Lemez: Előre a múltba! (Greg Osby: St. Louis Shoes)

  • Czabán György
  • 2003. szeptember 18.

Tudomány

Biztos mindenkinek eljön az a pillanat, amikor megáll az úton, és hátranéz. Greg Osby 1960-ban született St. Louisban, kezdetben R&B-, funky- és blues- zenekarokban játszott, majd a washingtoni Howard Universityt és a bostoni Berklee School of Musicot abszolválva megérkezett New Yorkba. Ott Jack DeJohnette, Andrew Hill, Herbie Hancock és Muhal Richard Abrams zenekaraiban szocializálódott, továbbá a dzsessz és a hip-hop összeházasításán dolgozott, olyan kollégákkal, mint Steve Coleman, Geri Allen, Gary Thomas vagy Cassandra Wilson. Tagja volt az M-Base nevű formációnak, és az első önálló albuma 1987-ben jelent meg Sound Theatre néven.
Biztos mindenkinek eljön az a pillanat, amikor megáll az úton, és hátranéz. Greg Osby 1960-ban született St. Louisban, kezdetben R&B-, funky- és blues- zenekarokban játszott, majd a washingtoni Howard Universityt és a bostoni Berklee School of Musicot abszolválva megérkezett New Yorkba. Ott Jack DeJohnette, Andrew Hill, Herbie Hancock és Muhal Richard Abrams zenekaraiban szocializálódott, továbbá a dzsessz és a hip-hop összeházasításán dolgozott, olyan kollégákkal, mint Steve Coleman, Geri Allen, Gary Thomas vagy Cassandra Wilson. Tagja volt az M-Base nevű formációnak, és az első önálló albuma 1987-ben jelent meg Sound Theatre néven.

A kilencvenes évek közepére letisztult a stílusa, úgyhogy leigazolta a Blue Note nevű patinás lemezcég, ahol immár tizenegy albumot vett fel. Közülük meg kell említeni az 1999-ben megjelent Frendly Fire címűt, melyben Joe Lovano a partnere, és húzós posztavantgárd zenét nyomnak felszabadultan; míg a 2001-es Symbols of Light azért különös, mert egy vonósnégyessel kiegészülve kerülik el a nyáladzás minden kínálkozó csapdáját.

A 2003-as St. Louis Shoes visszatekintés: afféle "honnan jöttünk, mik vagyunk, hová megyünk" típusú dolgozat. Egyben szakít a "művész egyenlő a komponistával" koncepcióval. Az összes szerzemény főhajtás a nagy elődök és mentorok előtt, Ellington, Gillespie, Monk, Gershwin, Handy, illetve Cassandra Wilson és Jack DeJohnette szerzeményei aktualizálódtak. Az East St. Louis Toodle-Oo nyitja a sort, és a St. Louis Blues zárja, hogy még véletlenül se tévesszük el, honnan érkezett Osby altszaxofonja. Közben szépen sorjáznak a standardok, de ettől semmi retroérzésünk nem kerekedik. Komplex modern dzsesszt hallunk, gazdagon hangszerelve, sok érzéssel és ünnepélyesen előadva. A ritmusszekció magabiztos, Nicholas Payton pedig lágyan és pontosan trombitál. A zongorista Harold O`Neal huszonegy éves, de a bőgős Robert Hurst és a dobos Rodney Green is a fiatalabb nemzedék titánja, azt is jelezve mintegy, hogy milyen elképesztő tartalékok rejlenek az amerikai zenében.

Ez az album sem váltja meg a világot, de a vállaláson belül hibátlan anyag, szemérmes férfimunka, számvetés vagy egyszerűen egy hangulatos poszt-bop album, amit egyaránt használhatnak férfiak és nők, lehet rá odafigyelni, de háttérzenének sem karcos.

Czabán György

Blue Note Records, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.