Majdnem családtag

Ez a világon egyedülálló szakma április óta hungarikum. Mégis, számtalan problémával küzd, s komoly átalakításra szorul.

„Pszichológus, szociális munkás és egészségügyi dolgozó egy személyben” – halljuk mindenfelől, ha a védőnőkről érdeklődünk. Munkájukat nehéz lenne röviden leírni, hiszen egy gyermeket szinte a fogantatástól a felnőtté válásáig végigkísérnek: a területi védőnő 6 éves korig, attól kezdve pedig az iskolai, de találhatunk védőnőket a kórházakban és a családvédelmi szolgálatoknál is. Feladataik közé tartozik például a tanácsadás a várandósoknak és az anyáknak, a protokoll szerinti szűrővizsgálatok (1, 3 és 6 hónapos korban, majd minden születésnapkor), az óvodákban és az iskolákban a tisztasági vizsgálat, illetve, ami a munka nagy részét kiteszi, a családlátogatás: az újszülött hathetes koráig minden héten, később havonta, majd egyéves korától évente. Cikkünkben a területi védőnők munkájáról lesz szó.

Konténer és babaklub

„Ne az menjen védőnőnek, aki a gyerekeket szereti, hanem aki az embereket” – szögezi le Ferencz Irén, mivel ez a munka nemcsak abból áll, hogy kisbabákkal kell foglalkozni. Irén majd’ 30 éve van a pályán, jelenleg a X. kerület csoportvezető védőnője. 195 család tartozik hozzá – 220 gyerek –, többségük egyke. Körzetében kevés a veszélyeztetett, az itt élők szociális helyzete alapvetően jó. Ugyanez nem mondható el a munkakörülményeiről: heti kétszer két órában kellene tanács­adást tartania, ami nem sokra elég, pláne, hogy a kötelező szűrővizsgálatok igencsak időigényesek; ráadásul kerületi csoportvezetőként van egy sor adminisztrá­ciós pluszfeladata is.

Tisztában van a túlterheltséggel Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke is. „A rendszer változtatást igényelne – mondja. – Elsőként át kellene gondolni a minimumfeltételeket, például hogy hány fős körzeteket lássunk el (az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 167 főtől maximum 250 főig finanszíroz egy védőnői körzetet, az ideális létszám 180 körüli – F. Zs.), hiszen néhol 300-400 gyermekkel kell foglalkoznia a védőnőnek. Az sem mindegy, hol van a körzet, a hátrányos helyzetű településeken és a rossz szociális körülmények között élő családoknál sokkal több feladat adódik”. Csakhogy differenciálás nincs a munkaköri leírásban, így papíron egy rózsadombi védőnőnek ugyanaz lenne a dolga, mint aki Ózdon tevékenykedik. Az elnök szerint javítani kellene a tárgyi feltételeken is, hiszen sokszor 10–20 éves orvosi műszerekkel kell dolgozni, nem beszélve a szegényes informatikai felszereltségről. Csordás szerint a szakma társadalmi megbecsültsége alacsony, akárcsak a bérek, így nem csoda, hogy a fiatalokat egyre nehezebb e szép pálya felé terelni.

„Sok csoporttársam már most tudja, hogy sosem fog védőnőként elhelyezkedni – kezdi Hugyecz Nóra harmadéves főiskolai hallgató. – Az évfolyamunkon négy csoport van, mindegyikben 12-en vagyunk. A mi csoportunkból csak négyen akarunk védőnők lenni.” Nórát szándékától egyelőre nem tántorítják el a nehézségek, szülővárosában, Békéscsabán szeretne dolgozni. Nem akar külföldre menni, a jövedelemkiegészítést pedig úgy képzeli el, hogy elvégezné a fogorvosi asszisztensi képzést. Ami biztos: az elhelyezkedés nem jelenthet gondot, jelenleg 5200 védőnői állás van, ebből 300 betöltetlen, és ha ehhez hozzávesszük a gyesen vagy táppénzen lévőket, akkor összesen úgy 500 körzetet csak helyettesítéssel tudnak ellátni.

