„…műszer, mellyel mindez jól megmutatható”

Amerikában egymilliárd dolláros piacot jósolnak nekik a következő tíz évben, ám a távolról irányított légi járművek, vagyis a drónok használatának szabályozása még igen kezdetleges. Olcsó játék gazdag gyerekeknek, vagy lehetőségek korlátlan tárháza?

Mint oly sok minden, a drónok is a hadiiparból szivárogtak át a civil szférába, és menő játékszerré váltak. Persze egy eszköz olyan, amilyenné használói teszik, így hát a drónokkal sem csak a repülő kamerát üldöző kutyát lehet filmezni. Segítségével készült a bálnák eddig – épp a kamerát tartó emberek zavaró közelsége miatt – nem látott szokásait bemutató természetfilm, a tavalyi, buda­pesti ónos esők pusztítását madártávlatból bemutató meteorológiai illusztráció, sőt nemrégiben elkészült az első, drónnal felvett pornófilm is – igaz, jóval több látszik a légyottnak helyet adó tájból, mint a boldog párból. Mára egyre többen ismerik a szó jelentését is, a drónok kezdenek berepülni a köztudatba: az Oscar-díjra nevezett Lavina című filmben is fontos szerepet kap egy példány, míg a Magvető kiadó szerint egyik új regényük helyszíneit szerzőjük „szubtilis, láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel”.

 

Kibővített valóság

„Egy drón mindenkiből kihozza a gyereket, hasonlóan a modellvasutakhoz. Repkedni mindenki szeret, főleg, ha egy speciális szemüveg segítségével maga előtt is láthatja, merre száll a gép – mondja Soós Dániel, a Drónvilág portál főszerkesztője. – De valójában ennél sokkal többről van szó: rengeteg olyan feladatot lehet drónnal is elvégezni az eddigi költségek töredékéért, amit korábban csak repülőgéppel vagy helikopterrel lehetett, legyen szó permetezésről, területek vagy objektumok megfigyeléséről, térképkészítéshez szükséges feladatokról. Épp ez az, ami a következő években a drónhasználat robbanás­szerű elterjedéséhez fog vezetni.”

Igaz, Soós Dániel elmondása szerint Magyarországon a drónvásárlók 90 százaléka hobbicél­ra használja az eszközt, legyen szó színtiszta szórakozásról, vagy épp olyan háztáji feladatok elvégzéséről, mint a tetőn eltört cserepek felkutatása a javítás előtt. Ezt Ferenci Tamás, a Doktor Drón blog szerkesztője is megerősíti: itthon a legtöbben a drónnak is csak jóindulattal nevezhető, öt­ven­ezer forintnál olcsóbb játékokat veszik, amelyek jellemzően el sem bírnak egy nagy felbontású felvételek készítésére alkalmas kamerát, mindössze pár tíz méter távolságra reptethetők a távirányítótól, és csak tízpercnyi repülésre képesek. A félprofi (300 ezer forint alatti) és az ennél drágább gépeket már jóval kevesebben vá­sárolják, bár hogy pontosan mennyien, nehéz követni, hiszen ezek általában jóval olcsóbban megrendelhetők külföldről, mint amennyiért a hazai áruházak forgalmazzák őket.

A hobbihasználat lényege kettős: egyrészt a jobb modellek lehetővé teszik az úgynevezett kibővített valóság használatát, azaz a speciális – a virtuális valóságról szóló filmekből ismertekhez hasonló – szemüvegen keresztül a felhasználó egy valódi pilóta szemszögéből látja a világot, vagy akár egy számítógép által generált környezetet. Másrészt pedig ott van a drónokra szerelhető, jó esetben akár 360 fokos látószöget biztosító, mozgatható kamera, amellyel újszerű nézőpontból lehet felvenni egy tájat vagy egy sportteljesítményt.

Ugyanakkor ma már itthon is beindult a kereskedelmi célú használat: legtöbbször esküvői videókhoz és céges rendezvényekhez, valamint reklámokhoz, PR-anyagokhoz használnak drónt. „Egyszerűen arról van szó, hogy az ilyen felvételek érdekesebbek, szokatlanabbak; még egy-két évig kuriózumnak fognak számítani, aztán a századik, drónnal felvett esküvői videónak valószínűleg már nem lesz ugyanolyan hatása” – magyarázza Ferenci Tamás, hozzátéve: korábban semmilyen újszerű kameramozgatási módszer – mint a steadycam vagy a kránhasználat – nem tudta úgy meghódítani a civileket, mint most a drónok.

 

Felvételek a hátsó ablakból

„A piacnak jót tenne, ha elkészülne a drónokat érintő szabályozás, mert akkor lehetne tudni, merre van az előre, mit kell fejleszteni, és mire kell odafigyelni” – utal Ferenci arra, hogy a drónos repülés ma Magyarországon szinte teljesen szabályozatlan terület. Kérdésünkre a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kommunikációs osztálya csupán ezt válaszolta: „A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetésével a NKH Légügyi Hivatala a tavalyi évben megkezdte a pilóta nélküli légijármű-rendszerek civil alkalmazásának követelményeit tartalmazó jogszabály szakmai feltételrendszerének előkészítését. A készülő jogszabály kiadásának pontos dátuma a feladat komplexitása miatt jelenleg nem meghatározható.” Hasonló választ kaptunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH) is: „A NAIH a témában korábban kiadta az ajánlását, amelyben a jogalkotó számára egy különösen a drónhasználatot szabályozó törvény megalkotását sürgette, tekintettel arra, hogy ezen eszközök használata eddig nem tapasztalt problémákat vetett fel.” Ezúttal nem hungarikum a lemaradás: Soós Dániel elmondása szerint az egész világra, még Amerikára is jellemző az átmeneti állapot és a szabályozatlanság; sokan azt várják, hogy az Európai Unió kiadja a témára vonatkozó, régóta ígért iránymutatását.

