Valódi pénzért játszott videójátékok

Eladom öt azerothi aranyom

Tudomány

A videójátékokkal a műfaj megjelenésekor, a múlt évszázad második felében legfeljebb a fejlesztők és a forgalmazók kerestek pénzt – úgy volt ezzel a világ, mint bármilyen más jószággal. Aztán az internet, mint annyi minden mást, ezt is megkavarta. Hogyan szivárgott be a játékokba az igazi pénz, és miért baj ez?

A világ szabályozói naivan azt hitték, hogy a játék és a szerencsejáték fogalmak szétszálazásával megoldották a problémát. Van valami, amit az emberek kedvtelésből tesznek, fizetséget nem kapnak érte, illetve a szórakozás maga a tevékenység fizetsége. És van egy másik, ehhez nagyon hasonlító tevékenység, amely pénznyereménnyel járhat, ám épp a nyerés lehetősége miatt függőséget okozhat, és ezek miatt a szabályozó fokozott figyelmét követeli.

A képlet persze soha nem volt ennyire egyszerű, kivételek mindig voltak. Például: játék-e a sport? És bármi is a válasz erre a kérdésre: vajon játéknak számít-e ugyanannak a sportnak a profi verziója, amit emberek fizetésért űznek? Mi a helyzet azokkal a sportokkal, amelyeknek van ugyan amatőr válfajuk, de az is versenyek köré szerveződik? E dilemmákat mindazonáltal az emberiség tudta kezelni. A modellben elfért az, hogy van, aki elbringázik a kocsmába, hogy ott biliárdozzon, mások pedig kerékpárversenyzők vagy snookerbajnokok. A videójáték azonban új kérdéseket keletkeztetett. A kályhától kell indulnunk, hogy ezeket fel tudjuk vázolni: mindenki készítsen elő egy bélást, az első megálló a játékterem!

 

Kezdetben volt a vas

Itt a pénz útja egyszerű volt.

A játékgépet – azaz a célszámítógépet és a programot – megvásárolta vagy kibérelte a hely üzemeltetője, a játékosok pedig azért fizettek, hogy játszhassanak. Ez minden olyan programra igaz, amely nem esik a szerencsejáték kategóriába. Erre épült rá a Commodore 64 (Plus 4, C16) és a ZX Spectrum megjelenését követő mikroszámítógépes forradalom is. A COCOM-lista miatt e gépeknek már a beszerzése sem volt egyszerű Magyarországon, így a szoftverpiacuk is csak korlátozottan épült ki. Lehetett venni „műsoros”, azaz legális programot tartalmazó kazettát és lemezt vásárolni például a Novotrade-től, de kialakult egy jelentős, a cserélgetésen alapuló feketepiac is. A kár többnyire nem a szoftverek fejlesztőinél, hanem a kockázatot vállaló kiadónál keletkezett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.