77 év után azonosították egy férfi holttestét

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. április 30.

Tudomány

Még a második világháború idején temették egy tömegsírba, miután a nácik kivégezték.

Hetvenhét év után azonosítottak Hollandiában egy férfit, akinek a holttestét a második világháború után egy tömegsírban találták meg a nácik legrosszabb hollandiai börtöne mellett.

"Egy bűnügyi regénybe illő hosszú nyomozás", benne az áldozat maradványainak összehasonlító DNS-vizsgálata eredményeként sikerült hivatalosan is megállapítani, hogy az illető egy bizonyos Cornelius Pieter "Kees" Kreukniet nevű ellenálló, aki 50 év körüli lehetett halála pillanatában, és aki egy Hágában illegálisan terjesztett újság nyomtatásában vett részt – közölte egy alapítvány, amely a háborús eltűntek felkutatásának szenteli tevékenységét.

Kreuknietet 1944-ben tartóztatták le a németek, amikor az újság nyomtatásához egy rossz címre küldött papírszállítmány felkeltette a náci titkosszolgálat figyelmét.

A vizsgálat során megállapították, hogy a férfit kivégzőosztag lőtte le, majd testét egy tömegsírba dobták Hágában, a Scheveningen kerületben lévő börtön területén kívül. Holttestét – másik nyolc emberével együtt – 1947-ben fedezték fel, és mindannyiukat ismeretlenként temették el.

A Ronald Klomp vezette alapítvány a hadsereg holttestazonosító szolgálatával karöltve széles körű kutatást indított, kezdve a férfin talált ruhamaradványokkal (amelyek elvezettek egy a lakhelyéhez közeli bolthoz) és tanulmányozva a börtönkartotékokat, amelyek szerint a fogoly tüdőgyulladásban halt meg. A ruházatnak és a fogászati leleteknek köszönhetően végül sikerült eljutni egy rokonhoz, a férfi egy dédunokaöccséhez, akinek összehasonló DNS-vizsgálatával végleges megerősítést nyert az áldozat személyazonossága.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.