"Az izzó vastrón a képzelet szüleménye" – Erdélyi Gabriella történész az 1514-es Dózsa-parasztfelkelésről

  • Kovács Péter
  • 2014. május 2.

Tudomány

500 éve volt Magyarország történelmének legnagyobb parasztfelkelése. A véres konfliktusról, Dózsa György alakjáról, valamint a parasztháborút körüllengő mítoszokról beszélgettünk Erdélyi Gabriella történésszel.

Magyar Narancs: Ha létezik történelmi személyiség, akinek a valódi alakja alig látszik a politikai értelmezések miatt rárakódott jelentéstartalmaktól, akkor az Dózsa György. Mi ennek az oka?

Erdélyi Gabriella: Mindenekelőtt az, hogy a felkelést megelőző életéről szinte semmit sem tudunk. Bizonytalan a születése ideje és helye, de még a neve is. Bár Istvánffy Miklós krónikája alapján a háromszéki, dálnoki születés terjedt el, ugyanígy lehetséges a makfalvi eredet is. Ami bizonyos: az egykorú forrásokban Székely Györgyként szerepel, a Dózsa családnév csak Istvánffy nyomán lett általános. Biztosnak látszik azonban az, hogy székely lófő családban született, majd később végvári vitézként tűnik fel a délvidéki, törökellenes harcokban.

MN: Tényleg egy rablási ügy miatt menekült a végvári életbe?

EG: 1507-ből van ugyan egy oklevelünk, amely szerint a medgyesi vásárból hazatérő szebeni polgárokat kirabolták, sőt egyiküket meg is ölték, de egyáltalán nem biztos, hogy az abban említett makfalvi Székely Dózsa György azonos lenne a későbbi parasztvezérrel. Véleményem szerint nem, ugyanis a Dózsa név akkoriban meglehetősen elterjedt volt Erdélyben. Nem kellett ahhoz ez a rablási história, hogy egy székely köznemes család sarja a vitézi életben keresse a boldogulást. Tovább fokozza a bizonytalanságot, hogy hiteles ábrázolás sem maradt fenn róla, a korabeli, a parasztháborúról tudósító röpiratok címlapjai többnyire nagy bajuszú, paraszti arcélű férfiként ábrázolják. A leírások szerint is erős testalkatú, igazi katonaemberként képzelhetjük magunk elé. Mindenesetre az általános bizonytalanság arra utal, hogy nem volt különösebben jelentős személy 1514-ig, amikor is Budára érkezett, hogy a humanista történetírók által szőtt meseszerű történet szerint elnyerje méltó jutalmát egy jeles párviadalban szerzett győzelméért.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Budán éppen egy keresztes hadjárat előkészületei zajlottak.

EG: Itt az a dilemma, hogy kinek az érdekét szolgálta a X. Leó pápa által 1513-ban, tehát már az újkor elején meghirdetett, kései keresztes hadjárat: Bakócz Tamásét csupán, vagy az országét? Felmerült az a magyarázat, hogy az újonnan megválasztott pápát az a hátsó szándék vezette, hogy kellemetlen riválisát, Bakócz Tamás esztergomi érseket mielőbb eltávolítsa Rómából - mi szeretjük azt hinni, hogy a paraszti sorból kiemelkedő, tehetséges főpap-politikus Bakócznak komoly esélyei voltak a pápai tiara megszerzésére. Még ha valóban szívesen maradt volna is Rómában, hazaérkezése után nagy lendülettel fogott a hadjárat szervezésébe, amelynek sikere megerősíthette volna megingott hazai pozícióit.

MN: A keresztes háború gondolatát nem fogadta osztatlan lelkesedés.

EG: Olyannyira nem, hogy a királyi tanácsban vita folyt arról is, egyáltalán kihirdessék-e Magyarországon. Az urak a tavaszi munkákról nem szívesen engedték volna el parasztjaikat, és a nemesi köztudatban még élt az emléke az 1456-os nándorfehérvári eseményeknek, amikor a keresztes hadat a robbanás előtti utolsó pillanatban oszlatta fel Hunyadi János. A "kereszténység védőbástyája" szerepét magára vállalt ország végül mégsem mondhatott nemet a felhívásra, ráadásul az állandó hiánnyal küzdő királyi kincstárnak jól jött a környező országokból a hadjárat céljaira fordítandó pápai tized.