„A napi nyolc óra sosem elég, mindig marad másnapra valami, általában a papírmunka” – mondja Kiss Edina, aki Miskolcon másodmagával viszi a majd négy­ezer lakosú Lyukóvölgyet. A régebben tipikusan hétvégi házas övezet mára szegénynegyeddé vált: sok a komfort nélküli ház, szennyvízelvezetés és gáz nincs, sokan a közkútra járnak vízért. A lakosok 90 százaléka hátrányos helyzetű roma család. Edina 2009 óta dolgozik itt, tanácsadó helyisége egy konténer – azon osztoznak a másik védőnővel és a kijáró háziorvossal. „Szerdán és csütörtökön van tanácsadásom, de mindennap jövök. A családlátogatással megy el a munkaidőm nagy része, sokszor kilométereket kell gyalogolni hegynek föl. Télen különösen rossz a helyzet, a hóban csak araszolva haladok, és nagyon sok a kóbor kutya” – mondja Edina, aki emellett nővédelmi tanács­adást tart, amelynek keretében 2010 óta népegészségügyi méhnyakszűrést is végez (amit 2019-től szintén kötelező védőnői kompetenciává kívánnak tenni – F. Zs.). Szülésre felkészítő tanfolyamot is tart, ahol többek között figyelmezteti az anyákat a dohányzás, az alkohol és a drog veszélyeire; itt apró sikereket könyvelhet el, sok anya, ha nem is teszi le, de a terhesség alatt legalább csökkenti a napi cigarettaadagját. Baba-mama klubot is szervez, ami leg­inkább egy bölcsődéhez hasonlít, bár itt az anyjukkal együtt vannak a gyerekek.

Babaklub Kiskunlacházán is van, Bak Ágnes vezetésével, konkrétan bölcsőde helyett. A védőnő szerint sokkal könnyebben beilleszkednek azok a gyerekek az óvodába, akik kezdettől közösségbe járnak. Ágnes 15 éve van a pályán, 2010 óta viszi a három kiskunlacházi körzet egyikét. Ő is heti két alkalommal tart tanács­adást, az óvodába is kijár, de a munka javát nála is a családlátogatás jelenti. Lyukóvölgyhöz képest Kiskunlacházán jobb szociális helyzetben élő családok vannak, bár Bankházán – amely szintén Ágnes körzetéhez tartozik – sok a szegény család. „Hiába vagyunk csak 40 kilométerre Budapesttől, nagy a munkanélküliség, sok az ingázó” – vázolja Ágnes.

Változtatni kellene

A példákból is kitűnik, óriási különbségek vannak a védőnők munkakörülményei között, ám nem csak a környezet miatt. A szolgálatot az önkormányzatok működtetik, a központi forrás nagyon kevés. Vannak, akik alkalmazottként, és vannak, akik vállalkozóként végzik munkájukat – ilyenkor az is előfordulhat, hogy a tanácsadó helyiséget a védőnő a megbízójától, az önkormányzattól bérli, mivel – mint vállalkozónak – neki utalja az egészségpénztár a támogatást.

„Bérfeszültséget okoz, hogy míg a területen és az iskolákban dolgozó védőnőkre a közalkalmazotti bértábla vonatkozik, ami 122 ezer forintos kezdő fizetést jelent, addig a szakellátásban dolgozók kórházi alkalmazottként más besorolásban vannak, 164 ezer forintos kezdő fizetéssel. Igaz, hogy a területen dolgozók kapnak bérjellegű juttatásokat is, de ezt minden munkáltató másképp értelmezi” – panaszolja Csordás Ágnes.

Például Ferencz Irén, aki vezető védőnő, lassan 30 éves munkaviszonnyal is 186 ezret visz haza (ebből 40 ezer a vezetői pótlék), pluszjuttatásként bérletet, cafeteriát és védőruhapénzt kap. Bak Ágnes a két gyerek után járó családi adókedvezménnyel keres 144 ezret, Edina ennél ezerrel többet a Lyukóvölgyben.

„Duális finanszírozásra lenne szükség, amelyben az önkormányzat adná a helyet, pályázat útján fizetnék a közüzemi számlákat és az egyéb működési költségeket, a védőnői szolgálat pedig fix összegből szervezné a szakmai munkát és adná a béreket. Azon is változtatni kellene, hogy ne legyen különbség az alapellátásban és a szakellátásban lévők között, hiszen mindannyian egész­ségügyi dolgozók vagyunk” – vázolja Csordás, aki szerint figyelembe lehetne venni a település szerkezetét, a lakosság összetételéből adódó plusz munkaterheket, illetve az egyéb végzettségeket – arra ösztönözve a kollégákat, hogy tanuljanak és további programokat szervezzenek.

„Ehhez szükség lenne egy olyan országos központra, ahol a szakmai irányítás és a munkáltatói oldal egy kézben van, mint például a mentőszolgálatnál is” – mondja a MAVE elnöke. Mint megtudtuk, az egyesület kidolgozott egy szakmai koncepciót (Nemzeti Védőnői Szolgálat), részt vesznek a jogszabályok előkészítésében, illetve a szakmai anyagok véleményezésében, ám a védőnők jövőjéről egyelőre nincsenek konkrét tervek. Legfeljebb annyi, hogy ígéretet kaptak: az Egészségügyi Szakmai Kollé­giumon belül újból fölállítják az önálló Védőnői Tagozatot.

