Valódi pénzért játszott videójátékok

Eladom öt azerothi aranyom

Tudomány

A videójátékokkal a műfaj megjelenésekor, a múlt évszázad második felében legfeljebb a fejlesztők és a forgalmazók kerestek pénzt – úgy volt ezzel a világ, mint bármilyen más jószággal. Aztán az internet, mint annyi minden mást, ezt is megkavarta. Hogyan szivárgott be a játékokba az igazi pénz, és miért baj ez?

A világ szabályozói naivan azt hitték, hogy a játék és a szerencsejáték fogalmak szétszálazásával megoldották a problémát. Van valami, amit az emberek kedvtelésből tesznek, fizetséget nem kapnak érte, illetve a szórakozás maga a tevékenység fizetsége. És van egy másik, ehhez nagyon hasonlító tevékenység, amely pénznyereménnyel járhat, ám épp a nyerés lehetősége miatt függőséget okozhat, és ezek miatt a szabályozó fokozott figyelmét követeli.

A képlet persze soha nem volt ennyire egyszerű, kivételek mindig voltak. Például: játék-e a sport? És bármi is a válasz erre a kérdésre: vajon játéknak számít-e ugyanannak a sportnak a profi verziója, amit emberek fizetésért űznek? Mi a helyzet azokkal a sportokkal, amelyeknek van ugyan amatőr válfajuk, de az is versenyek köré szerveződik? E dilemmákat mindazonáltal az emberiség tudta kezelni. A modellben elfért az, hogy van, aki elbringázik a kocsmába, hogy ott biliárdozzon, mások pedig kerékpárversenyzők vagy snookerbajnokok. A videójáték azonban új kérdéseket keletkeztetett. A kályhától kell indulnunk, hogy ezeket fel tudjuk vázolni: mindenki készítsen elő egy bélást, az első megálló a játékterem!

 

Kezdetben volt a vas

Itt a pénz útja egyszerű volt.

A játékgépet – azaz a célszámítógépet és a programot – megvásárolta vagy kibérelte a hely üzemeltetője, a játékosok pedig azért fizettek, hogy játszhassanak. Ez minden olyan programra igaz, amely nem esik a szerencsejáték kategóriába. Erre épült rá a Commodore 64 (Plus 4, C16) és a ZX Spectrum megjelenését követő mikroszámítógépes forradalom is. A COCOM-lista miatt e gépeknek már a beszerzése sem volt egyszerű Magyarországon, így a szoftverpiacuk is csak korlátozottan épült ki. Lehetett venni „műsoros”, azaz legális programot tartalmazó kazettát és lemezt vásárolni például a Novotrade-től, de kialakult egy jelentős, a cserélgetésen alapuló feketepiac is. A kár többnyire nem a szoftverek fejlesztőinél, hanem a kockázatot vállaló kiadónál keletkezett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.