MN: A bűnbocsánat lehetősége mennyire motiválta a kor emberét?

EG: Ne a mai gondolkodásunk szerint értelmezzük a kor mozgatórugóit. A középkor végére a társadalom széles rétegeinek mentalitása mélyen kereszténnyé vált. "riási vonzóerő volt, hogy a hadjáratban részt vevők haláluk utáni teljes bűnbocsánatban részesülhettek, vagyis elnyerhették a túlvilági életet. Szűcs Jenő kutatásai mutattak rá, hogy a parasztháború ideológiájának kidolgozásában fontos szerepük volt a ferences szerzeteseknek. Hagyományosan ők árulták Magyarországon a Luther fellépésével hírhedtté vált búcsúcédulákat, amelyek megvásárlásával ugyancsak elérhető volt az öröklét. Közülük is elsősorban a szigorúbb szabályok szerint élő, úgynevezett obszerváns ferencesek szerepe volt fontos a hadjárat szervezésében, akik a szegénységük miatt hitelesebbnek tűntek, és meglehetős népszerűségnek örvendtek a nép körében. Az ő prédikátoraiknak köszönhető a felkelés központi gondolata, miszerint a pápai helyett immár isteni feladatot teljesítő szent had a küldetését akadályozó "hitetlen" nemesség ellen kell, hogy küzdjön - a hitetlen török helyett. A vallásos motívumoknak, jelszavaknak tehát legalább akkora mozgósító erejük volt, mint a gazdasági vagy társadalmi szempontoknak. Sőt, a korabeli forrásokban szinte csak erre történik utalás.

MN: Mi volt tulajdonképpen a hadjárat stratégiai célja?

EG: Erről csak annyit tudunk, hogy támadó hadjáratra indultak délre, a török ellen. Kevéssé ismert, de egyértelműnek tűnik, hogy a tervek szerint az egyesített sereget - a keresztes had mellett további csapatokat is mozgósítottak a török ellen - a Délvidéken az erdélyi vajda, Szapolyai János irányította volna.

MN: Ez magyarázza, hogyan lehetett egy viszonylag névtelen végvári vitéz a sereg vezére?

EG: Fontos hangsúlyozni, hogy - szemben a korábbi nézettel -, Dózsát feltehetően nem nevezte ki Bakócz Tamás a keresztes had fővezérének, legfeljebb egy csapattest kapitányának. Az első külföldi tudósítások, például Velence római követének egyik jelentése arról tudósít, hogy a keresztesek "áldott népének választott királya" Melchior Bankwr (ami aztán többféle változatban fordul elő) volt kezdetben, és kapitányként alatta állt Dózsa. Azt sem tartom valószínűnek, hogy a török vitéz legyőzéséért várt jutalom elmaradása miatti csalódottság hajtotta volna a seregbe. Ez is inkább az események humanista dramatizálásának jellegzetes epizódja. Prózaibb, de valószerűbb magyarázat, hogy Dózsát a keresztesek gyülekezésének híre vonzotta Budára, amely jó kitörési lehetőség volt egy katona számára. 1514 júniusára azonban már egyértelműen ő a vezetője a keresztes hadnak, ami bizonyítja kitűnő katonai képességeit.

MN: Hogyan lett a török elleni hadjáratból parasztháború?

EG: A súrlódások a kezdetektől mindennaposak voltak, főleg a kis- és köznemességnek nem volt ínyére, hogy a nagy mezei munkálatok előtt elengedjék jobbágyaikat. A másik oldal viszont az akadályozást úgy értelmezte, hogy az urak még a túlvilági boldogság esélyét is elveszik tőlük. A pogány török mint ellenség helyére egy egyszerű behelyettesítéssel a török elleni harcot akadályozó nemesek kerültek. A "parasztseregben" amúgy szép számmal találunk egyszerű nemeseket, és mint utaltam rá, sok papot és szerzetest is. Valamiféle osztályharcról már csak ezért sem beszélhetünk. A parasztság maga is rendkívül differenciált volt akkoriban a zsellérektől a bor- és marhakereskedelemből gazdagodó paraszti rétegekig bezárólag. Utóbbiakat, ma úgy látjuk, az hajtotta az urak ellen, hogy az 1514-et megelőző években jogi intézkedésekkel gátolták a gazdagodó parasztok további felemelkedését. Visszatérve az eseményekhez: a május közepére mintegy 40 ezres hadat - ami a korban óriásinak számított - kezdetben az eredeti terveknek megfelelően a Délvidékre akarta vezetni Dózsa, ám egyre szaporodtak a rablások, fosztogatások a keresztesek részéről, miközben a másik oldal sokszor erőszakkal próbálta megakadályozni a toborzást. Amikor Báthory István temesvári ispán és Csáky Miklós csanádi püspök Apátfalvánál, a Maros gázlójánál megtámadta és jórészt lemészárolta Dózsa előőrsét, az országban elszabadultak az indulatok.

