A Gálos-birodalom
Nem kell Jersey szigetéig kompolni, hogy az ember valóságos durelli miliõre bukkanjon a világban. Édes hazánk déli szegletében, egy kisközség peremvidékén található a földi paradicsom egy kies zugolya: Gálos István (öt perc oldódás után Pista bácsi) teremtett - ha nem is épp hét nap alatt - világot a világban, s mind a mai napig õ itt minden. Jó húsz éve igazgatója, tárlatvezetõje, titkára, általános fenntartója, pénzügyi tanácsadója, generálszponzora a papagáj- és kakadutenyészetnek; fõagronómusa, mûvezetõje és zsellére a takarmányt biztosító minigazdaságnak; gondozója, orvosa és személyes jó barátja a mintegy 4-500 madárritkaságnak.
"Menni még nem tudtam,
de már bogarak után mászkáltam a kertben" - idézi fel a természettel való találkozás elsõ emlékeit. Évekkel késõbb már épített leshelyen találjuk az ifjú Gálost: innen figyelgeti, amint a - meglehet, terminológiailag kissé megelõzzük korunkat - sünkoca gondosan felpöndöríti tomporát, tüskéit azonban erõnek erejével leszorítja, és e pozitúrában fogadja a felhevült sün uraságot. A pelérõl meg a fél körtérõl szóló fabuláról csak annyit: az utóbbi egy gerendán végigkenve nyomjelzõként szolgált a kis rágcsálónak ahhoz, hogy biztosan besétáljon a hõsünk állította odúkelepcébe. A natúra iránti szerelem tüze azóta sem hunyt ki: nem oltották a jótét atyai pofonok (merthogy például Kornél, a héja Istvánka értõ irányításával és néhány pelyhes kiscsirke passzív, ám szomorú véget érõ részvételével tanulhatta újra a vadászat fortélyait), sem az óvó asszonyi szó késõbb. Gálos István sorsát magasabb régiókban írták: erdész lett, és a körzetváltoztatásokból fakadó állandó vándorlás során egyre-másra jöttek az újabb és újabb "mániák". Volt ugye elõször a méhészet. ("Százharminc családdal jártam Vas megyét, évente háromszor pörgettem, hazatérve annyi pénzt tettem az asztalra, hogy az asszony megkérdezte: nem lesz ebbõl baj?") Következtek a dísznövények (a szaporítás és csemetenevelés titkait könyvben örökítette meg), és a galambok (egy világhírû faj, a Szegedi keringõ rekonstruálása volt a fõ cél: amikor elérte, tovább kellett lépnie). Aztán - már a küszöböt tapodjuk, nyugalom -a díszmadarak.
Az elsõ pintyfamíliák
elfértek egy motorbicikli hátsó traktusában, igaz, egy év múlva már tele volt a konyha kalitkával. A végzet facipõben táncolt, beteljesedése a kalmárszellemükrõl híres hollandusok mélyföldi honában várt -mint sokan másokra is - hõsünkre.
Oda dobizott ugyanis az az ismerõs lány, akit meglátogatva, szerelem szövõdött. A vágy tárgya azonban nem ezen ifjú nõszemély lett, hanem a nagysándor. Aki - talán a név írásából is kitûnik -nem a világbíró stratégia, hanem egy meglehetõsen extrém külsejû papagájfaj képviselõje volt. (Annyiban mégis köze van a nagy hadvezérhez, hogy a legenda szerint õ volt az elsõ, aki gigászi összeget fizetett egy-egy példányáért.)
Manapság sem az olcsó fajok között tartják számon a nagysándort, az akkori turistakeretre még emlékezhetünk: némi okossággal azonban sikerült majd hatvan madarat hazareptetni (természetesen egy repülõgép segítségével). Szerencsére (vagy ki tudja) még egy prompt kínálkozó egzotikus lehetõséget sem kellett kiaknázni: "Százötven guldent fizettek volna félórás fellépésért egy pípsóban. Ötvenbe került egy nagysándor. Megnéztem egy bemutatót, végig villogtak a vakuk. Nem mertem fellépni. Ha nem fényképeznek, de sok madarat hazahozhattam volna..." Hát így esett, hogy máig sem tudhatják a derék szélmolnárok, mire is képes egy virtigli magyar erdész a forgószínpadon.
A tenyészet alapja,
az õscsalád tehát megérkezett. A korábbi tapasztalatok birtokában a kezdeti nehézségeken játszi könnyedséggel tette túl magát és állományát az újsütetû díszmadarász, rövidesen már nagyobb léptékû problémák foglalkoztatták. Mindent ki kellett például tanulnia az étrend, a madarak élõsködõinek és mentális higiénéjének tekintetében.
