Valódi pénzért játszott videójátékok

Eladom öt azerothi aranyom

Tudomány

A videójátékokkal a műfaj megjelenésekor, a múlt évszázad második felében legfeljebb a fejlesztők és a forgalmazók kerestek pénzt – úgy volt ezzel a világ, mint bármilyen más jószággal. Aztán az internet, mint annyi minden mást, ezt is megkavarta. Hogyan szivárgott be a játékokba az igazi pénz, és miért baj ez?

A világ szabályozói naivan azt hitték, hogy a játék és a szerencsejáték fogalmak szétszálazásával megoldották a problémát. Van valami, amit az emberek kedvtelésből tesznek, fizetséget nem kapnak érte, illetve a szórakozás maga a tevékenység fizetsége. És van egy másik, ehhez nagyon hasonlító tevékenység, amely pénznyereménnyel járhat, ám épp a nyerés lehetősége miatt függőséget okozhat, és ezek miatt a szabályozó fokozott figyelmét követeli.

A képlet persze soha nem volt ennyire egyszerű, kivételek mindig voltak. Például: játék-e a sport? És bármi is a válasz erre a kérdésre: vajon játéknak számít-e ugyanannak a sportnak a profi verziója, amit emberek fizetésért űznek? Mi a helyzet azokkal a sportokkal, amelyeknek van ugyan amatőr válfajuk, de az is versenyek köré szerveződik? E dilemmákat mindazonáltal az emberiség tudta kezelni. A modellben elfért az, hogy van, aki elbringázik a kocsmába, hogy ott biliárdozzon, mások pedig kerékpárversenyzők vagy snookerbajnokok. A videójáték azonban új kérdéseket keletkeztetett. A kályhától kell indulnunk, hogy ezeket fel tudjuk vázolni: mindenki készítsen elő egy bélást, az első megálló a játékterem!

 

Kezdetben volt a vas

Itt a pénz útja egyszerű volt.

A játékgépet – azaz a célszámítógépet és a programot – megvásárolta vagy kibérelte a hely üzemeltetője, a játékosok pedig azért fizettek, hogy játszhassanak. Ez minden olyan programra igaz, amely nem esik a szerencsejáték kategóriába. Erre épült rá a Commodore 64 (Plus 4, C16) és a ZX Spectrum megjelenését követő mikroszámítógépes forradalom is. A COCOM-lista miatt e gépeknek már a beszerzése sem volt egyszerű Magyarországon, így a szoftverpiacuk is csak korlátozottan épült ki. Lehetett venni „műsoros”, azaz legális programot tartalmazó kazettát és lemezt vásárolni például a Novotrade-től, de kialakult egy jelentős, a cserélgetésen alapuló feketepiac is. A kár többnyire nem a szoftverek fejlesztőinél, hanem a kockázatot vállaló kiadónál keletkezett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.