Akárhogy is, a törvényekben évek óta nincs változás, noha egy-egy kirívó esetnél újra meg újra sürgetik. Például amikor valaki egy leszállni készülő repülőhöz röptet közel egy drónt, komoly balesetveszélyt okozva ezzel, vagy amikor egy gép a megengedett harmincméteres távolságnál közelebb repül egy emberhez, és lezuhanva sebesülést okoz (ez történt nemrég egy triatlonverseny légi közvetítése alatt).

Annyi bizonyos, hogy ma Magyarországon 150 méteres magasságig és az irányítótól számított ugyanilyen távolságig egy legfeljebb 25 kilogrammos távvezérlésű repülő járművet speciális képzettség nélkül lehet vezetni, és a távirányítók is a szinte minden vezeték nélküli eszköz által használt, 2,4 Ghz-es, nem engedély­köteles frekvencián működnek. Azonban a jelenlegi szabályok értelmében minden repüléshez harminc nappal előre külön eseti légtérhasználati engedélyt kell kérni a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól, ami lássuk be, nem túl reális elvárás: van például olyan, drónnal végezhető mezőgazdasági megfigyelés, amelyet az eső elállta után legkésőbb egy órával kell elvégezni, de a decemberi ónos eső okozta pusztítást sem lehetett volna harminc, de két nap múlva sem megörökíteni.

A téma avatott ismerői ugyanakkor arról számolnak be, hogy a szabályozatlanság nálunk egyúttal azt is jelenti: nemigen történnek ellenőrzések, alig volt arra példa, hogy a hatóság számon kérte volna a repülési engedély­kérés elmulasztását, míg a szóbeszéd szerint a hasonló alulszabályozottsággal szembenéző Párizsban volt már példa 5000 eurós büntetés kiszabására is engedély nélküli röpködésért. Viszont nálunk a szakmai egyeztetés és gondolkodás is csak elméleti síkon zajlik, míg például az Egyesült Államokban komoly tesztpályákon a gyakorlatban is zajlanak a vizsgálatok.

A puszta reptetés kérdésénél is vaskosabbak a kérdőjelek, ha a drónok segítségével rögzített felvételek jogi szabályozásáról van szó. Az ilyesmit szinte misztifikáló hangulat Ferenci Tamás szerint mindenképpen túlzás: „Sokan féltik a privát szférájukat a drónoktól, pedig nem nagyobb ez a fenyegetés, mint az autók szélvédőjén keresztül videózó dashcamek, vagy akár a kézi kamera: azt is el lehet úgy helyezni, hogy az elkészült felvétel sértse mások privát szféráját. Ráadásul egy drón semmivel össze nem téveszthető, visító zúgását már 80-100 méterről hallani lehet, elég nehéz tehát titkos felvételeket készíteni vele. Egy pár ezer forintért kapható, álcázott, tollba épített kémkamera sokkal nagyobb veszélyt jelent.”

A NAIH közlése szerint „a drónok által készített videofelvételekre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásai jelenleg ugyanolyan módon alkalmazandók, mint a személyes adatokat érintő más adatkezelések tekintetében” – ennél bővebb direktívákat csak a már említett, NAIH által ki­adott, de kényszerítő erővel nem bíró ajánlásból lehet kiolvasni. Ezek viszont sokak szerint túl szigorúak, és nem reálisak. A NAIH szerint akár a hátsó kertből történő felszállás előtt is tájékoztatni kellene a szomszédokat, hogy esetleg rajta lesznek a felvételen, a magáncélú – facebookos – közzététel előtt pedig megadni ne­kik a lehetőséget a reklamációra, ami nemes ötlet, ugyanakkor egy húszméteres magasságba felrepülő, kamerás drón elméletileg többutcányi embert is felvehet. Sőt, az ajánlás szerint a felvételhez engedélyeztetési eljárás is szükséges lenne, azaz már nemcsak légtérhasználati engedélyért kéne folyamodni, de azt is be kéne jelenteni, hogy ugyan miről, hol és milyen célból szeretne a dróntulajdonos „adatot gyűjteni”. Igaz, az ajánlás azt is megfogalmazza, hogy a magáncélú röptetés engedélyezése egyszerűsített eljárásban történjen, viszont csak a hatóságilag kijelölt területen lehetne vagánykodni.

 

A jövő

A majdani jogi környezet szigorúsága – hiszen jelenleg minden érintett a túlszabályozástól tart – persze azon is múlik, milyen ütemben fejlődnek a drónok. Mert bár Soós Dániel elmondása szerint a gyártásban Magyarország abszolút le van maradva nemcsak az Egyesült Államok, de több nyugat-európai ország mögött is (minthogy nálunk egyáltalán nem létezik sorozatgyártás), addig a té­ma tudományos vonatkozásában nincs miért szégyenkeznünk.

Több magyar egyetemen értek el számottevő eredményeket például a drónok intelligenciájának problémakörében, ami talán a legfontosabb fejlesztendő terület: a balesetveszélyt semmi sem tudja jobban csökkenteni, mint ha a robotok érzékelni tudják a környezetüket, például egy közeledő másik járművet (legyen szó akár a fő mumusról, a repülőgépről, amelynek szélvédőjéhez vagy hajtóművéhez csapódva egy kis drón is halálos balesetet tud okozni). Emellett irányultak magyar kutatások a drónok együttmozgására is, ami már a távirányítású repülő robotok felhasználásának következő szintjéhez lehetne szükséges, a gépek alkalmassá válhatnának akár állványzatok, aztán később talán egyenesen a piramisok felépítésére is.