Hasra fektetve, összekötözött lábbal temették el - Boszorkánysírra bukkantak Hajdúböszörményben

  • narancs.hu
  • 2019. február 3.

Tudomány

Attól tartottak a helyiek, hogy majd visszatér.

A hajdúböszörményi Perczel Mór utcában egy szennyvízbekötés korrekció során emberi csontokat fordított ki az ásógép kanala - szúrta ki a 444.hu a Hajdúsági Múzeum honlapján lévő bejegyzést.

Már korábban, a szennyvízcsatorna lefektetése során is előkerültek emberi csontok, ekkor egy rendellenes testhelyzetben elhelyezett holttest fölött is átvitték a vezetéket: „Nem elírás, mivel később még egy optikai kábelt, sőt egy gázvezetéket is átvezettek a temetőn, de ekkor sem érkezett jelzés a csontokról” - írja Bálint Marianna a múzeum régésze. A kicsavart testhelyzetre (hasra fektetve, lábát összekötve temették el) az lehet a magyarázat, hogy a helyiek boszorkánynak gondolhatták őt: tartottak tőle, hogy visszatér.

false

 

Fotó: Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörményt területén egykoron Böszörmény falu állt, a rendelkezésre álló adatok alapján a nyíri izmaeliták (tehát böszörmények) központjának tartották. A helyiek pénzváltással, kereskedelemmel foglalkozó, muszlim vallású népcsoport tagjai voltak.

Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon kimutatható-e az Árpád-kori leletanyagban egy eltérő etnikumú népcsoport jelenléte. Ehhez pedig leginkább a temetők, temetkezések vizsgálata vihet minket közelebb, hiszen a temetkezési szokások, vallási rituálék a legbiztosabb bizonyítékai az eltérő életmódnak, hiedelemvilágnak” - nyilatkozta a muemlek.hu-nak Bálint Marianna.

 

 

http://muemlekem.hu/magazin/hajduboszormeny_kozepkori_temeto_boszorkany_sirja

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.