Már a tudósok is azt sürgetik, hogy találjunk alternatívát állatifehérje-éhségünk csillapítására. A megoldás a laborban vagy a rovarvilágban keresendő.
Huszonöt éve halálra ítélve hagyta el Magyarországot, ma a brisbane-i Griffith University professzora. Vendég előadóként oktatott Londonban és Sydney-ben, Kínában, Madridban, Svédországban a Lundi, Hollandiában a Leideni Egyetemen. A nyelvtani nemekről készült összehasonlító tanulmányát New Yorkban is publikálták.
Világszerte nő a tejhelyettesítő növényi italok fogyasztása; natúr és ízesített kókusz-, mandula-, zab- és szójaitalt kínálnak a hazai szupermarketek polcai is. De mi közük van a növényi italoknak az egészséghez?
Az idén 150 éves osztrák–magyar kiegyezés tanulságait talán máig sem emésztettük meg, az esemény sok tekintetben ma is emlékezetpolitikai viták tárgya. Az ekkor létrejött dualista rendszer jellegzetességeiről és folyton változó megítéléséről kérdeztük a korszak kutatóját, számos remek könyv szerzőjét.
A demencia népbetegség, gyógyír nincs rá, a beteg leépülését a hozzátartozók sínylik meg a leginkább. Számukra jött létre az Alzheimer café, ahol nincs stigma, ítélkezés, csak megértés és jó tanács. Ennek továbbgondolása a demenciabarát város, ami Mosonmagyaróváron megvalósulni látszik.
A száz évvel ezelőtti szovjet forradalom vezéralakjáról az idén Angliában megjelent, nagy sikerű életrajz Lenint gátlástalan hazudozónak, ösztönös taktikai zseninek és a történelmi véletlenek haszonélvezőjének ábrázolja. A mű (Lenin, a diktátor. Intim portré) magyar gyökerű szerzőjét főhősének személyiségéről, az őt körülvevő nőkről és sikerének titkáról faggattuk.
Még Kínának is sok volt a fejátültető műtét, nem engedélyezik a vakmerő sebészcsapatnak, hogy élő emberfejet ültessenek át új testre. De vajon szerencsével jártak volna?
Magyarországra is berobbantak a natúr kozmetikumok, egyre több hazai vállalkozás kínál adalékanyag-mentes kozmetikai termékeket, és virágzik az otthon készített krémek, szappanok világa.