Tudomány

Film: Keserű törökméz (Szerelem és árulás)

Nincs hótbiztos módszer, az már szentigaz! Már ami azon dilemmát illeti, hogy melyik filmet válasszuk, ha mozizni kell. Az elég jónak látszott eddig, hogy megnézem a gyártó ország(ok) nevét, s ha egy kicsit is egzotikusat találok, nem lesz nagy pofára esés a dologból, de ezúttal törököt fogtam. Ha valami török-magyar koprodukció, és az előzetesek szerint nem a mohácsi vészről szól, minden bizonnyal érdekes lehet: a Szerelem és árulás alighanem azért magyar is, mert az Eurimage akkor ad könnyebben pénzt, ha koprodukció van. Ez a film tök török, de nyugodtan lehetne bármilyen, ha például magyar lenne, harmincöt évvel ezelőtt készült volna, és azt kell mondjam, akkor érvényes lett volna, mert ha nem mondanám, egy-két igen nagy becsben tartott filmünk hitelét kérdőjelezném meg, minek azt.
  • - ts -
  • 2003. szeptember 18.

Lemez: Előre a múltba! (Greg Osby: St. Louis Shoes)

Biztos mindenkinek eljön az a pillanat, amikor megáll az úton, és hátranéz. Greg Osby 1960-ban született St. Louisban, kezdetben R&B-, funky- és blues- zenekarokban játszott, majd a washingtoni Howard Universityt és a bostoni Berklee School of Musicot abszolválva megérkezett New Yorkba. Ott Jack DeJohnette, Andrew Hill, Herbie Hancock és Muhal Richard Abrams zenekaraiban szocializálódott, továbbá a dzsessz és a hip-hop összeházasításán dolgozott, olyan kollégákkal, mint Steve Coleman, Geri Allen, Gary Thomas vagy Cassandra Wilson. Tagja volt az M-Base nevű formációnak, és az első önálló albuma 1987-ben jelent meg Sound Theatre néven.
  • Czabán György
  • 2003. szeptember 18.

Lemez: Üzenet a liftből(Trüby Trio: Elevator Music)

Mindenki tudja, hogy a kortárs elektronikus/dzseszszes/erotikus tánczenék fő jellemzője nem az ember bensőjét szétroncsoló vasszigor: dzsesszfunk, soul, afrobrazil, latin elemekből amúgy is baromi nehéz volna szigorú, ám igazságos zenét kikeverni, éppen ezért általában meg sem próbálják. (A szerző gonoszul megjegyezné, hogy a minap a Renegade Hardware d`n`b kiadónál megjelent Slayer-remix beigazolta valamennyi korábban hangoztatott hipotézisét, úgyhogy a továbbiakban kuss legyen.) Nos a Trüby Trio (azaz a Fauna Flash-ként ismert Roland W. Appel - Christian Prommer duó, plusz a zenekarvezető Roland Trüby, no meg a tucatnyi zenész és vokalista) még az alapdefinícióhoz képest is módfelett szórakoztató és szellemes zenét produkál. A most megjelent Elevator Music már első hallásra lefegyverzi az embert a maga teremtő eklektikájával: elég egyszer belemerülni, s mint valami színes-szagos örvénylő massza elragadja az embert - sodródás közben pedig hol ez, hol az úszik a fülébe. A lemez első néhány száma az érzéki, lüktető funk jegyében fogant: a Universal Love például egy régi soulszám feldolgozása, a New Music pedig igazi tipróláncos tánczene. Erre azután következnek a még egzotikusabb darabok: a Runnin` afrofunk lüktetése és a mondhatni slágerdarab Jaleo, Concha Buika énekével - egy flamencogitárral súlyosbított spanyol cigány stílusú műdarab lüktető modern tánczenébe oldva. Ugyanezt mondhatnánk el az Alegre idei, vokállal feldúsított verziójáról: jön a szamba, csúszik, s már azt sem tudjuk, mit is csinálnak lassan leszakadó végtagjaink. S a következő A Festa című alkotásban megjelenik a zúzós basszus is - igazi, szambába ojtott drum & basst hallunk, felette egy régi Jorge Ben-szám verzája úszik, magányosan, az eredeti dallamról leszakítva. A következő Make a Move is igazi stomper: törzsi alapokról építkezik és visz, megállás nélkül, miközben hipnotikusan körbetáncoljuk az ülőgarnitúrát. A d`n`b még egyszer visszatér, elvégre a lemezen megtalálható az A Go Go című nagy Trüby-sláger korunkhoz igazított, még mutánsabb basszusokkal sújtott verziója is - csak hogy el ne felejtsük a kezdeteket. A lemez vége felé kicsit vissza is vesznek a tempóból, lassú soulballadák után néhány középtempós nu jazz tánczene, és már le is pergett egy teljes élet - régen tán még kellett is rá, hogy ennyiféle zenét megismerhessen az ember, most meg elég hetvenkét súlyos perc, és ha mindez kevés lett volna, bízvást meg lehet nyomni a repeat gombot.

