktam mondani, hogy nincs igazán más vágyam, mint egy tizenöt-húsz perces beszélgetés nyugdíjbiztosítás- ügyben, majd kedvesen bediktálom főszerkesztőnk nevét és telefonszámát. Most sem történt ez másképp, és a napi jó cselekedetet letudva, végre a terepasztaloknak szentelhettem figyelmemet. A MOM felső terme tulajdonképpen egyetlen hatalmas terepasztal volt, amin vonatok közlekedtek igazi magyar tájban, azaz rozsdásodó markolók, kiégett mezők és könnyedén az útra ragasztott Trabantok között. Egy Habók nevű állomásra emlékszem, mert éppen ott álldogáltam, amikor az egyik szerelvény lerobbant, akárcsak a valóságban: a tehervonat nem akart elindulni, mire vezetője felemelte, és áttette a kocsisor másik oldalára, ami viszont a gyakorlatban nem igazán kivitelezhető.

Ilyenkor nagyon kedvesen azt szoktam mondani, hogy nincs igazán más vágyam, mint egy tizenöt-húsz perces beszélgetés nyugdíjbiztosítás- ügyben, majd kedvesen bediktálom főszerkesztőnk nevét és telefonszámát. Most sem történt ez másképp, és a napi jó cselekedetet letudva, végre a terepasztaloknak szentelhettem figyelmemet. A MOM felső terme tulajdonképpen egyetlen hatalmas terepasztal volt, amin vonatok közlekedtek igazi magyar tájban, azaz rozsdásodó markolók, kiégett mezők és könnyedén az útra ragasztott Trabantok között. Egy Habók nevű állomásra emlékszem, mert éppen ott álldogáltam, amikor az egyik szerelvény lerobbant, akárcsak a valóságban: a tehervonat nem akart elindulni, mire vezetője felemelte, és áttette a kocsisor másik oldalára, ami viszont a gyakorlatban nem igazán kivitelezhető.

Függővasút

Az ortodoxok minden bizonnyal eltakarnák a szemüket, mert a terepasztalt, aminek egyes pontjairól nem is látták egymást a vezetők, Madonna-mikrofonnal összekötött és laptoppal machináló huszon-harmincas megszállottak koordinálták, nem hagyva kétséget afelől, hogy a vasútmodellezés nem kevésbé addiktív tevékenység, mint a csigaházgyűjtés vagy a crack-szippantgatás. Baráti körömben makacsul tartja magát egy legenda az emberről, akit kinőtt a terepasztala, és négytagú családjával a konyhában húzza meg magát, hogy a gondosan felépített táj, benne vonatokkal, kényelmesen elférjen a szobákban. Természetesen a műhöz a gyerekek egy ujjal sem nyúlhatnak, a feleség nem porolhatja, egészen pontosan: ha valaki megpróbálja a konyhából kitenni a lábát, a családfő szinte azonnal leüti egy szemaforral.

A megtekintett elektronikus csodák láttán ez a történet már korántsem olyan hihetetlen, mint ezelőtt.

Metáltehén

Mint mindenben, a vasútmodellezésben is a részletek a legjobbak. Én például nem tudtam ellenállni egy ötfős tehéncsordának (plusz bika), amit mindössze ötszáz forintért kínáltak, és nagyszerűen mutatnak a fekete hifin. A tehenek (plusz bika) fémből készültek, és hibátlan kivitelezésben, ami arra utal, hogy örök darabok, hacsak egy fantáziadús gyermek le nem nyeli őket, bár akkor is viszonylag könnyen kimutathatók röntgenfelvétel segítségével, nem beszélve arról, hogy a gyermek ezt követően kiválóan kordában tartható egy elektromágnes beiktatásával.

A hagyományos rend szerint kétféle kicsinyítés létezik: a TT és a PIKO, melyek közül az utóbbi a nagyobb. Itt azonban már nagyban látszottak a fellazulás jelei: legóország kisvasúttal, egy legalább tízcentis fesztávú szerelvény extrákkal és számos, a vasútmodellezés perifériáját reprezentáló elhajlás, rendszerbe nehezen illeszthető vonatok. Ezek a kísérletek azonban csak azt igazolták, milyen toleráns a vasútmodellező-társadalom, melynek krémje azonban továbbra is a hagyományokhoz ragaszkodó társaság, akik szemükben furcsa tűzzel mustrálgatták a lengyel és német demokratikus nyelvű kiadványokat, miközben szakszavakat duruzsoltak és mozdonyok neveit.

Végállomás

A dologban az a szép, hogy soha sincs vége, egy terepasztal gyakorlatilag a végtelenségig finomítható, építhető, terjeszthető, jobb esetben a falak sem állják útját, úgyhogy szinte már látom magam előtt, hogy a számítógépek mintájára egyszer a világ terepasztalai összeérnek és öntudatra ébrednek, egyetlen hatalmas sínhálózatba foglalva a világot, ahol a Mátészalkán elindított szerelvény lassan eldöcög Kuala Lumpurba, az ottani modellezők legnagyobb örömére.

Mámorító távlatok, de addig is, amíg feláll az InterCityNet, foglalkozzunk kicsit a modellezők lelkével, ami ugyancsak rejteget meglepetéseket és titkokat.

Gyorsított személyek

A vasútmodellezők ugyanis nemcsak a vasútmodellek iránt vonzódnak, hanem magát a vasutat is szeretik, és még ezt is megfejelve (de ezt már tényleg félve írom le): általában vonzódnak a tömegközlekedéshez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagyszerű fotókat lehetett vásárolni vicces, negyvenforintos egységáron villamosokról, buszokról és HÉV-szerelvényekről. Rebesgetik, hogy egyes megszállottak vonatokat fényképeznek és gyűjtenek. Utóbbit természetesen nem úgy kell érteni, hogy a hatvani leágazásnál lelopják a miskolci személyt a sínről, hanem hogy fényképes nyilvántartást vezetnek, melyik szerelvény, mozdony, kocsi mikor, merre közlekedik. Szabadnapjukon már hajnalban elhelyezkednek valamelyik közeli rendezőpályaudvar MÁV-szagú lankáján, és jegyzetfüzettel, fényképezőgéppel vadásznak a szerelvényekre, majd kapkodva eszik meg a táskájukból a gondosan csomagolt szendvicset, nehogy egy tolatást is elszalasszanak.

A fesztivál

A Vasútmodell Fesztivál - ami egyébként körbeutazza a várost - elég pontos képet fest a modellezés helyzetéről, és a beszivárgó legóalienek ellenére is alternatívát kínál gyermekünknek a rockzene és a promiszkuitás fenyegető szellemével szemben, nem beszélve arról a szédítő lehetőségről, hogy ezentúl minden karácsonyi és születésnapi ajándék meg van oldva, nem beszélve a köztes időszakról, mikor ugyancsak szükség lehet egy pár váltóra, sínre, tehéncsordára, alagútra vagy délalföldi parasztházra. Én mindenesetre elkezdtem felépíteni egy jelentősebb csordát, egyelőre vonatok nélkül.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...