99 éves korában elhunyt Mussolini titokban született lánya

Tudomány

20 éves korában tudta meg, hogy Mussolini a vér szerinti apja.

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Elena Curti, Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor utolsó élő, titokban született lánya. A nő hétfőn halt meg a Rómától északra lévő Acquapendentében álló házában. Kedden tartanak emlékére búcsúszertartást – közölte az olasz sajtó.

Elena Curti 1922. október 19-én született Milánóban Angela Cucciati varrónő gyermekeként. Cucciato 1921-ben lett Mussolini szeretője, amikor közbenjárt nála férje, a fasiszta századparancsnok Bruno Curti szabadon bocsátása ügyében. A férfi verekedés miatt volt börtönben.

Elena Curti csak 20 éves korában tudta meg, hogy Mussolini a vér szerinti apja. Apa és lánya első hivatalos találkozójára 1941. április 13-án került sor Rómában. Ezt követően mintegy harminc alkalommal találkoztak. Elena olyannyira kötődött apjához, hogy Mussolini élete végén is a közelében volt: amikor a diktátort 1945. április 27-én a Comói-tó partján lévő Dongóban a partizánok letartóztatták, Elena Curtis a menekülő tisztségviselőket kísérő egyik páncélozott autóban volt. Mussolinit szeretőjével, Clara Petaccival és más követőivel együtt másnap kivégezték, holttestüket közszemlére téve felakasztották Milánó egyik terén. Elena Curtit is elfogták a partizánok és Comóba vitték, ahol öt hónapon át tartották fogságban. Anyja a bíróság előtt elmondta, hogy Elena Mussolini vér szerinti lánya, így kerülte el a pert. Miután több mint 40 éven át Spanyolországban élt, 2000-ben visszatért Olaszországba és Acquapendentében telepedett le. 2008-ban hunyt el férje, Enrico Miranda, a Luftwaffe egykori hadnagya, akit a Duce a pantelleriai harcokban pilótaként tanúsított hősies helytállásáért kitüntetett.

Mussolininek feleségével, Rachele Guidivel közösen öt gyermeke született. Rajtuk kívül legalább négy törvényen kívüli gyereket tulajdonítanak neki, köztük Elena Curtit. Curti 2003-ban Il chiodo a tre punte címmel könyvben publikálta Mussolinivel kapcsolatos emlékeit.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.