SCIC tolmácsvizsgák: Simán fordított

Nyár derekán futhattak neki az úgynevezett SCIC vizsgának azok a magyar tolmácsok, akik uniós intézményekben szeretnének a jövőben dolgozni. A vizsgabizottság az Európai Bizottság Közösségi Tolmács- és Konferenciaszolgálata (SCIC - Service Commun Interpretation Conférences) által delegált tagokból, illetve nyelvenként két-két magyar "szónokból" (orateur), azaz SCIC akkreditációval már rendelkező és vizsgáztatásra jogosult tolmácsokból állt. A lécet nem hivatalos adatok szerint a jelentkezők egy tizede vitte át, közülük is sokan csak második nekifutásra. Voltak, akik összeomlottak a kudarc miatt; gyakorlott tolmácsok ültek gyomorgörcsben a jó esetben egyórás megmérettetés előtt. Márpedig a 2004. május elsejei csatlakozás idején már állnia kell a magyar kabinnak.
  • Bóta Judit
  • 2003. szeptember 11.

cyberhírek

Energia Magyarországon a megújuló energiafelhasználás jelenleg 3,6 százaléka a teljes felhasználásnak, míg az unióban 6 százalék. Ráadásul az unióban célként tűzték ki, hogy 2010-ig 12 százalékra kell emelni ezeknek az energiáknak az arányát.

Rákosszentmihályi Vegetáriánus Fesztivál: Kóróval jöttél

Egy nap derű, egy nap ború jutott a VII. Vegetáriánus Fesztivál résztvevőinek. A nyár utolsó hétvégéjén növényi harmóniába simult tudomány és ezotéria, keveredtek a spirituális megtisztulásra vágyók és a reformtáplálkozás e világi hívei, kismamák, megvilágosodottak, bioléivók és ingalengetők.
  • Orosz Ildikó
  • 2003. szeptember 4.

cyberhírek

Európai holdszonda Az első EU-misszió szeptember elején indul a Holdra, jelentette be az Európai Ûrügynökség (ESA). A SMART-1 űrszonda szeptember 3-án startol Európa űrrepülőteréről, a francia guayanai Kourouról.
  • 2003. augusztus 21.

cyberhírek

Szélerőműpark Amennyiben a Természetvédelmi Hivatal is jóváhagyja a tervet, az Alternatív Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Zámoly térségében szélerőműparkot építhet.
  • 2003. augusztus 13.

Erdőtűz Bracon: Lánglovagovicsok

A turistára feltehetően tudatmódosító hatást gyakorol, amikor reggel a munkaindító értekezlet helyett azzal a problémával szembesül, hogy húzassa-e magát motorcsónak mögé köthető banánon, avagy sem. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz komolyan vennie, hogy közben a fejére ég a sziget.
  • 2003. augusztus 13.

Devils meeting: Szelíd magyarok

A kecskeméti motorostalálkozó helyét a lángoló betűkkel megrajzolt, "bikerső" feliratú, a rendező Devils MC motorosklub zöld szemű, fülbevalós ördögfejlogójára emlékeztető irányjelző táblák mutatták. A rendezvényre egy összecsukható várkapun keresztül kizárólag motorral lehetett behajtani.
  • - legát -
  • 2003. augusztus 13.

Például Armstrong (Pély Barnabás, a United együttes énekese, a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola jazzének szakos tanára)

Értelmiségi körökben meglehetősen sommás vélemény járja a popzenével, különösen a kortárs magyar popzenével kapcsolatban. A fiú- vagy lánycsapatokat csak egy fokkal illik jobban szeretni, mint a valóságshow-k zenésszé avanzsált sztárjait. A United bizonyos szempontból mégis kivétel. Bár sokan nem szeretik zenéjüket, elterjedt nézet, hogy "azok legalább tudnak valamit a zenéről", "az a srác legalább tud énekelni".
  • R. Andróczy Orsolya
  • 2003. július 24.