A turistára feltehetően tudatmódosító hatást gyakorol, amikor reggel a munkaindító értekezlet helyett azzal a problémával szembesül, hogy húzassa-e magát motorcsónak mögé köthető banánon, avagy sem. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz komolyan vennie, hogy közben a fejére ég a sziget.Az, hogy Brac időnként felgyullad, a helyiek számára nem újdonság. Az utóbbi időben tulajdonképpen gyakrabban ég a sziget, mint ahányszor esik az eső. A tűzoltók meglehetős rutinnal kezelik a kérdést: kivonulnak a supetari bázisról, szirénáznak egy keveset, miközben áthaladnak az épp lángoló erdőrészhez legközelebb eső településen, és megkezdik az oltást. A munkálatokból a falu lelkes harangkongatással veszi ki a részét. Majd tűzoltók el, a falu férfilakossága pedig a helyi kisbolt kertjében létesített műanyag székes ücsörgőbe tér, hogy egy sör mellett pihenje ki az oltás fáradalmait.
A legutóbbi tűz izzasztóbbnak bizonyult. Először az tűnt fel, hogy csak nem akarják abbahagyni a harangozást, amit még néhány poénnal könnyedén kezeltünk. Másfél óra elteltével viszont már azt a tényt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy masszívan lángol a hegy.
Ebben a pillanatban Mirca teljes lakossága a déli fekvésű teraszokon és a faluból a hegygerinc irányába kivezető út mellett összpontosul. A szomszéd közli, hogy épp az olívaültetvénye melletti erdőrész gyulladt ki, és ez némi aggodalommal tölti el.
A falu alig három kilométerre nyugatra fekszik a sziget központjaként funkcionáló Supetartól, ahol a kompkikötő van, valamint a tűzoltóság. Az állomás leginkább
egy legótűzoltóságra
hajaz. Harmincéves, makulátlan piros csőrös teherautó, nagyjából hasonló évjáratú Land Roverek és egy Unimog, amelynek dizájnját a Mercedes kétséget kizáróan az említett építőjátékból lopta.
A közvetlenül a pétanque-pálya mellől rajtoló és eddig mindig meglepően ütőképes csapat ezúttal tehetetlennek bizonyul. Nem sokkal később erősítés érkezik a szárazföldi bázisról: az oltásba négy repülőgép is bekapcsolódik. Nagyjából harminc másodpercenként zúdítják a vizet a lángokra, majd fordulnak a tenger felé, alaposan megstuccolják a Kaktus üdülőkomplexum apartmansorát, és a fürdőző turistákhoz egészen közel teszik a gépet a vízre. Aztán tolnak a hidroplánnak egy kövéret, megtöltik a hasát vízzel, és indulnak vissza. Mindössze egyszer forog veszélyben egy jet-skis élete, de a jet-skiseket amúgy sem szereti senki.
A tűz alig két kilométerre lángol a tengertől, így a repülőgépek igen hatékonyan dolgoznak. Már ha eltekintünk attól, hogy a tüzet nem sikerül eloltaniuk.
A parton enyésző magyar turisták eleinte érdeklődést mutatnak a gépek iránt, estére azonban megszokják, ahogy a tengerisün-elhárító műanyag papucsot. A jelek szerint leginkább otthonról értesülnek a braci hírekről, mobilon. Hogy nyilatkozott a magyar tévében a sziget tűzoltókapitánya... és meghalt egy tűzoltó? Érdekes. Ja, tényleg, mintha csúnyán égne itt valami a hátunk mögött...
Borzongással vegyes izgalommal fogadják, hogy egy Magyarországon is bemutatott veszélyes tűzvész potenciális áldozatai.
A helyzetet még kellemesebbé teszi, hogy a kalandos szituációt egy tengerparti bárban, koktélt szürcsölve élhetik meg. Persze a turista azon túl, hogy örül neki, hogy itt lehet, valóban csak annyit tehet, hogy viszonylag nagy forgalmat generál, így segítve hozzá a főleg turizmusból élő sziget önkormányzatát a tűzoltóság üzemeltetéséhez.
