Tudomány

Terror és ellenterror

Az addig közel tucatnyi merényletkísérletet túlélő, s a kortársak által ezért „halhatatlannak” becézett II. Sándor orosz cár 1881. március 1-jén merénylet áldozata lett. Az uralkodót az 1879-ben a monarchiának hadat üzenő, s ellene szabályos földalatti háborút folytató első „modern” terrorszervezet, a Narodnaja volja, a Népakarat aktivistái a hintójára dobott bombával ölték meg – s ezzel sok szempontból új időszámítás is kezdődött a birodalom történetében. A cár halálával a már korábban is sokat tehetetlenkedő politikai rendőrség, a még I. Miklós által 1826-ban létrehozott és hamar hírhedtté vált Harmadik Ügyosztály látványos kudarcot szenvedett, amit már nem volt képes kiheverni.
  • Bebesi György
  • 2017. április 9.

Spenótból emberi szív

Popeye a kanyarban sincs: spenótlevél erezetét állványnak használva növesztettek egy mini, de működő emberi szívet tudósok, amit a jövőben szívszövet gyógyítására lehet majd felhasználni.
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2017. március 28.

Lehűtött kedély

A lázcsillapítás sokáig az orvosi gyakorlat része volt. Ma már nem így van, sőt, azt tartják, egyáltalán nem muszáj azonnal helyreállítani a normális testhőmérsékletet.

„Ott van az a pici rezgés”

Rezonáló gépek, „simiző” kerekek, furcsa rezgések, emberi eredetű időkésés, a semmiből fellépő forgalmi dugók, rejtélyes turbulenciák, a robotok érintése – ezekről beszélt nekünk a Műegyetem tudományos iskolát alapító professzora.

Nem százasok

Annyira megszoktuk saját, jól bevált mértékegységeinket, hogy ha mással találkozunk, előfordul, hogy gondot okoz az átváltás.

Lehúzott redőnyzár

A biztonsági gyufa, a porlasztó, a villanymozdony vagy a bűvös kocka mellé odatehetjük azt a szerkezetet is, amely a fotózást forradalmasította volna. A Duflex fényképezőgépet annyi technikai újdonsággal szerelték fel, hogy a kortársak fel sem tudták fogni, így nem is nagyon értékelték. De nem csak ezért lett kudarc a magyar technikatörténet egyik legnagyobb újítása.