Szeretni kell

A szakirodalom szerint a segítő szakmákban igen nagy a kiégés veszélye; a védőnők „annyiban szerencsések”, hogy mivel általában párban dolgoznak egy tanács­adóban, a nagyobb problémákat kibeszélhetik. De szupervízió nincs. Bak Ágnes 15 éve van a pályán, ám egyszer sem volt erre lehetőség, noha lenne rá igény, akárcsak a rekreációra. „Ez egy 100 éves szakma, tehát nem él olyan ember Magyarországon, aki valamilyen formában ne találkozott volna védőnővel. Még a férfiak is. És rengeteg krónikus beteg van közöttünk. Valahol mégiscsak lecsapódik a sok stressz” – véli Ferencz Irén.

A munkának van árnyoldala: például az előre megbeszélt szabályokat és időpontokat be nem tartó anyák, de hallottunk olyan szülőkről is, akik túl sokat kutakodnak a neten a csecsemőgondozásról, majd vizsgáztatni kezdik a védőnőt. Tragédia, ha ki kell emelni egy gyereket a családból, ha eltitkolt bántalmazások nyomát észlelik, ha ezzel szemben többnyire tehetetlenek. Mint ahogyan akkor is, ha látják, hogy az apa munkanélküli lesz, és a család elindul lefelé a lejtőn. „A legszomorúbb az, ha egy anya elveszíti a gyerekét. Nekünk akkor is ki kell mennünk hozzá. A gyász folyamatát nem tudjuk befolyásolni, de talán segíthetünk a feldolgozásában. Ha van egy másik gyerek, akkor próbáljuk ráterelni a figyelmet, ha másképp nem megy, elirányíthatjuk pszichológushoz vagy egy segítő csoportba – mondja Irén. – Végig kell őket hallgatni, a lehetőségeinkhez mérten segítenünk kell, majd túl kell tennünk magunkat a másokat érintő legnagyobb tragédián is.”

A legtöbben hivatástudatból, a szakma iránti elkötelezettségből maradnak a pályán, hiszen minden nehézsége ellenére ez egy szép foglalkozás. „Jó látni egy egészséges babát, jó érzés segíteni nekik” – mondja Ágnes, míg Edina szerint annál jobb visszaigazolás nem kell, hogy szívesen jönnek a tanácsadásra, hogy szívesen fogadják az otthonukban, és megbíznak benne. „Azt is örömmel látom, hogy ha kezdetben bizonytalanok is, idővel meg tudom erősíteni őket anyaságukban vagy éppen apaságukban – teszi hozzá Irén. – 30 évvel ezelőtt apukát nem is ismertem, most már ők is gyakran bejönnek a terhestanácsadásra, és örülnek, ha találok nekik feladatot.”

100 éves szakma

1915. június 13-án alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, amellyel útjára indult Magyarországon a védőnői munka. A terhes és gyermekágyas anyák gondozása mellett feladatuk volt a csecsemők és kisgyermekek ellátása is 3 éves korig – nemcsak az intézetekben, de a családok otthonában is. 1941. január 1-jén a stefániás védőnők feladatát átvette a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat, amely 1945-től a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá került. Három évvel később megszüntették a „zöldkeresztes” elnevezést, ám a védőnők tevékenysége nem változott. 1975-ben képzésüket főiskolai szintre emelték, egy 2005-ös rendelettel pedig újraszabályozták feladatkörüket. 2014-től szakmai felügyeletüket az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) védőnői szakmai irányítási osztálya végzi. 2015. április 23-án a Hungarikum Bizottság a Magyar Védőnői Szolgálatot mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszert hungarikummá nyilvánította.

 

Mit mond az anya?

Bár tanácsadáson nem vehettünk részt, néhányan elmondták a védőnőikkel kapcsolatos tapasztalataikat. Az első gyerekesektől sok pozitív véleményt hallottunk, például hogy szinte barátnőként tudtak beszélgetni, ami különösen akkor jött jól, amikor az első időszakban az anyák „be voltak zárva” a babával, és kevés kapcsolatuk volt a külvilággal. „Ha valami megijesztett, mindig felhívhattam, és nem kellett rögtön az orvoshoz rohanni minden aprósággal. Ilyenkor elég volt, hogy megnyugtatott” – mesélte egyikük. A második gyereknél aztán, úgy tűnik, kevésbé tartják fontosnak az anyák a védőnő tanácsait.