A természetben mindenhol előforduló, önismétlő alakzatokkal lehet összefüggésben, hogy a kitűnő polipsalátájáról híres Bracon a tűz is polipalakban terjed. A polipot, élvezeti értékének növelése céljából, kifogását követően azonnal akkurátusan a földhöz vagdossák, mert ha véletlenül kellemesebb halált hal az eljárás előtt, akkor húsa megkeményedik. Nagyobb problémát okoz
a tűzpolip,
amely a Supetar, Nerezisce és Milna által határolt, nagyjából tíz kilométeres oldalhosszúságú háromszögben nyújtózik, mindig a széliránynak megfelelően. Ráadásul a talaj annyira szabdalt, hogy sem az emberek, sem a tűzoltóautók nem tehetnek mást, mint hogy a Bracot sűrűn behálózó tűzoltóutakon próbálják keresztezni a lángok útját.
A szigetiekről menet közben kiderül, hogy jelentős részük önkéntes tűzoltó. Köztük van ismerősünk, Zlatko is, aki a középiskolában drogot árult, a háborúban fegyvert, most pedig leginkább szervezésből él. Ezért érthetően elégedetlen, amikor őt szervezik: véleménye szerint épp elegen voltak ahhoz, hogy eloltsák a tüzet, csak hát épp mindig rossz helyre vezényelték őket, így aztán különböző kihalt földutakon várták, hátha épp arra jön a tűz. Erre nem került sor, az egyik repülő azonban rejtélyes okból nyakon öntötte őket néhány ezer liter vízzel.
Brac nyugati harmada már négy napja lángol. Mircán délután kettőkor a levegőben összeálló füst narancssárgára szűri a napfényt. A sziget legmagasabb pontjáról, a 780 méter magas Vidova Gora csúcsáról körbetekintve mindent diszkrét füstfátyol borít. A szomszédos sziget, Hvar hegygerincén szintén tűzben áll az erdő.
Tulajdonképpen kisebb-nagyobb időeltolódással ég az egész Adria.
Eddig több száz tűzeset történt, dupla annyi, mint tavaly egész szezonban, úgyhogy az utazási irodák lassan felvehetik a biztosnak ígérkező látványosságok közé.
A tüzek kilencvennyolc százalékát szándékos gyújtogatás vagy gondatlanság okozza. Az idei nagyszámú tűzesetre több magyarázat is forgalomban van. Egyesek a jó öreg globális felmelegedést szedik elő; az biztos, hogy eső nem nagyon esett az idén, a fák előírásszerűen szárazak, és percenként egy turista csak kipöcköli a csikket a verdából. Mások határozott párhuzamot vonnak azzal, hogy az idei az első év a háború óta, amikor a szerbek turistaként látogathatnak Horvátországba. Egy magánemberként megszólaló helyi rendőr szerint a szigetet gyakran maguk a szigetiek gyújtják magukra, mert bosszantja őket például, hogy a szomszéd birkái lelegelik a birtokukat.
Zlatko, akinek feltehetően lelkifurdalása van, mert a háborúban nem honvédőként, hanem egy szabadcsapat tagjaként, agresszorként tevékenykedett (kapitánya most Hágában várakozik, vagy őt várják, ez nem teljesen világos), inkább az utóbbit támogatja, és segít értelmezni az életérzést. Miközben teker egyet a helyi outdoorból, a spliti óvárosról beszélgetünk, ahol vasárnaponként a dílerek a téren grillezik a húst. Zlatko szerint a városi gettóban az emberek megcsinálnak ezt-azt, mert rákényszerülnek, de alapjában véve pragmatikusak. Egy faluban azonban soha nem tudhatod, miért ölik egymást.
H
A tüzet, bármi okozta is, egy hét elteltével végül sikerül megfékezni. Meghalt egy tűzoltó, leégett néhány tucat négyzetkilométer erdő, két fához kötözött tehén, pár kecske, valamint negyven birka. A fák többsége általában túléli a tüzet: ha nem égnek porig, jövőre újra kihajtanak. A szomszédunk olívaültetvénye megmenekült, de sok haszna nincs belőle, az aszály már korábban elszárította a termést. A városok közül egyedül Loziscén volt cikis a helyzet, de sikerült megakadályozni, hogy a tűz betörjön a házak közé. A birkák szempontjából a veszteség viszonylagos, mert az augusztusi hajtásban mindenképp a motoros nyárson végezték volna.
Szentgyörgyvölgyi Arnold
(Brac)
