80 percet javított egy repülő menetidején a Ciara nevű vihar

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. február 10.

Tudomány

Ciara olyan hátszelet biztosított a repülőknek, hogy rekordot döntöttek.

A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.

A BBC híradása szerint a British Airways légitársaság gépét a viharos hátszél óránkénti 1328 kilométeres sebességre gyorsította fel, és a járat 4 óra 56 perc alatt tette meg az utat az Atlanti-óceán felett.

A Flightradar24 járatfigyelő szolgáltatás szerint ez rekordot jelent, ugyanis eddig 5 óra 13 perc volt a legrövidebb repülési idő a két város között. Ezt a szubszonikus rekordot megdöntötte vasárnap a Virgin légitársaság két gépe is, 4 óra 57, illetve 4 óra 59 perccel.

A Ciarát kísérő hurrikánerejű széllökések és heves esőzések komoly közlekedési fennakadásokat okoztak vasárnap szerte Nyugat-Európában.

A Brit-szigeteken a szél néhol elérte az óránkénti 150 kilométeres sebességet. A helyi meteorológiai szolgálat áradásokra, a tengerparti településeket fenyegető erős hullámokra és a repülő törmelék jelentette veszélyekre hívta fel a lakosság figyelmét. Számos kompjáratot törölni kellett az időjárás miatt, komoly késések voltak a vonatközlekedésben, járatok tucatjait törölték a londoni repülőtereken.

Tömeges járattörlések voltak más nyugat- és észak-európai országokban, Írországban, Németországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban és Norvégiában is. Sok helyütt voltak áramkimaradások, a viharos szél fákat döntött ki és tetőszerkezeteket rongált meg. Több európai városban bejelentették, hogy hétfőn nem lesz tanítás az iskolákban, és számos sportrendezvényt is töröltek.

Hétfőn és kedden a viharciklon Magyarországot is eléri, erről itt olvashatnak bővebben:

Viharciklon közeledik, a katasztrófavédelem figyelmeztet

Azt is közölte a szerv, hogyan készülhetünk fel ellene. „Vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát a Ciara nevű viharciklon, amely a késő esti órákban Magyarország fölé is megérkezik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőre virradó éjjel csak a dunántúli megyékben, hétfőn és kedden azonban már országszerte lehet számítani akár 90 km/órás sebességet is meghaladó, rendkívül erős széllökésekre.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.