Tudomány
Medvéknek épül rehabilitációs központ Brassónál
A lakott területre beszokott állatokon akarnak segíteni.
Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tagja lett Barabási Albert-László
A hálózatkutatás világszerte ismert professzora a budapesti Central Caféban üldögélt, amikor érkezett a jó hír.
Mesterséges intelligencia segítségével derítették ki Platón pontos nyughelyét
Az ókori görög filozófus utolsó éjszakájának részletei is feltárultak egy bontatlan papirusztekercsből.
Rangos nemzetközi elismerésben részesült Almár Iván csillagász
A NASA attól tart, hogy Kína kolonizálná a Holdat
Az ukrajnai háború sem állítja meg az aranysakált
Csernobilban most bukkant fel a nálunk már régóta megtelepedett ragadozó.
Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemnek adja a Nobel-díjával járó félmillió dollárt
A biokémikus a jövő generációval osztaná meg a díját.
Teljes napfogyatkozás látható az Egyesült Államok 15 államában
Hétfőn több millió turistát várnak az országba.
Több kutyát esznek az erdélyi farkasok, mint juhot
Négy évig tanulmányozták a kutatók a nagyragadozók életmódját.
Kiszabadult a középkori vécéből a magyar történész
A retesz eltört, Ilkó Krisztina benn rekedt. Egy fültisztító pálcika és egy szemceruza segítségével, hét óra múlva jutott ki.
Oszik és Dezsők
A két világháború közötti rendvédelmi szervek papíron egyforma eréllyel nyomoztak bal- és jobboldali szélsőségesek ellen, de a valóságban ez kevéssé érvényesült. Néhány belügyi, rendőrségi vezetőn múlott, hogy a harmincas évek végén a nyilasokkal szemben is hasonló keménységgel léptek fel, mint a kommunisták ellen.
Leszállt a Holdra az Odysseus, az első privát űreszköz
1972 óta ez az első amerikai űreszköz, amely eljutott a Holdra.