MN: Erre volt válasz Nagylak, illetve Csáky karóba húzása.

EG: Igen, a parasztsereg már másnap bosszút állt a győzelmet ünneplő úri csapatokon Nagylaknál. A bosszút tudatosan alkalmazott szimbolikus gesztus kísérte, a püspök és a kincstartó karóba húzása. Ez, noha logikusan következett a paraszti sereg "népi keresztes" gondolatmenetéből, felért egy hadüzenettel, és onnan már nem volt visszaút. Nem tűnik katonai szempontból túl szerencsésnek, hogy kisebb sikerek után hosszan időztek Temesvár ostromával a csatába Jézus nevével induló paraszthadak. Ezzel ugyanis lehetőséget teremtettek arra, hogy a kisebb csapatok leverése után egy nagyobb katonai akció során Szapolyai legyőzze a fősereget. Ez július 15-én megtörtént, a fővezérek fogságba estek, köztük Dózsa is.

false

MN: Dózsát valóban példátlan kegyetlenséggel végezték ki elrettentésül?

EG: Dózsa kivégzési módja többféle, ambivalens üzenetet rejtett magában. Bár az "izzó vastrón" a túlzásokra hajlamos képzelet szüleménye, ami Petőfi verse nyomán rögzült a kollektív emlékezetben, a kivégzés e nélkül is embertelen volt: a parasztkirályt izzó vaskerékkel koronázták meg, majd kiéheztetett katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából, miközben vasfogókkal tépték a testét, amelynek maradékát felnégyelték. Még a nemesi álláspontot képviselő udvari történetíró, Istvánffy Miklós is, aki egyébként jogosnak tartotta az általa gonosztevőnek tartott Dózsa kivégzését, keresztényekhez méltatlan brutalitásnak bélyegezte a kivégzés módját. A kortárs elbeszélők ugyanakkor egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a szörnyű kínokat a parasztvezér hallatlan méltósággal és önuralommal tűrte. A szimbolikus elemeket sűrítő kivégzés egyes elemei nem példa nélküliek a korban. Izzó vasabroncs a trónkövetelőknek járt, míg például korábban Kinizsi Pál hadvezér hasonló módon süttette és etette meg a Nándorfehérvárt feladni készülő áruló cseh zsoldosokat. Dózsa kivégzésében az elrettentés szándékán túl tetten érhető a "parasztkirály" farsangi és bibliai motívumokat sűrítő kigúnyolása, amely visszautal a felkelés Krisztus-központú jelképrendszerére és ideológiájára.

MN: Egyedi volt ez a kegyetlenség?

EG: A korabeli európai közvéleményt is megdöbbentette a mindkét oldalra egyformán jellemző szélsőséges brutalitás. A kegyetlenkedések oka alighanem az ekkor már száz éve a törökkel háborúzó magyar társadalom militarizálódásában keresendő. Az emberveszteséget becsülni sem nagyon tudjuk, az ekkor nagyjából hárommilliósra tehető országot a harcok, fosztogatások a kevésbé érintett Dunántúl kivételével szinte mindenhol sújtották, de döntően a fősereg vonulásának helyein, például a Temesközben. A kortársak egyébként az emberveszteségen túl a javak pusztulása, a sok dúlás, felégetés, az anyagi károk miatt panaszkodnak.

MN: Volt tömeges megtorlás?

