Okosak, összetartanak, ezért nem lehet kilakoltatni a vetési varjakat

Attól még károg

Tudomány

A vetési varjút majdnem kiirtották Magyarországon. Amikor az ezredfordulón védetté nyilvánították, elkezdett beköltözni a kisvárosokba, mert ott nem bántották. Rossz szomszéd, ráadásul a lakossági panaszra intézkedő önkormányzatok mindenütt ugyanazokat a hibákat követik el.

„Nekem két problémám van. Az egyik a varjak, a másik, hogy kevés a parkolóhely” – foglalta össze problémáit a szekszárdi Wosinsky Mór-lakótelepen egy középkorú nő Rácz Zoltán önkormányzati képviselőjelöltnek (Éljen Szekszárd Egyesület). Rácz – a választáson 29,93%-kal a második lett Janó Attiláné (Fidesz–KDNP; 42,60%) mögött – a közösségi oldalon számolt be arról, mit hallott, amikor a fórumára szóló meghívókat adta át. A varjús felvetésre reagálva a jelölt ismertette a „kísérletet a sólymokkal”, de a választópolgár azt is tudta, hogy ez nem volt sikeres próbálkozás.

Aki tudni szeretné, miről van szó, annak ott kell aludnia legalább egy éjszakát Szekszárdon. Ezt megtettem május végén a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karának szekszárdi kollégiumában. Az intézmény kisebb épületének kavicsos betontetején vetési varjak károgtak, csivogtak kora hajnaltól. Ez más vendégeket is meglepetésként ért, mert nyitott ablaknál sem nagyon tudtak pihenni, és mert ahhoz szoktak, hogy varjakkal a belvárosban ilyen tömegben csak ősz végén, az első hidegek beálltával lehet találkozni. A Tolna megyei napilap idén februárban arról írt, hogy a megyeszékhely önkormányzata leszedette a varjúfészkeket a lakótelepek környékén, a madarak azonban kitartanak.

„Magunknak köszönhetjük, hogy a vetési varjak elkezdtek beköltözni a Szekszárd méretű vagy annál kisebb városokba” – mondta a Narancsnak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, aki azért is kompetens nyilatkozó vetésivarjú-ügyben, mert Szekszárdtól hetven kilométerre, Dombóváron lakik a városközpontban, a 4. emeleten, egy 240 fészkes varjúkolónia szomszédságában, és őt is nagyon zavarják a madarak.

A vetési varjút sokáig tűzzel-vassal irtották, hasonlóan a szarkához és a dolmányos varjúhoz, amelyeket most sem kímélnek. Bár a földeken járva egy csomó gerinctelen állatot összeszed és ezzel hasznot is hajt, a gazdák mégis inkább károsnak tartják. A szakirodalom szerint „legjellemzőbb kártétele, hogy kiforgatja, kiveri az ún. »szög« fenológiai fázisban lévő kukorica-vetőmagot” a földből. Az ezredfordulóra a vetési varjú magyarországi fészkelő állományának 93 százalékát kiirtották, 250 ezer párról 23 ezer párra csökkent a létszám. 2001-ben védetté nyilvánították a fajt, egyrészt saját jogán, de azért is, mert fészekkolóniáiban költ Európa egyik legritkább és legértékesebb madárfaja, a kék vércse, amely saját fészket nem tud építeni (lásd: Józsi, itt nem lesz jó, Magyar Narancs, 2022. december 14.). A védelem hatására mostanáig 30–33 ezer párra erősödött vissza az állomány. Ez még fasorban sincs a hajdani 250 ezer párhoz képest, ám a gazdák így is túl sok varjút látnak a földeken, és e probléma megoldását sürgetik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.