Gáloséknál minden hajnal a megfelelõ mixek elkészítésével kezdõdik. Harminc-negyven különféle magból is állhat egy-egy - minden túlzás nélkül: személyre szabott - keverés alapja, plusz a lágy eleség, a kiegészítõk, tejtõl a rizsig százféle anyag: nem beszélve arról, hogy minden madár mindennap legalább ötféle táplálékot kap. Ott van aztán a lisztkukac, amely bombabiztosan csíramentes csemege (feltéve, hogy oly gondossággal tenyésztik, mint Gáloséknál). Merthogy a csíramentesség a betegségek megelõzésének alfája és omegája.
A forró égövi madarakra ugyanis ezerféle kórokozó és élõsdi leselkedik, mindig pusztításra készen. Az új jövevények hetekig szigorú karanténban tûrik a napi vizsgálatokat, s csak ha minden negatív, akkor kerülhetnek a volierbe. A baktériumok, vírusok elleni védekezés önmagában is külön szakma, a legnagyobb ellenség azonban a madár bélrendszerében élõsködõ orsóféreg. Ez a szimpatikus kis kukac kampójával szépen belecsimpaszkodik a bélbolyhokba, elszaporodva tönkreteszi a madár emésztését, ráadásként végterméke mérgezi is a gazdaállatot. Néhány korszerû gyógyszer ugyan hatékonyan irtja, de jobb a megelõzés: tíz elpusztult madárból nyolcért felelõs az orsóféreg.
Az ám, a megelõzés. A jó madarász két legfontosabb diagnosztikai eszköze: a szeme meg a szíve. A madár megszokottól eltérõ viselkedése lehet az elsõ intõ jel: valami baj van; az igazi profi pedig a szó szerinti szempillantás alatt felismeri a betegséget. ("Olyankor kisebb a szeme, és halványabb a tekintete.") Bár a Gálos-bázis festõi kuszaságú dolgozószobájában a sok szakkönyv, a filmarchívum és a Papagaien címû német szaklap kuriozitásoknál és nóvumoknál nyitott példányai mellett fellelhetõk a legkorszeûbb medicinák is (nem kis meglepetést okozva olykor a lelátogató állatorvos ismerõsnek), kimondhatjuk: a madártenyésztés eredményessége - legalábbis ezen a szinten - nem csupán a kristályosra csiszolt technikán múlik. Sõt.
A trópusi madarak agytérfogata nagyobb, cselekvésük ezáltal differenciáltabb, mint a mérsékelt égövi társaiké: ha tetszik, õk az okosabbak. (Egy fehérbóbitás kakaduról egyenesen az bizonyosodott be, hogy ember. A Gálos-farmról kikerült példány új gazdája néhány hónap múlva izgatottan telefonált: madara beszél, tévét néz, és szobatiszta, ami - lássuk be - legalább annyi, ha nem több, mint amit egyes bojtos gyökérzetû fajtársaink egy élet szép hozadékaként büszkén az asztalra pakolnak.) Kivételes hangutánzó képességük is ennek az észbeli adottságnak, valamint a többi madárfajhoz képest jóval húsosabb nyelvüknek köszönhetõ. Bár Gálos István a természethûség miatt nem rajong különösképpen a "Pityuka vagyok" típusú kicsi és hullámos kedvencekért, annak a Kuba amazonnak azonban megadta a hangszórót, aki - meglehet, õshazája társadalmi berendezkedését hordozva génjeiben -harsány és hibátlan "Igyitye, továriscsi!" kiáltással biztatta továbbhaladásra a svéd madarász elvtársakat - is. A nagyobb agy folyománya az is, hogy
e madaraknak lelkük van,
nincs köztük két egyforma mentalitású egyed. (A papagájok többnyire szoros párkapcsolatban élnek, hûségüknek nem egy jelét is adják, ám a röpdében találkozhattunk a Spleen családdal, akik - akár egy válófélben lévõ emberpár - csak a legszükségesebb idõt töltik egymás közelségében. Ennek ellenére kiváló költõk - természetesen nem a kifejezés poétikai értelmében.) Aki pedig mindezeket figyelmen kívül hagyja, az tojást legfeljebb a reggeli rántottában láthat. Mert ahhoz, hogy egy madár egyáltalán tojjon (leszámítva a nem épp trópusi agytérfogatú baromfikat), megfelelõ társ, környezet, nyugalom és egyáltalán, a természetes élõhely minél hívebb utánzata, jól megválasztott étrend, erõ, egészség, ezernyi miegyéb szükségeltetik. Ha ez mind együtt van, menni fog a dolog, avagy - idézve egy társmadarász szállóigévé nemesült szavait - "ha nincsen semmi gipszer, ladikus, hogy szaporodik az a madár".
