Több jég az Antarktiszon

Korai inni rá

Tudomány

A NASA kutatói szerint nemhogy fogyna, egyenesen hízik az Antarktisz jégpáncélja. Mindez még nem írja felül a globális léptékű melegedés forgatókönyvét, ám jelentősen árnyalja a képet.

A sarki jégsapkák mérete körül kialakuló tudományos vita fontos részét alkotja a globális felmelegedésről szóló diskurzusnak, s ennek eredményei rendre megjelennek a médiában is. A parton leszakadó gigantikus jéghegyek, jég­táblák, az összetöredező sarki gleccserek látványa egyszerre fenséges és riasztó. Erre most kiderül, hogy az antarktiszi jég gyarapodik!

Táblás játék

Az Antarktiszról régóta tudni lehet (lásd: Talán fel sem olvadok, Magyar Narancs, 2009. június 25.), hogy bizonyos tekintetben nem is egységes egész: olyan kontinensről van szó, amit tényleg a jég tart össze. Az aszimmetrikus földrész nagy részét kitevő Kelet-Antarktisz ugyanis egy hatalmas sziget (a kontinens magja), melyhez a Nyugat-Antarktisznak csak a Déli-sarkhoz közeli fele kapcsolódik közvetlenül. Utóbbi legnyugatabbi része pedig két nagyobb és számtalan kisebb szigetből áll, ami csak felülről nézve, a rájuk boruló jégsapka miatt látszik egységesnek. Ráadásul a Nyugat-Antarktiszt a tenger fölé is kiterjeszti a kontinens pereméről belógó ún. selfjég, mint például a nyaranta tényleg olvadozó, 500 ezer négyzetkilométer felszínű Ross-jég. A friss kutatások is alátámasztják, hogy a kontinens két fele máshogy viselkedik felmelegedések, de valamennyire a lehűlések idején is, és a különbségek egyebek mellett a jégtakaró stabilitásában mutatkoznak meg, ami a Kelet-Antarktiszon az utóbbi évtizedekben megállás nélkül vastagodik. De a NASA Goddard Űrrepülési Központjának műholdas mérési adatokra támaszkodó friss tanulmánya nem azért jelent újdonságot, mert rávilágít arra, hogy nem akar elfogyni a jég a hatodik kontinensről. Nagyobb meglepetés, hogy az is kiderült, hogy milyen rohamos mértékben hízik a jégtakaró, rácáfolva számos korábbi becslésre. Igaz, még Jay Zwalli gleccserkutató, a friss kutatási eredményeket publikáló tudóscsoport vezetője sem vonja kétségbe, hogy a Nyugat-Antarktisz bizonyos régióiban nő a jégvesztés aránya (itt mindenekelőtt a nyáron az óceánba csobbanó jéghegyekről és a néha fél országnyi méretű jégtáblákról van szó). Ugyanakkor azt állítja, hogy a Kelet-Antarktiszon, továbbá a kontinens nyugati felének belső ré­gióiban olyan ütemű a jég gyarapodása, ami bőven kompenzálja a máshol bekövetkező veszteséget. A friss jég tömegére jellemző, hogy a műholdas adatok szerint 2003 és 2008 között évenként nettó 82 milliárd tonnával növekedett a jégtakaró tömege (ez már a hízás és a csökkenés különbözete!), bár az is igaz, hogy ez a szám 1992 és 2001 között évente még 112 milliárd tonna volt.

Az éves növekmény meghatározásához a kutatók a jégfelszín magasságát mérték és ennek változásaiból számították ki a végeredményt, de közben figyelembe kellett venniük azt a folyamatot is, melynek során a lehullott hó tömörödése folytán jég képződik, s a friss jég vastagsága évente nem több mint 2 centiméter! A kutatók szerint a kontinentális jég gyarapodása nem újdonság: úgy vélik, pontosan ebben az ütemben zajlott az elmúlt 10 ezer évben is, azaz a földtörténeti jelenkor, a holocén során. Ez a növekedés felülmúlta és most is felülmúlja a nyugati selfjegek letöredezése és a melegedő tengerbe szakadó gleccserek miatti veszteséget.

Noha a kutatók igyekeznek óvatosan fogalmazni, annyi biztos, hogy eredményeik így is rácáfolnak arra, ami a nemzetközi, sőt kormányközi klímaváltozási panel (IPCC) 2013-as jelentésében áll, vagyis hogy az Antarktisz jégpáncélja évente 147 milliárd tonnával csökkent 2002 és 2011 között.

A friss eredmények újabb disputát eredményeztek. Ben Smith, a Washingtoni Egyetem gleccserkutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen nehéz megbecsülni a jég vastagságát pusztán műholdas magasságmérés segítségével, Eric Holthaus amerikai meteorológus pedig úgy véli, hogy az antarktiszi jég óriá­si mennyisége és a globális klímára gyakorolt potenciális hatása szinte felmérhetetlen, mi több, túl van az emberi felfogóképesség hatá­rain. Ráadásul nehezen tudunk bármit is kezdeni azzal az időskálával, amelyben a változások zajlanak.

