Nyár derekán futhattak neki az úgynevezett SCIC vizsgának azok a magyar tolmácsok, akik uniós intézményekben szeretnének a jövőben dolgozni. A vizsgabizottság az Európai Bizottság Közösségi Tolmács- és Konferenciaszolgálata (SCIC - Service Commun Interpretation Conférences) által delegált tagokból, illetve nyelvenként két-két magyar "szónokból" (orateur), azaz SCIC akkreditációval már rendelkező és vizsgáztatásra jogosult tolmácsokból állt. A lécet nem hivatalos adatok szerint a jelentkezők egy tizede vitte át, közülük is sokan csak második nekifutásra. Voltak, akik összeomlottak a kudarc miatt; gyakorlott tolmácsok ültek gyomorgörcsben a jó esetben egyórás megmérettetés előtt. Márpedig a 2004. május elsejei csatlakozás idején már állnia kell a magyar kabinnak.Amagyar kabin nem csupán egy üvegfalú építmény, hanem egy kis szervezet a nagy brüsszeli gépezetben, várhatóan 80 magyar tolmáccsal, akiknek durván a fele lesz állandó státusú uniós alkalmazott, a többiek pedig szabadúszók és gyakornokok. Magyar tolmácsok és politikusok a csatlakozási szerződés aláírásakor, a június 20-21-i thesszaloniki csúcshoz kapcsolódó Porto Karraszban megrendezett Balkán-konferencián vehettek ízelítőt a nyelvi kavalkádból, amikor 28 nyelvről a 11 hivatalos nyelvre közvetített mintegy 30-40 szinkrontolmács. Ez az unió történetében is rekordnak számított - el is gondolkodtatta a brüsszeli tolmácsfelelősöket, hogy megőrizhető-e a közvetítő, szakszóval relé nyelv kiküszöbölése az Európai Parlament tolmácsfülkéiben, azaz lehetséges marad-e, hogy minden tolmács közvetlenül az elhangzott beszédekből és ne a szomszédos tolmácsfülkéből dolgozzon. A témát jelenleg a New Multilingualism Project (új többnyelvűségi projekt) keretében vizsgálják.
Messze az elvárásoktól
A csatlakozásig egyéves ideiglenes tolmácsállásokat hoztak létre az Európai Parlamentben, nyilván belőlük verbuválódik a majdan hosszabb távon alkalmazandó tolmácsok egy része is. Ennek feltétele az SCIC vizsga, ami vagy olyan képesítést adhat, hogy idegen nyelvről anyanyelvre lehet tolmácsolni (C minősítés), vagy visszafelé is (B minősités: ilyet a júliusi vizsgán két gyakorló tolmács kapott). Nem hivatalos adatok szerint itthon évente általában 30-40, többnyire gyakorlott tolmács rugaszkodik neki az SCIC vizsgának, nagyjából 20-30 százalékuknak sikerül valamilyen minősítést szerezni. Hogy ez rossz vagy jó arány, nehéz eldönteni, de arra mindenesetre rávilágít, hogy a magyar tolmácsolás elvárásai nem esnek egybe az uniós mércével. S hogy ez miért is van így, arra részben választ ad a magyar tolmácshivatás történelmi távlatba helyezése. Ugyanakkor a vizsgáztatók nem értik, miért törnek össze azok a magyar jelentkezők, akik nem járnak sikerrel. "Ez állapotfelmérés, nem minősítés" - hangsúlyozzák, és a magyarokkal ellentétben korántsem érzelmi szempontból közelítik meg a kérdést.
"Az uniós munkához szükséges speciális követelményeknek kell megfelelni, s nem arról van szó, hogy valaki magyar viszonylatban ne látná el jól a dolgát" - mondta Fáber András, aki már 1995 óta az SCIC szabadúszó tolmácsa, 1999 óta pedig vizsgabizottsági tagja is.