Ám ezzel még koránt sincs vége. "Kacifántos dolog a szaporítás. Van madár, amelyik nem tojik. Van aztán, amelyik tojik, de nem költ, vagy költ, de nem neveli a fiókát." Ilyenkor kell trükközni: átrakni az árva tojást jó költõhöz, egy délelõtti etetésre átpattintani a fiókát egy másik odúba, onnan kivenni egyet a csel idejére, nehogy megneszeljék a dolgot s a többi. Persze ha Gálos István a madarak ilyetén zavargászását Gálos Istvánként csinálná, akkora ricsaj lenne minden belépésekor, mint amikor például a MaNcs hétfõs kommandója óvakodott végig a voliereken. Finesz finesz hátán: életre kell kelteni a Madárijesztõ Rémet. Amikor valamiért kellemetlenkedni szükséges a madarak intimszférájában, elõkerül a meghatározhatatlan állagú és szavakkal leírhatatlan kalpag, a jobb búcsúkban is kétpálcás, piros keretes, tréfázásra nagymértékben alkalmas óriás napszemüveg és a padlatot seprõ lóden. Az álca tökéletes: csak közmondásos szerencsecsillagunk mentett meg minket, hogy ne épp a guanóra hemperedjünk, amikor megláttuk hõsünket e maszkában. Pista bácsinál a fentebbi csalafintaságok már rutinmûveletek. Ennek is köszönhetõ, hogy több dicsõséges odúaljjal büszkélkedhet. A vörös farkú amazont például még a szaksajtó is a mérsékelt égöv alatt szaporíthatatlan fajok kategóriájába sorolta: mindaddig, amíg fõhõsünk el nem küldött egy fényképekkel is alátámasztott rövid beszámolót sikerérõl. A cikk megjelenése után izzottak a telefonok: Új-Zélandtól Dél-Afrikán át Guyanáig többen érdeklõdtek a technológia részletei iránt. Pista bácsi válasza oly egyszerû volt, mint szerinte a madarászat maga.
Mindent a maga idejében,
a lehetõ legnagyobb precizitással kell csinálni. ("Sokan gondolják, hogy nagyképû vagyok, én azt hiszem, jogosan vagyok büszke arra, amit elértem. Itt van a rózsakakadu: nagy ritkaság, nálam meg úgy nõ, mint a fû.") De méltán lehet rátarti sárga vállú amazonjaira is - az Európában fellelhetõ húsz példány harmadát (!) õ tartja -, s természetesen módszerének helyességét igazolják a madármatuzsálemek is: egy 28 éves piros rozella az abszolút korelnök, két másik madár pedig alig öt évvel fiatalabb.
Ha valaki még nem sejtené: ez a történet nem a mocskos anyagiakról szól. Gálos úr csak végszükség esetén (például egy új röptetõ építése okán) válik meg pénzért bármely kedvencétõl. A cserebere persze folyik vég nélkül, ám szigorúan hatósági keretek között. Ezen a szinten már õrültség lenne két évtized makulátlan renoméját egyetlen szabálytalan húzással lerombolni. A hivatal (a Környezetvédelmi Minisztérium égisze alatt mûködõ Országos Természetvédelmi Hivatal élõvilág-védelmi osztálya) ugyanis - lássunk csodát - hatékonyan, szigorral, de pontosan mûködik, intézkedései minden becsületes madarász javára válnak. A madárkereskedelmet egyébként szigorú nemzetközi szabályok is igyekeznek kordában tartani: a WWF, a világ legnagyobb állatvédõ alapítványa külön kategóriába sorolja a legveszélyeztetettebb fajokat. A Washington I-es állomány egyetlen túlélési esélyét jószerével az olyan típusú farmok jelenthetik, ahol az alapszint ugyan a madarak minél jobb körülmények közötti tenyésztése, de idõvel akár törzsállományt is biztosíthatnak egy-egy esetleges visszatelepítési programhoz. Európában nincs túl sok ilyesfajta telep, de bizonyos, hogy egy közülük a Gálos-birodalom.
-boda-nyulasi -
