Mindenki tudja, hogy a kortárs elektronikus/dzseszszes/erotikus tánczenék fő jellemzője nem az ember bensőjét szétroncsoló vasszigor: dzsesszfunk, soul, afrobrazil, latin elemekből amúgy is baromi nehéz volna szigorú, ám igazságos zenét kikeverni, éppen ezért általában meg sem próbálják. (A szerző gonoszul megjegyezné, hogy a minap a Renegade Hardware d`n`b kiadónál megjelent Slayer-remix beigazolta valamennyi korábban hangoztatott hipotézisét, úgyhogy a továbbiakban kuss legyen.) Nos a Trüby Trio (azaz a Fauna Flash-ként ismert Roland W. Appel - Christian Prommer duó, plusz a zenekarvezető Roland Trüby, no meg a tucatnyi zenész és vokalista) még az alapdefinícióhoz képest is módfelett szórakoztató és szellemes zenét produkál. A most megjelent Elevator Music már első hallásra lefegyverzi az embert a maga teremtő eklektikájával: elég egyszer belemerülni, s mint valami színes-szagos örvénylő massza elragadja az embert - sodródás közben pedig hol ez, hol az úszik a fülébe. A lemez első néhány száma az érzéki, lüktető funk jegyében fogant: a Universal Love például egy régi soulszám feldolgozása, a New Music pedig igazi tipróláncos tánczene. Erre azután következnek a még egzotikusabb darabok: a Runnin` afrofunk lüktetése és a mondhatni slágerdarab Jaleo, Concha Buika énekével - egy flamencogitárral súlyosbított spanyol cigány stílusú műdarab lüktető modern tánczenébe oldva. Ugyanezt mondhatnánk el az Alegre idei, vokállal feldúsított verziójáról: jön a szamba, csúszik, s már azt sem tudjuk, mit is csinálnak lassan leszakadó végtagjaink. S a következő A Festa című alkotásban megjelenik a zúzós basszus is - igazi, szambába ojtott drum & basst hallunk, felette egy régi Jorge Ben-szám verzája úszik, magányosan, az eredeti dallamról leszakítva. A következő Make a Move is igazi stomper: törzsi alapokról építkezik és visz, megállás nélkül, miközben hipnotikusan körbetáncoljuk az ülőgarnitúrát. A d`n`b még egyszer visszatér, elvégre a lemezen megtalálható az A Go Go című nagy Trüby-sláger korunkhoz igazított, még mutánsabb basszusokkal sújtott verziója is - csak hogy el ne felejtsük a kezdeteket. A lemez vége felé kicsit vissza is vesznek a tempóból, lassú soulballadák után néhány középtempós nu jazz tánczene, és már le is pergett egy teljes élet - régen tán még kellett is rá, hogy ennyiféle zenét megismerhessen az ember, most meg elég hetvenkét súlyos perc, és ha mindez kevés lett volna, bízvást meg lehet nyomni a repeat gombot.
