A Microsoft szerint a GPT-4-nek már józan esze van

  • narancs.hu
  • 2023. május 19.

Tudomány

A GPT-4 nagy nyelvi modell nem memorizál, hanem tanul.  Bár vannak még hibái, a kutatók szerint sok mindenben már az emberi intelligenciára kezd hasonlítani.

A mesterséges intelligencia fejlesztése terén az utóbbi évek egyik legfontosabb áttörését a nagy nyelvi modellek (LLM) megjelenése jelentette. Mivel a Microsoft dollármilliárdokat fektetett a ChatGPT-t is kifejlesztő OpenAI-ba, a cég kutatói már akkor hozzáfértek a ChatGPT-4-hez, mielőtt az élesedett volna. A technológia képességeit egy tanulmányban összegezték, amely igen érdekes megállapításokat tartalmaz – írja a hvg.hu az Interesting Engineering nyomán.

A redmondi cég kutatói szerint a GPT-4 jelentős lépés a mesterséges általános intelligencia (AGI) felé. Az ilyen gépek emberi intelligenciát mutatnak, és képesek bármilyen szellemi feladatot végrehajtani, amire egyébként az ember is képes lenne.

 A valódi tanulás és a memorizálás közti különbség érzékeltetésére a csapat egy hónapon belül háromszor kérte arra a mesterséges intelligenciát, hogy rajzoljon egy unikornist a TikZ-ben.

A csapat megjegyzi, annak ellenére, hogy a GPT-4 „csak” egy nagy nyelvi modell,

már a korai verzió is figyelemre méltó képességekkel rendelkezett különböző területeken és feladatokban,

mint például az absztrakció, a megértés, a kódolás, a látás, a matematika, a jog, az emberi motívumok megértése, az orvostudomány, sőt, még az érzelmek is. Bár még mindig vannak alapvetői hibái, a rendszer nagy előrelépés az AGI felé.

A kutatók hangsúlyozták, bár a tanulmányuk részletes, nem biztos, hogy megfelel a tudományos publikáció minden kritériumának, ezért érdemes az eredményeket fenntartással kezelni. Ugyanakkor az egyértelműen kirajzolódik belőle, hogy a technológia milyen elképesztő dolgokra képes.

A Google véleménye szerint néhány évre vagyunk a tökéletes mesterséges intelligenciától. A cég azt ígéri, nem lesz baj a kifejlesztéséből.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.