„Nekem két problémám van. Az egyik a varjak, a másik, hogy kevés a parkolóhely” – foglalta össze problémáit a szekszárdi Wosinsky Mór-lakótelepen egy középkorú nő Rácz Zoltán önkormányzati képviselőjelöltnek (Éljen Szekszárd Egyesület). Rácz – a választáson 29,93%-kal a második lett Janó Attiláné (Fidesz–KDNP; 42,60%) mögött – a közösségi oldalon számolt be arról, mit hallott, amikor a fórumára szóló meghívókat adta át. A varjús felvetésre reagálva a jelölt ismertette a „kísérletet a sólymokkal”, de a választópolgár azt is tudta, hogy ez nem volt sikeres próbálkozás.
Aki tudni szeretné, miről van szó, annak ott kell aludnia legalább egy éjszakát Szekszárdon. Ezt megtettem május végén a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karának szekszárdi kollégiumában. Az intézmény kisebb épületének kavicsos betontetején vetési varjak károgtak, csivogtak kora hajnaltól. Ez más vendégeket is meglepetésként ért, mert nyitott ablaknál sem nagyon tudtak pihenni, és mert ahhoz szoktak, hogy varjakkal a belvárosban ilyen tömegben csak ősz végén, az első hidegek beálltával lehet találkozni. A Tolna megyei napilap idén februárban arról írt, hogy a megyeszékhely önkormányzata leszedette a varjúfészkeket a lakótelepek környékén, a madarak azonban kitartanak.
„Magunknak köszönhetjük, hogy a vetési varjak elkezdtek beköltözni a Szekszárd méretű vagy annál kisebb városokba” – mondta a Narancsnak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, aki azért is kompetens nyilatkozó vetésivarjú-ügyben, mert Szekszárdtól hetven kilométerre, Dombóváron lakik a városközpontban, a 4. emeleten, egy 240 fészkes varjúkolónia szomszédságában, és őt is nagyon zavarják a madarak.
A vetési varjút sokáig tűzzel-vassal irtották, hasonlóan a szarkához és a dolmányos varjúhoz, amelyeket most sem kímélnek. Bár a földeken járva egy csomó gerinctelen állatot összeszed és ezzel hasznot is hajt, a gazdák mégis inkább károsnak tartják. A szakirodalom szerint „legjellemzőbb kártétele, hogy kiforgatja, kiveri az ún. »szög« fenológiai fázisban lévő kukorica-vetőmagot” a földből. Az ezredfordulóra a vetési varjú magyarországi fészkelő állományának 93 százalékát kiirtották, 250 ezer párról 23 ezer párra csökkent a létszám. 2001-ben védetté nyilvánították a fajt, egyrészt saját jogán, de azért is, mert fészekkolóniáiban költ Európa egyik legritkább és legértékesebb madárfaja, a kék vércse, amely saját fészket nem tud építeni (lásd: Józsi, itt nem lesz jó, Magyar Narancs, 2022. december 14.). A védelem hatására mostanáig 30–33 ezer párra erősödött vissza az állomány. Ez még fasorban sincs a hajdani 250 ezer párhoz képest, ám a gazdák így is túl sok varjút látnak a földeken, és e probléma megoldását sürgetik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
