Dr. Purebl György: Persze hogy nem. Szép is lenne. Itt csak a kutatók dolgoznak. A terápiás munka egy földszintes épületben folyik.
MaNcs: Ha a liftben kényelmetlenül érzem magam, még nem vagyok pánikbeteg?
PGY: Csak akkor mondhatjuk ki a pánikbetegség megléltét, ha az alaptünetekből legalább négy megvan. Szívdobogás, verejtékezés, légzésszaporaság és így tovább. Tulajdonképpen a felfokozott szorongásnak és a szimpatikus idegrendszer aktiválódásának a jelei ezek. Régóta tudjuk már, hogy ha a lélekben változások következnek be, akkor azok testi változásokat eredményeznek. Egy vizsga előtt is felléphetnek hasonló tünetek, és sokan utálják a metrót, de a pánikrohamra az a jellemző, hogy megismétlődik, és olyan helyzetekben, amikor nem számít rá az ember, aztán azon szorong hosszasan, hogy mikor jön a következő. Tovább megmaradnak a tünetei, hosszabb a vészreakció lecsengése. Azt az embert már pánikbetegnek tekintjük, akit legalább egy hónapig foglalkoztat a problémája.
MaNcs: Azt mondják, hogy a pánikroham nem jár egyedül.
PGY: Leggyakrabban az agorafóbiával (lásd keretes írásunkat) diagnosztizálják, leggyakoribb szövődménye pedig a depresszió.
MaNcs: Mi az eddig diagnosztizált legsúlyosabb fokozat?
PGY: Az, amikor már nem tud kimozdulni otthonról az ember, csak ott érzi magát biztonságban. Van olyan beteg, aki ráadásul orvosi rendelő mellé költözik, megelőlegezve magának a negatív eseményt. Ma, a számítógépek korában már könnyebb is olyan munkát választani, ami otthon végezhető.
MaNcs: Van direkt összefüggés a számítógép előtti tevékenység és a pánikbetegség között?
PGY: Nem hiszem. A számítógép-addikció külön dolog, de ha valaki elkezdi nem változtatni a helyét, és ott van még a számítógép is, akkor hirtelen jól összejöhetnek a tünetek. Aztán a környezete már nem érti, mit csinál, és ettől még depressziós is lesz.
MaNcs: Mitől fokozódhatnak az enyhe alaptünetek?
PGY: Nem kell nagy traumát keresni a pánikbetegség mögött. Sok pici dologból jön össze. Néhány betegség túl van dimenzionálva a köztudatban, és már csak attól is beteg lesz valaki, ha lát vagy hall valamit. Elég inni egy erős kávét, aztán rásietni még egy kicsit az utcán, és kész a tünet.
MaNcs: Létezik olyan, hogy valaki hajlamosabb a pánikbetegségre?
PGY: Vannak biológiai és pszichofiziológiai háttértényezők, de egyébként az egész eredete és koncepciója még nem állt össze világosan a pszichiátria számára, mint a legtöbb pszichiátriai betegség esetében.
MaNcs: Arról tudnak valamit, hogy hogyan működik az agy szerotoninrendszere, ami állítólag nagy szerepet játszik az ilyen betegségek létrejöttében?
PGY: Ha el tudnám magának mondani, akkor Nobel-díjat kapnék. Amit az idegrendszer működéséről tudunk, azok csak munkahipotézisek voltak. Amit biztosan állíthatunk, az annyi, hogy amit eddig tudni véltünk, az nem igaz. Teljes a káosz. Adataink vannak. Tudjuk, hogy nagyon sokféle szerotoninreceptor van, ezek közül egyesek a hangulat változásában, mások a szorongásban játszanak szerepet, de nemcsak ezek, hanem különböző fehérjeszármazékok is, amelyek ugyanolyan fontos transzmitterek, meg a noradrenalin is, ami egyébként a vészreakció átvivő anyaga.
MaNcs: Akkor hogyan fedezték fel a gyógyszereket?
PGY: A monoaminokra úgy találtak rá, hogy tbc-seknek adták mint antituberkolotikumot. A tbc-jük nem gyógyult, de a kedélyük sokkal jobb lett. Kiderült, hogy ez a gyógyszer megbénít egy enzimet, ami ezeket az anyagokat lebontaná, tehát azért lesz sok szerotonin, mert nem bomlik le.
MaNcs: Azóta ezeket használják a terápiához?