Zwalli szerint megnyugtató, hogy az Antarktisz olvadása egyelőre nem játszik szerepet az óceánok vízszintemelkedésében, sőt még el is vesz belőle évente 0,23 millimétert. A gond ott van, hogy a világ tengereinek szintje így is emelkedik, s ebből az IPCC-jelentés évente 0,27 millimétert az olvadásnak tulajdonított, márpedig ha ez nem így van, akkor egyelőre fogalmunk sincs, mi okozhatja. Az is nagy kérdés, hogy a jég gyarapodása meddig tart. A kutatók szerint néhány évtizedig még biztosan tovább hízik, ám utána könnyen megfordulhatnak a mostani tenden­ciák, és a veszteséget már nem tudja ellensúlyozni a bőségesebb csapadék. Mindenesetre a precízebb mérések kedvéért három év múlva újabb spe­ciális jégmérő szondát bocsát fel a NASA: ez lesz az ICESat-2, amely a tervek szerint 2018-tól szolgáltatja a mostaninál jóval precízebb adatokat.

A kétféle sarki jég

A kutatóknak nem csak a klasszikus, a kontinensre boruló és azt sapkaként összetartó, a hóesésből tömörülő jeget kell monitorozni. Ott van az Antarktisz körüli tengerjég is, ami a hosszú téli hónapokban szintén egyre terjedelmesebb lesz, s ez paradox módon gondokat okoz az antarktiszi kutatóállomások ellátásában: a jég ugyanis még nyáron (ami a mi telünk idejére esik) sem olvad el annyira, hogy a hajók megközelíthessék a partot. A jelenség magyarázata rávilágít arra is, hogy mennyire különbözik egymástól az Északi- és a Déli-sark helyzete. Leegyszerűsítve azt lehetne mondani, hogy míg az Északi-sarkon kontinensek ölelnek körbe egy sarki óceánt (és akkor egy pillanatra nagyvonalúan elfeledkeztünk a félkontinensnyi óriássziget, a szintén jégpáncél borította Grönland pozíciójáról), addig délen a jeges óceán vesz körbe egy több kilométer vastag jéggel borított, átlagosan amúgy is nagy tengerszint feletti magasságú szigetkontinenst. S míg északon, a nyári hónapokban melegedő sarki óceánban évről évre egyre nagyobb területen olvad el a jég, addig épp az Antarktisz biztosítja az óceán mind kiterjedtebb befagyását, amiben a kontinens belsejéből kiinduló és a nagy magasságból lezúduló jéghideg, a nagyobb sűrűségű levegő mozgása által keltett ún. katabatikus szelek játsszák a főszerepet. Ezek a kontinens amúgy is selfjéggel borított peremétől kifelé egyre csak hizlalják a jeget, hiszen a már kialakuló táblákat is egyre kijjebb sodorják.

Ellenben a kontinens belsejében növekvő jégpáncél vastagodására csak bizonytalan hipotézisek állnak a rendelkezésünkre. Valószínűnek látszik, hogy különös módon a kissé melegedő tengeráramlatok is hozzájárulnak a folyamathoz, ezek ugyanis fokozzák a csapadékhullást, ami eleve szilárd hó formájában kerül a felszínre, és az irgalmatlan mennyiségű jég környezetében egyhamar nem is fog elolvadni. Az ennél is regényesebb magyarázat szerint a folyamatokhoz alkotó módon járul hozzá az Antarktisz felett általában augusztus–szeptemberben kinyíló gigantikus ózonlyuk. Ráadásul idén az ózonréteg hatalmas, mintegy 6000 kilométer átmérőjű foltban tapasztalható elvékonyodása a korábbiaknál is nagyobb területen következett be, s bár késve alakult ki, annál kitartóbbnak mutatkozik.
A most 28 millió négyzetkilométerre kiterjedő ózonlyuk nagyságát befolyásolta az idei, a szokottnál is hidegebb időjárás, leginkább a sztratoszférában, a légkör középső rétegében uralkodó alacsony hőmérséklet. Az ózonréteg szakaszos elvékonyodásában természetesen kémiai faktorok, az áldásos emberi tevékenység nyomán a felsőbb légkörben elszaporodott agresszív klór- és brómvegyületek és -gyökök okozzák. E nagyméretű, szokatlanul vékony ózonréteg, mely helyenként szinte tényleg lyukas, olyan nagy mennyiségű ionizáló UV-sugárzást enged át, hogy az elkövetkező hónapokban nemcsak az Antarktiszon, de az egész déli féltekén veszélyessé teheti a napon tartózkodást, ám a sarki kutatókhoz képest az ausztrál strandolók sokkal kevésbé hajlamosak vastag kabátokban, speciális téli szemüvegben és símaszkban mutatkozni. Ám emellett az ózonlyuk klimatikus hatása sem lebecsülendő, mivel a hidegebb magas légköri körülmények között beinduló vékonyodás további hűléshez vezet a sztratoszférában. Az elvékonyodó ózonréteg ugyanis pont nem nyeli el az ultraibolya sugárzást, noha e folyamat során melegedne fel a környező sztratoszféra. De ennek hiányában a sztratoszféra hűlése csak ráerősít a Déli-sark körül kialakuló (de Kanadában és Szibériában is tapasztalható) ún. sarki örvényre, melynek körkörös légmozgásai afféle atmoszferikus akadályként távol tartják a jég nagyobb felületű olvadásához vezető, enyhébb partvidéki szeleket. Ugyanakkor a jégréteg erős fényvisszaverő képességén túl éppen a sarki örvény az, ami gondoskodik róla, hogy a lehulló csekély mennyiségű hó (az Antarktisz nagy része a Föld legszárazabb sivataga) szilárd maradjon, és idővel jéggé váljon. Ám a sarki örvény hatása nem terjed ki a kontinens minden zugára, például a nyugat-antarktiszi félszigetre, s ezért ott továbbra is drámainak tűnik a folyamatos olvadás.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában.