Már a láz definíciója sem egyértelmű, mivel a szakemberek alkotta hőmérsékleti határok nem esnek egybe az egyéni érzékenységgel. Ráadásul megelégszünk a hónunk alá tett lázmérővel, noha itt fél fokkal kevesebbet mutat a belső értéknél, a fülben vagy a végbélben mérhető maghőmérsékletnél. (A láz szubjektív és objektív értékeléséről lásd: Változó határok című keretes írásunkat.) Persze ez így van rendjén, a lázmérőket a hónalji méréshez igazították, s ennek alapján mondjuk a 37 fokot a hőemelkedésnek, majd 38-tól a mérsékelt, 39 felett a magas, és 40,5 fok felett pedig igen magas láznak, amivel már kezdeni kell valamit. A lázat többnyire nem is önmagában érzékeljük, hanem a kiváltó betegség egyéb tüneteivel együtt, amelyeket sokszor immunrendszerünk szorgalmas munkája, s az eközben felszabaduló molekulák áradata vált ki. A fájdalommal vagy levertséggel párosult szörnyű kedélyállapot, amit némi joggal társítunk a lázhoz, mindenképpen javításra, például gyógyszeres beavatkozásra szorul, de ha nincsenek ilyen tünetek vagy a panaszok enyhébbek, nem sok van értelme olyan gyógyszereket tömni magunkba, melyek – mellesleg – a lázat is leviszik.
Van értelme?
A láz kialakulása izgalmas kutatási terület, hiszen korántsem magától értetődő, miért kezdi szervezetünk felfelé pumpálni a testhőmérsékletünket. A folyamat beindításához mindenekelőtt egy vegyület, ún. pirogén ágens szükséges – ez lehet valamilyen citokin, olyan molekula, amit az immunrendszerünk termel a védelmünkre. De beindíthatja a folyamatot a Gram-negatív baktériumok sejtfalában található lipopoliszacharid nevű vegyület is, ez annyit tesz, hogy a kórokozó közvetlenül okoz lázat.
A pirogén hatására egy prosztaglandin E2 nevű vegyület keletkezik a szervezetben, ez közvetlenül hat a hipotalamuszra (az agyalapi mirigyre), a szervezet termosztátjára, ami ilyenkor egyszerűen feljebb tolja a testhőmérsékletet egy magasabb üzemi szintre. Ám innentől kezdve a test mindent megtesz azért, hogy ezt a magasabb hőmérsékletet tartsa – szűkíti például a bőr alatti erek keresztmetszetét, így csökkentve a hőleadást. Ilyenkor a beteg fázni kezd, és mivel eközben a szervezete a hőtermelés érdekében összehúzódásra készteti az izmokat, kialakul a hidegrázás. Érdekes az is, hogy a tudomány még mindig nem jutott dűlőre annak eldöntésében, hogy miért leszünk lázasak, mi a magasabb hőmérséklet „értelme”? Némely melegvérű gerincesen folytatott vizsgálat azt sugallja, hogy gyorsabban gyógyulnak meg a fertőzésekből, ha előtte lázasak voltak, más vizsgálatok szerint kisebb mértékű halálozással járnak azok a bakteriális fertőzések, amelyeket magasabb testhőmérséklet kísér. Ezek szerint a láz a védelmet szolgálná: számos immunreakció felgyorsul a magasabb hőmérsékleten, ráadásul a kórokozók jó része is csupán egy kitüntetett hőmérsékleti tartományon belül tudja folytatni aknamunkáját.
Ebből logikusan következne, hogy a láz ellen felesleges, sőt kifejezetten káros küzdeni, bár ennyire nem komoly a helyzet: a lázcsillapítókkal nem lassítjuk a gyógyulást, bár sokat nem is tettünk a siker érdekében. Az ilyenkor előkerülő, úgynevezett nem szteroid gyulladáscsökkentők általában fájdalomcsillapítók, és tényleg leviszik a lázat is. A célra az a hagyományos acetilszalicilsav-származékok (például az aszpirin) éppúgy alkalmasak, mint az olyan később kifejlesztett molekulák, mint a paracetamol vagy az ibuprofen, illetve más, csak receptre kapható pirulák anyaga. Persze mindenkinek más a kedvence, és az sem mellékes, hogy melyik hatóanyag vált ki mondjuk gyomorirritációt, intenzív bőrpírt vagy más, kellemetlen mellékhatást. Például a 10 év alatti gyerekek számára ma már ellenjavallottak az acetilszalicilsav-származékok, mivel vírusfertőzéssel kombinálva májkárosodást okozhatnak – kár, hogy ezt nem tudhatták azok, akik pár évtizeddel ezelőtt nőttek fel.
Nem minden áron
Ma többnyire az orvosok is úgy vélik, ha nem fontos, nem kell a lázhoz nyúlni. A 2011-es hazai szakmai protokoll szerint például a lázcsillapítás csak akkor indokolt, ha ezt a beteg közérzete megköveteli. Az érvényes jó tanács szerint mindig az egyéni, pillanatnyi szükségletek figyelembevételével kell dönteni, de ekkor sem kell feltétlenül a teljes láztalanságra törekedni. Ha például egy kisgyerek magasabb testhővel, akár 39 fokos lázzal is önfeledten játszik, teljesen felesleges a gyógyszeres vagy a fizikai beavatkozás, ami egyébként a priznicet és a hűtőfürdőt jelenti. Az előbbit csak akkor javasolják, ha az a betegnek kifejezetten jólesik, bár mi még nem találkoztunk olyan emberrel, aki élvezte volna, hogy lázasan hideg vizes lepedőbe csavarják. Máshol régóta nem alkalmazzák az efféle külsődleges hűtést! A még Európán belül is eltérő orvosi kultúrák ütközésére remek példákat hozott fel Szakács Krisztina, Angliában dolgozó gyermekgyógyász, aki egy orvosblogon (novakhunor.hu) megjelent interjújában számolt be tapasztalatairól. Egyebek mellett arról, hogy a brit kórházakban ma már a priznicet, a hűtőfürdőt olyan eljárásnak tartják, ami sérti a betegbiztonság elvét. Pedig a szakszerűen elkészített hűtőfürdő nem is az, amit a legtöbben gondolnak róla: ilyenkor a beteget a testhőmérsékletének megfelelő hőfokú vízbe kell ültetni, és csak fokozatosan kell a vizet hűteni. Mindezt azért érdemes megjegyezni, mert az otthoni kezelések során előfordul, hogy magas láz esetén a hideg zuhany alá nyomják a beteget. Persze az ilyen eseteket inkább a pszichológiai tünetek körébe sorolandó lázfóbia váltja ki; a szakemberek azt tanácsolják, hogy a beteget csak könnyű, vékony takaróval takarjuk, mert különben gátoljuk a szervezet természetes hőleadását. Ehhez jön a szokásosnál jóval kiadósabb folyadékbevitel, és a lehetőleg minél könnyebb, esetleg pépes menü. Azért is ajánlott sokat inni, mert a gyógyulási szakaszban vagy a lázcsillapítás miatt a hőközponti szabályozás újra normalizálódik, visszaáll az átlagos 36,6 Celsius-fokra, ezért izzadni kezdünk, a folyadék- és sóveszteséget pótolni kell ugyanúgy, mint a kánikulában.
A magasabb testhőmérsékletet nem mindenki viseli könnyen, és itt most nem a rossz közérzetről vagy a múló levertségről van szó. Időskorú, krónikus betegeknél kifejezetten veszélyes lehet a magas láz kialakulása, ez ugyanis fokozza a vérkeringést, megemelkedik a szívfrekvencia, ami szélsőséges helyzetben a keringés összeomlását is okozhatja, míg légzőszervi megbetegedések, cukorbaj (diabétesz) vagy egyéb anyagcsere-rendellenességek esetén a testhőmérséklet kritikus szintű emelkedése az anyagcsere felborulásához vezethet, ezért ilyenkor ajánlatos időben közbelépni. Ellenben a különben egészséges gyerek vagy felnőtt szervezete minden megpróbáltatás nélkül viseli a betegség elleni harccal járó szokásos kísérőjelenséget, ezért jobban tesszük, ha belenyugszunk ebbe, és megfontoltabban kapkodunk a lázcsillapító pirulák után!
| Változó határok Vannak, akik már attól rosszul érzik magukat, ha testhőmérsékletük alulról közelíti a 37 fokot. Ekkor még hőemelkedésről sem beszélhetünk, de az ilyen látszólag visszafogott lázérték is jelezheti valamilyen betegség kezdetét. Életkor szerint is máshol kell meghúzni azt a határt, amikor muszáj csillapítani a lázat, és orvost hívni. Azt tanácsolják, hogy a csecsemőknél 38,3, a gyerekeknél 39, a felnőtteknél pedig 39,4 fokos láz fölött van szükség szakszerű segítségre. |
