Tartalom

(2003-07-31)

Publicisztika

Publicisztika

Adjanak magukra (Miből él a művész?)

Június 13-án, délután 4-kor rekordmeleg volt, amikor a szokásos tömeg összeverődött a Vörösmarty téren a könyvheti megnyitóra. A hőfok tovább emelkedett, amikor a Kossuth-díjas költő köszöntőjében megmondta az őszintét: évek óta nem vesz könyvet.

Publicisztika

Kétes demokráciák

Pár havonként érdemes odafigyelni a Fidesz - MPSZ vezetőinek külpolitikai kommunikációjára. Hisz ebben a műfajban az előző kormányzat (mindenekelőtt Orbán) sikert sikerre halmozott, s egyre világosabb, miféle elvi megfontolások is álltak egyes, utólag is nehezen érthető taktikai lépései mögött. A legfrissebb verbális offenzíva Kovács László néhány héttel ezelőtti kedvezménytörvény-körútja nyomán indult be.

Publicisztika

Ég a ház is

Hogy egy miniszterelnök egy megnyert háború után is simán megbukhat, Angliában nem újdonság, 1945-ben Atlee leverte Churchillt, biztos felmentek az árak, és azt már nem lehetett a friccekre kenni, de hogy egy miniszterelnök effektíve a győzelembe bicskázzon bele, az tényleg sok lenne egy kicsit.

Egotrip
Belpol

Belpol

Történet a haláltáborból: Múzeumi séta

Vannak elmondhatatlan és vannak elhallgathatatlan történetek. Sőt, egyszerre ilyenek és olyanok is. Auschwitzba, e kilenc betű mögé zsúfolt, emberi ész számára nem felfogható halálsíkságra ellátogatva elmondhatatlan történettel gazdagszik, terhelődik a lélek. Itt sokkal kisebb, sokkal nagyobb, sokkal elevenebb és sokkal holtabb minden, mint azt az ember látatlanban elképzelte. Az ide látogatók roppant döntést hoznak, és egyértelműen viselkednek. Itt minden apró gesztus túlmutat önmagán. Akárcsak minden aljasság, ami évtizedekkel később Auschwitzban megtörténhet még. Ma is.

Belpol

Utolsó pár, előre fuss!

Rendteremtés a fővárosban

A múlt héten a két parlamenti törpepárt letette voksát a főváros rendje és tisztasága mellett. Az MDF reprezentatív felmérést készíttetett. A megkérdezettek háromnegyede úgy véli, a koldusok "negatív hatással vannak Budapest idegenforgalmára"; ráadásul a többség szerint a kéregetők java külföldi vagy vidéki polgár.

Belpol

Projekt a "magyar Szilícium-völgyért": A beláthatatlan régió

Grandiózus tervekkel és erőteljes PR-kampánnyal indult május végén a Talentis program, amely célul tűzte ki, hogy a Zsámbéki-medencében húsz év alatt létrejön "a magyar Szilícium-völgy". A projekt megismertetése gyorsan halad, de a fejlesztőknek még mindig nem sikerült megszerezniük a zöldmezős beruházáshoz szükséges állami földterületet.

Zene

Zene

Aki utánam néz - Szabó Lőrinc versfordításai, publicisztikája (könyv)

"Úgy fogok meghalni, hogy verseim kis fénypontjait összeadva talán egy hétnyi időt, de talán még egy napnyit sem lát majd az életemből az, aki utánam néz" - írta a költő 1939-ben. Nos, az Osiris Kiadó három újabb kötete már eddig is olyan vaskos korpusszá teszi Szabó Lőrinc életművét, hogy az általa jósolt egy élethét hovatovább egy hónapra is felduzzadhat.

Zene

Bőrbarát kémhatás - Dadamnphreaknoizphunk: Lost & Found (lemez)

A kötelezővel kell kezdenünk, s csak ezután jöhetnek a "C" elemek: bizonyára mindenki hallott már a legendás Hardfloor duóról, vagy ha róluk nem is, tőlük biztosan - hisz néha elég volt óvatlanul belépni egy kívülről békésnek tűnő drogdiszkóba, és az embert máris arcon csapta a jellegzetes vartyogás.

Könyv

Könyv

Könyv

Alkony

"...az őrültek házába akartatok záratni" Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései

A kötet a Jókai család egymás közti, eddig kiadatlan levélváltását, különféle - korábban nem vagy csak részben publikált - dokumentumokat (szerződéseket, meghatalmazásokat, orvosi jelentéseket) és Feszty Árpádné Jókai Róza eredeti alakban közölt visszaemlékezését tartalmazza.

Film
Trafik
Lélek

Lélek

A politika sokat rontott a helyzeten (Topolánszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára)

Azon kevesek közé tartozik, akik a kormányváltás után is a helyükön maradtak. Szakmai rátermettségét senki nem vitatja, hiszen, ahogyan ő fogalmaz, sokáig dolgozott a "terepen": református lelkészként, szociológusként, szociálpolitikusként, tizennégy éven át a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió ráckeresztúri drogrehabilitációs intézetét vezette, és megalakította a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségét. Nemrégiben azt nyilatkozta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a lágy drogok fogyasztása néhány éven belül nem von maga után büntetést. A múlt héten pedig bejelentette: rövidesen két tűautomatát szerelnek fel Budapesten.

Szex

Szex

Nők - Tv2: "Távol tartom az újságírókat" (Pánczél Andrea szerkesztő)

Tűsarok: Hol kezdted a televíziózást? Pánczél Andrea: Hét éve Münchenben, az ARD közszolgálati televíziónál, aztán egy évvel azelőtt, hogy elindultak itthon a kereskedelmi csatornák, ugyanott egy Európa-tematikájú televíziós magazinhoz kerültem mint riporter és műsorvezető. Ott tanultam a szakmát. Amikor hazajöttem, az RTL-en vezettem a Reflex magazint, majd a tv2-höz szerződtem.

Szex

Mindig eljön az Igazi (A szingliregények titkairól)

A női magazinok és az amerikai, angolszász regények vetése nálunk is beért. A kályha az 1999-ben magyarul is megjelent Bridget Jones volt, aztán jött a hazai változat, Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című könyve, ami a mai napig a sikerlisták élén szerepel.

Szex

Ép hüvely, ép lélek (Kriston Andrea intimtornász)

Széttaposott kozákkucsma. Ilyen lesz a hüvelyünk, ha nem szentelünk figyelmet mélyizmainknak, amelyek tornáztatás nélkül süldő lánykorunktól kezdve menthetetlenül sorvadnak, s a szülés csak a kegyelemdöfést adja meg. Az "intimtorna" néven jogvédett medencealapi izomtréning hazai mestere szerint az intim izmok meglazulása is evolúciós betegség.

Sport

Sport

Városi downhill a Gellérthegyen: Mindig mélyebbre

"Biztos azok szervezték ezt az egészet. Azok, ott a sátor alatt. Hát lehet ilyet csinálni? Nem tudnak a turisták közlekedni, mennek itt összevissza biciklivel a lépcsőkön meg ahol sétálnának az emberek, aztán lökik fel őket. Tudja, ki áll ezek mögött?!"

Tudomány