PGY: Két hatékony terápia van, és azok a szorongásra meg a depresszióra is vonatkoznak. A gyógyszeres terápia és a kognitív viselkedésterápia. A pszichoterápia a pánikosoknál egy expozíciós terápiát jelent, amelyben a félt ingereknek nagyon tudatosan, fokozatosan vagy szélsőségesen ki lesznek téve. Mindent elmondunk nekik a betegségről, de ezzel nem erősítjük meg őket abban, mert nekik eleve nagyobb betegségtudatuk van, mint amekkora a bajuk. Csinálunk egy listát a legkevésbé nehéz és a legnehezebb helyzetekről, és azokat sorra újra megélik egy segítő jelenlétében, megfelelő légzés- és relaxáló technika birtokában. Mondjuk órákig villamosozniuk kell, és ha alkalmazni tudják a tanultakat, akkor nem alakul ki a rosszullét, nem aktiválódik a szimpatikus idegrendszer. Van, aki így sem tudja kontrollálni a szorongását, és akkor választhatja az elárasztásos terápiát, amihez már terapeuta jelenléte kell, mert abból áll, hogy teljesen durván rázúdítjuk az összes félelmét. Például lemegyünk a metróba, és nem jövünk fel egy napig.
MaNcs: Ennek a terápiának mi a tudományos háttere?
PGY: Az ember úgy működik, hogy amitől fél, attól elkezd szorongani, és a szorongás a legkönnyebben megtanulható dolog a világon, de ha nem történik semmi negatív, akkor a szorongás magától le fog csökkenni. A pánikosoknál az is közrejátszik a betegség kialakulásában, hogy kilépnek a helyzetekből még abban a fázisban, amikor a szorongás fokozódik. Az egyébként elér egy maximális szintet, és aztán csökken. ´k azt már nem várják meg, nem lesz meg az az élményük, hogy le tudták küzdeni a dolgot. Ha nem engedjük kilépni a helyzetből, akkor tapasztalni fogja, hogy nem történik vele semmi azon kívül, hogy nagyon rosszul volt. Így ez egy nagyobb megerősítő élmény. Egy drezdai német kollégánk azokkal a betegekkel, akiket senki nem tudott meggyógyítani, azt csinálta, hogy felutaztak Berlinbe, és az U-Bahnon meg az S-Bahnon utazgattak egész nap, este pedig felmentek a tévétoronyba.
Gyógyszert akkor adunk leginkább, ha a pánikbetegség depresszióval szövődött. A pánikot persze magában is lehet gyógyszerezni. A gyógyszerek lejjebb tekerik a vészreakció-készséget, mintha az autóriasztót átállítanánk egy olyan fokozatra, hogy nagyobb lökés kelljen a megszólalásához. A gyógyszereket kúraszerűen kell szedni. Legkevesebb hat hónapig, mert az első hónapban nem lehet jelentős tüneti változásra számítani. Ha terápiát is csinál mellette, akkor talán. Ha a nyolcadik hét után sem áll be változás, akkor új szert keresünk. A kutatásainkban elsősorban a megelőzésre szeretnénk koncentrálni, mert az ilyen betegségek száma a jóslatok szerint vészesen emelkedni fog az elkövetkező húsz évben. Az itthoni együttműködéseken kívül pedig megpróbálunk bekapcsolódni nemzetközi programokba.
Szilágyi Szilvia
A nagytestvér
A pánikbetegség elmaradhatatlan és félelmetes társa az agorafóbia. A nagyobb nyílt terektől való irreális félelmet jelentette eredetileg. Manapság az olyan helyzetektől való félelmet is értik rajta, amikor az alany úgy gondolja, hogy meggátolta valami az események irányításában, vagy amelyekből nehéz kiszállni és azonnal elmenekülni, mint az autóbusz- és repülőutazás, valamint, ahol az alany úgy érzi, hogy nem számíthat azonnali segítségre. Az agorafóbia tünetei tipikusan a következő helyzetekben jelentkeznek: elutazni egyedül, tömegben középen állni, tömegközlekedni, hídon állni. Amennyiben a félelmek csak bizonyos speciális helyzetekre vonatkoznak, mint például a liftbe szállás, közszereplés, madarakkal való érintkezés, akkor nem agorafóbiáról, hanem egyéb fóbiákról (klausztrofóbia, szociális fóbia stb.) van szó. Fóbiákról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a félelmek irreálisak, és az emberben, életét beszűkítve, erős szorongást keltenek.
- sis -
