Hatvanégy hazai egyetemen kezdik el oktatni a biztonságos esés technikáját

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 29.

Tudomány

Az ötletgazda szerint minden magyar gyermeknek nemcsak ahhoz joga van, hogy megtanuljon úszni, hanem arra is , hogy megtanuljon biztonságosan esni.

Hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját – írja az MTI. 

Az erről szóló megállapodást Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, az ELTE rektora és Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és az Európai Judo Szövetség elnöke, a biztonságos esések munkacsoport elnöke írta alá hétfőn sajtótájékoztató keretében.

Borhy László kifejtette, hogy a Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra, önfegyelemre neveli őket.

Hozzátette, fontosnak tartják, hogy a hallgatók bármilyen testhelyzetben, vagy egy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni.

Ezért 64 hazai egyetemen kezdik el fakultatív módon oktatni a technikákat, a távlati cél pedig az, hogy 2025-ig az intézményekben tanuló 280 ezer hallgató 25 százaléka tanuljon meg biztonságosan esni, illetve ismerje meg az alapvető önvédelmi technikákat.

Tóth László elmondta: amikor elkezdték a biztonságos esések program kidolgozását még csak a Magyar Judo Szövetség elnöke volt, azóta azonban a sportág európai szervezetének az első emberévé is megválasztották. Hangsúlyozta, minden magyar gyermeknek nemcsak ahhoz joga van, hogy megtanuljon úszni, hanem arra is , hogy megtanuljon biztonságosan esni. Úgy gondolja, ha kiteljesedik a rendszer, egészségesebben tudnak majd élni az egyetemisták, kevésbé lesznek kitéve a sérüléseknek, ugyanakkor a lelkük is acélosabbá válik.

Ígérete szerint az MJSZ készen áll arra, hogy eszközökkel és szakmai tudással segítse az egyetemeket. Hozzátette, ahol Európában hasonló képzés indult, ott 80 százalékkal csökkent a sérülések száma. Beszámolt arról is, hogy a Puskás Akadémia ifjú labdarúgói körében is tanítják már a biztonságos esések technikáját és a sikeres együttműködésnek köszönhetően hamarosan valamennyi hazai futballakadémián is be fogják vezetni az alapfokú dzsúdó oktatását.

Freyer Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Testnevelési és Küzdősportok Tanszékének vezetője, a munkacsoport tagja az MTI kérdésére elmondta, a képzés során néhány hónap alatt el lehet sajátítani a szükséges ismereteket, de azokat folyamatosan gyakorolni is kell.

Címlapképünkön: A Nemzetközi Judo Szövetség színeiben induló Ahmad Alikaj (fehérben) és az ukrán Artem Khomula küzdelme a férfiak +90 kg-os súlycsoportjában a Nemzetközi Judo Szövetség (menekültek) - Ukrajna vegyes csapatversenyben az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2021. június 13-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.