EG: A munkaerő kivégzése nem volt érdeke a nemességnek. A fővezéreken túl nem volt tömeges megtorlás, pár száz főt érinthettek. Számos olyan kérvénnyel találkoztam a Vatikáni Levéltárban, amelyekben Dózsa egykori katonái kérték később bűnbocsánatukat, magyarázva háborús tetteiket. Ezek egyebek mellett jól mutatják azt is, hogy az elkövetkező évtizedben lehetett beszélni 1514-ről, nem üldözték az egykori kereszteseket. Bár a felkelés után szigorú törvényeket hoztak a parasztság ellen, ezek nagy része a gyakorlatban nem érvényesült. A szabad költözés megtiltása, a parasztság úgynevezett röghöz kötése mindenekelőtt a köznemesek és a nagybirtokosok közötti érdekkülönbség miatt - a jobbágyság az utóbbiakhoz vándorolt - nem volt megvalósítható. A közösen elszenvedett trauma talán hozzájárult a földesúri-paraszti viszony kora újkori stabilizációjához: az urak féltek, ami önmérsékletre intette őket, a jobbágyok pedig a fegyverek helyett ismét inkább békés eszközökkel, a mindennapi csendes ellenállás formáival éltek.

MN: Dózsa György viszont szimbólum lett.

névjegy

Erdélyi Gabriella 1996-ban diplomázott az Eötvös Loránd Bölcsészettudományi Kar történelem-angol szakán. Tanulmányait a Közép-európai Egyetemen folytatta, 2003-ban doktorált történelemből, és még abban az évben elnyerte az Akadémiai Ifjúsági Díjat. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, kutatási területe a 15-16. századi társadalom-, vallás- és kultúratörténet.

EG: Nem volt ez így a reformkorig. A felkelést követő népi szájhagyományról keveset tudunk, abban nyilván pozitívabb kép élt róla; a humanista és kora újkori történetírók viszont olyan negatív jelzőket aggattak rá, mint gonosz, hatalomvágyó, vérszomjas. A reformkorban változott először ez a kép, amikor újra aktuálissá vált Dózsa, akiben a demokratikus mozgalmak előfutárát látták. Innen kezdve a radikális változásokat akarók jelképe lett, vagyis a baloldali mozgalmak látták benne saját forradalmi előképüket. Az illegális, majd hatalomra került kommunista mozgalom számára Dózsa a lánglelkű népvezér lett. Ekkor vált a már Márki Sándor történész által korábban "feltalált" ceglédi beszéd (a humanista történetírók szokásos fiktív beszédeit ő helyezte el térben ide) forradalmi, buzdító szónoklattá. Dózsa a művészetben is szimbólum lett, hol az általános emberi szenvedés, hol a nép elsöprő erejének, hol a zsarnokság elleni küzdelem mitikus hőse.

MN: Manapság hogyan értékeljük 1514-et?

EG: Dózsa ma nem él elevenen a köztudatban. Szobrai megmaradtak a köztereken a rendszerváltozás után is, de a békés átmenet korának nem volt forradalmi hősre szüksége. A történetírásban az 1970-es években - paradox módon 1972-től, Dózsa "kijelölt" születésének 500 éves évfordulója hatására - viszonylag tiszta képet rajzoltak róla és a felkelésről. Dózsa fontos szereplője a magyar történelemnek anélkül is, hogy mitikus hőssé emelnénk, hiszen egy Európában is kivételesen nagy és több tekintetben egyedi parasztháború vezére volt, akinek ambíciója, tehetsége, koncepciója megfelelt ennek a szerepnek. Azt is látni kell azonban, hogy az 1514-es parasztháború bár nagy trauma volt az országnak, alapvetően nem adott más irányt történelmünknek. Kétségkívül nem tett jót az ország katonai erejének a török fenyegetés közepette, de Mohácsnál nem ezért vesztett tizenkét év múlva a magyar sereg. Szapolyai sem pusztán a felkelés leverésének köszönhette népszerűségét és későbbi királlyá választását. És főleg a jobbágy-földesúri viszonyban már korábban megjelentek a köznemesség részéről az életfeltételeket nehezítő törekvések. A parasztháború természetesen mindenkiben mély nyomott hagyott, a brutális vérengzések emléke intő jelként figyelmeztetett sokáig.

 

(Leadkép: Bessenyei Ferenc az Ítélet című filmben)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.