Laborvezetésre készült Krausz Ferenc, amikor felhívta a Nobel-bizottság

Tudomány

A fizikai Nobelt nyert Krausz el sem akarta hinni először a hírt.

„Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság” – mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.

„Éppen laborvezetésre készült az intézetében, amikor Stockholmból hívták”

– mesélte Adam Smithnek, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatójának. Az első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve, illetve elmondta, nagyon hálás nekik, és a közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna idáig.

„Ön a második magyar, aki Nobel-díjat kapott ezen a héten” – vetette fel Smith az interjúban. Krausz Ferenc válaszában felidézte, hogy el volt ragadtatva Karikó Katalin Nobel-díjától. Hozzátette, hogy sajnos személyesen egyelőre nem ismeri Karikót, de természetesen ismeri a munkásságát, és nagy csodálója nemcsak azért, amit elért, hanem azért is, ahogy elérte. „Nehéz körülmények között akkor is folytatta kutatásait, amikor senki sem bízott benne, és soha sem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért” – méltatta, hozzátéve, várja a találkozásukat.

Krausz kifejtette, hogy számára kutatásai során az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem. „Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni” – mesélte arról a reggelről, amikor bécsi laboratóriumában 2001-ben először fedezte fel, hogy az attoszekundumos impulzus technikával képesek feltárni az elektronok mozgását.

A TT svéd hírügynökség szintén telefonon érte el kedden Krausz Ferencet Németországban, ahol ünnepnap van. „A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt” – mondta a tudós, aki Pierre Agostini Egyesült Államokban dolgozó francia fizikussal és Anne L'Huillier Svédországban tanító, szintén francia fizikussal együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.