Irodai alkalmazottak és hivatalnokok
Az 1974-ben létrejött ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központján kívül három másik egyetemi intézményben folyik képzés: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyelvi intézetében, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán és a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Titkárságán. A pécsi kivételével mindhárom intézetben 1999-2000 óta nemzetközi papírt lehet szerezni, ami gyakorlatilag az uniós elvárások beépítését jelenti, egyebek közt a szinkrontolmácsolást. Bár évente még így együttvéve is maximum negyven tolmácsot képeznek, mégis telített lett a szakma. Ehhez az is hozzájárult, hogy hirtelen piaci igény támadt a tolmácsolásra, fordításra, amit elsősorban az árverseny és a közvetítőirodák szabályoznak. "Az irodák érdeke, hogy bedolgozóik sehol se melegedhessenek meg, tehát minimalizálják a tolmács és a megrendelő kapcsolatát" - mondta Lányi Dániel, angol és német nyelven dolgozó szinkrontolmács. ` még a régi "intellektüel" tolmácsolóiskolát képviseli, és az ELTE germanisztika tanszékén is oktat. Az angolul anyanyelvi szinten, németül, svédül és finnül folyékonyan beszélő Korencsi Ottó tolmács és egyetemi oktató szerint az irodák léte nem volna önmagában probléma, ha ténylegesen segítenék is a rajtuk keresztül dolgozók munkáját - segédanyagokkal, időben való értesítéssel -, erre azonban ritkán kerül sor.
Az EU-ban nem nagy tudású értelmiségiekre és nem is szakbarbárokra van szükség, hanem megbízható, precíz hivatalnokokra. Az SCIC tizenhat pontból álló szabványos elvárásrendszert dolgozott ki, amiből egy határozott személyiségprofil rajzolódik ki, és meg-lepő módon a nyelvtudás nem áll a lista élén. A vizsgabizottság ezek mentén értékeli a jelentkezőket. Itt olyan kvalitások szerepelnek, mint reakciósebesség, intelligencia, helyzetfelismerés, fellépés, előadó képesség, kezdeményezőképesség, a darálás mellőzése és ön-fegyelem. Állítólag ez utóbbi jelenti a legnagyobb problémát a már Brüsszelben szabadúszóként dolgozó magyar tolmácsok egy részének. Lányi Dániel szerint a magyarokra jellemző garabonciás attitűd összefüggésbe hozható azzal, hogy sokuk még az aranykorban szocializálódott, és a szűk elitbe tartozás érzete nem fér meg a hivatalos és szervilis munkamorállal. Az unióban képzett tolmácsoknak ezzel sokkal kevesebb bajuk van, ők megszokták, ha azt mondják nekik, hogy egész délelőtt a kabinban kell ülniük, akkor ott ülnek, és nem mennek ki kávézni vagy diskurálni, miután a maguk adagját letolmácsolták. Az SCIC minősítést az egyik nagy tudású, gyakorlott profi tolmács azért nem kapta meg, mert kicsit humorosabb volt a kelleténél.
Ami a szűkebben vett szakmai elvárásokat illeti, a magyar tolmácsok az évek során arra trenírozták magukat, hogy egy az egyben adják vissza az elhangzott szövegeket. Ehhez képest az uniós gyakorlatban úgynevezett hosszú szakaszos, öt-hat perces tolmácsolás szerepel, aminek a pontos visszaadásához elengedhetetlen a kitűnő jegyzetelési technika. Sokan amiatt csúsznak el az SCIC vizsgákon, hogy nem ismerik ezt a "szimbolikus harmadik nyelvet", mondják maguk a vizsgázók is. (Ezt a hiányosságot ma már egy nyolchetes gyorstalpalón be lehet pótolni az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központjában.) Nehezebb a felzárkózás az idegen nyelvek tekintetében. A nyugati tolmácsok általában 3-4 nyelvről dolgoznak, míg a magyarok zöme egyről, esetleg kettőről, de gyakran visszafelé is kell tolmácsolniuk. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a magyaroknak kevesebb idejük van nyelvtanulásra, mint jól fizetett uniós kollégáiknak.
Tanulj meg, fiacskám, nyilatkozni!
