Valódi pénzért játszott videójátékok

Eladom öt azerothi aranyom

Tudomány

A videójátékokkal a műfaj megjelenésekor, a múlt évszázad második felében legfeljebb a fejlesztők és a forgalmazók kerestek pénzt – úgy volt ezzel a világ, mint bármilyen más jószággal. Aztán az internet, mint annyi minden mást, ezt is megkavarta. Hogyan szivárgott be a játékokba az igazi pénz, és miért baj ez?

A világ szabályozói naivan azt hitték, hogy a játék és a szerencsejáték fogalmak szétszálazásával megoldották a problémát. Van valami, amit az emberek kedvtelésből tesznek, fizetséget nem kapnak érte, illetve a szórakozás maga a tevékenység fizetsége. És van egy másik, ehhez nagyon hasonlító tevékenység, amely pénznyereménnyel járhat, ám épp a nyerés lehetősége miatt függőséget okozhat, és ezek miatt a szabályozó fokozott figyelmét követeli.

A képlet persze soha nem volt ennyire egyszerű, kivételek mindig voltak. Például: játék-e a sport? És bármi is a válasz erre a kérdésre: vajon játéknak számít-e ugyanannak a sportnak a profi verziója, amit emberek fizetésért űznek? Mi a helyzet azokkal a sportokkal, amelyeknek van ugyan amatőr válfajuk, de az is versenyek köré szerveződik? E dilemmákat mindazonáltal az emberiség tudta kezelni. A modellben elfért az, hogy van, aki elbringázik a kocsmába, hogy ott biliárdozzon, mások pedig kerékpárversenyzők vagy snookerbajnokok. A videójáték azonban új kérdéseket keletkeztetett. A kályhától kell indulnunk, hogy ezeket fel tudjuk vázolni: mindenki készítsen elő egy bélást, az első megálló a játékterem!

 

Kezdetben volt a vas

Itt a pénz útja egyszerű volt.

A játékgépet – azaz a célszámítógépet és a programot – megvásárolta vagy kibérelte a hely üzemeltetője, a játékosok pedig azért fizettek, hogy játszhassanak. Ez minden olyan programra igaz, amely nem esik a szerencsejáték kategóriába. Erre épült rá a Commodore 64 (Plus 4, C16) és a ZX Spectrum megjelenését követő mikroszámítógépes forradalom is. A COCOM-lista miatt e gépeknek már a beszerzése sem volt egyszerű Magyarországon, így a szoftverpiacuk is csak korlátozottan épült ki. Lehetett venni „műsoros”, azaz legális programot tartalmazó kazettát és lemezt vásárolni például a Novotrade-től, de kialakult egy jelentős, a cserélgetésen alapuló feketepiac is. A kár többnyire nem a szoftverek fejlesztőinél, hanem a kockázatot vállaló kiadónál keletkezett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.