Ötven éve aratott győzelmet Izrael az ellene szövetkezett arab szomszédjai felett. A szocialista tábor, benne Magyarország, „anticionista” kampánnyal válaszolt erre.
A május végén rendezett nemzetközi filozófiai diákolimpián kiválóan szerepeltek a mieink. Az aranyérmes diák és tanára nem egy iskolából érkezett: Schultz Nóra radnótis, Takács Márta a Fazekasban vezeti az ország egyik utolsó középiskolai filozófia-műhelyét. Délutáni fakultációira más iskolákból is járnak át diákok, akiknek nincs lehetőségük saját intézményükben filozófiát tanulni.
60 évvel ezelőtt állították volna Föld körüli pályára Lajka kutyát, ám szegény nem sokkal élte túl az utazás kezdetét. Az űrhatalmak még számos sorstársát küldték tudományos céllal a biztos halálba.
A napjainkban is dúló éghajlatváltozás a hazai erdőket is megviseli. Az áprilisi fagy komoly károkat okozott, de vajon lehet-e védekezni az ilyen csapások ellen?
Magyarországon a nihilizmus uralja a közhangulatot – véli a neves német szociológus, akit a hangulatok természetéről, Merkelről és a szitokszóvá degradált liberalizmusról kérdeztünk.
1945 – mint az azonos című film erős képeiből is kiderül – a magyarországi vidék számára nehéz, konfliktusokkal terhes év volt. Ekkor tértek haza az előző évi deportálások, illetve a munkaszolgálat kevés számú zsidó túlélői. Mit találtak, akik hazatértek, és milyen konfliktusokkal kellett szembenézniük? Erről beszélgettünk Standeisky Évával, aki az Antiszemitizmusok című könyvében ír a második világháborút közvetlenül követő évek antiszemita megmozdulásairól.
300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia. A honi történelmi köztudatban az egyik leginkább tisztelt Habsburg-uralkodó történelmi szerepéről, egyéniségéről és a magyarokhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozó szakelemmel.
Egy nemzetközi kutatócsoport felfedezése szerint a méhkaptárak közismert kártevője, a nagy viaszmoly biológiai úton bontja le a polietilén zacskók anyagát.
Több mint öt évet töltött kutatással, járt Provence és Korzika légiós bázisain: a téma szakértőjével arról beszélgettünk, hogy mi várta az ’56-os felkelő fiatalokat a francia idegenlégióban, és milyen sorsot szántak nekik a hazai belügyesek, ha úgy döntöttek, hazatérnek.
Skype-on sikerült kapcsolatba lépnünk a világhírű brit etológussal, evolúcióbiológussal, oxfordi professzorral, harcos ateistával, „Darwin rottweilerével”, Az önző gén és az Isteni téveszme szerzőjével. Beszélgetésünket, melynek során a balos tudósoktól a Biblia-övezetig, Ferenc pápától Douglas Adamsig, a Brexittől David Attenborough-ig sok-sok földi dologról szó esett, egy vakmerő róka többszöri felbukkanása tette még izgalmasabbá.