A csatlakozással járó szakmai és gyakorlati váltás azonban nemcsak a tolmácsokat vagy a fordítókat érinti. "A magyar politikusoknak, szakembereknek szintén meg kell tanulniuk >>tolmácsbarátHogy mekkora szerepe lesz majd a magyar nyelvnek az uniós intézményekben, az nagyrészt a magyar nyelvpolitikán múlik. Uniós ügyekben foglalkoztatott politikusoknál elvárásként szerepel az angol vagy a francia nyelv ismerete, de az Európai Parlamentben elvileg továbbra is lehetőség van anyanyelven felszólalni. Egyelőre még a magyar tolmácsokra hárul a magyar felszólalások idegen nyelvre fordítása, de már két brüsszeli alkalmazott is elsajátította nyelvünket: egy finn nemzetiségű parlamenti alkalmazott és egy angol parlamenti vezető tolmács, Fiona Dow, aki benne is volt az idei SCIC vizsgabizottságban. A közvetítő nyelvek kérdése nemcsak az EU állampolgáraira háruló költségek miatt foglalkoztatja a bizottsági tolmácsszolgálatot (az SCIC egyelőre fejenként évi 0,28 euróba kerül, és a bővítéssel ez 20-50 százalékkal emelkedhet), hanem azért is, mert a relé nyelvek mellőzésével a már alkalmazásban lévő tolmácsok is arányosan kevesebb munkához jutnának a csatlakozással. Májusban kiderül, hogy végül milyen munkamegosztásban dolgozik tovább a brüsszeli gépezet. Ami biztosra vehető: a bővítés után az SCIC-nek napi 15-40 tolmácsra lesz szüksége minden egyes új nyelvből.
Bóta Judit
AZ SCIC számokban
450 alkalmazott tolmács,
200-300 szabadúszó tolmács naponta,
2000 akkreditált szabadúszó tolmács,
50 értekezlet naponta.
Teljes általános költség 2001-ben: 105 millió euró.
Költség: 0,28 euró/európai állampolgár/év.
A csatlakozás után a tolmácsolás költsége 20-50 százalékkal emelkedik.
(forrás: http://europa.eu.int/comm/scic/thescic/mission_en.htm)
Az aranykor
Fáber András, aki rendszeres kormánytolmácsolási feladatai mellett a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tolmácsképző intézetében tanít mint címzetes egyetemi docens, úgy véli: a magyar tolmácsszakma múltja szorosan összefonódik a magyar, illetve kelet-közép-európai értelmiség sorsával. "1949 és 1980 között volt a tolmácsolás fénykora, amikor ez nagy presztízsű, szűk, exkluzív szakma volt, és elsősorban olyanok gyakorolták, akik >>valamilyen társadalmi beilleszkedési zavar folytán külföldre kerültekn beszélő kommunista politikusok babonás rémülettel tekintettek." `k voltak a "varázsló típusú tolmácsok". Ebben az időben nyilvánvalóan nehéz volt nyelvet tanulni, hiszen a kijutás külföldre akadályokba ütközött. Ugyanakkor nem volt szükség sok tolmácsra. A Varsói Szerződés magas rangú politikusai között szokás volt az úgynevezett "druzsbázás" (iszogatás). Egy ilyen esemény alkalmával kurjantotta el magát valamelyik magas rangú elvtárs, hogy "Hamar egy tolmácsot". "De milyen nyelven?" - kérdezték. "Mindegy, egy tolmácsot!" - elevenít fel Fáber András egy régi anekdotát azt illusztrálandó, hogy milyen homályos képzet uralkodott a tolmácshivatásról azokban az időkben. Változást az hozott, amikor 1974-ben hivatalos tolmácsképzés indult az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központjában. A "aranykor"-nak a rendszerváltás vetett véget. Szakmabeliek szerint onnan datálódik a szakmunkás típusú és szakbarbárokra igényt tartó tolmácsolás korszaka, ami ma is jellemző, holott egy tolmács attól tolmács, hogy legalább olyan otthonosan mozog a közvetítendő nyelvek kultúráiban, mint amilyen jól használja a szókincsét és grammatikáját.
