Már ősemberek lakták a Földet, amikor egy gigantikus robbanás történt a galaxisunkban

  • BM
  • 2019. október 7.

Tudomány

300 000 évig világított.

3,5 félmillió évvel ezelőtt egy hatalmas robbanás történt a Tejútrendszer közepében: a felszabadult energia annyira erősnek bizonyult, hogy 200 000 fényév távolságra is érzékelhető volt – írta meg a CNN.

A felfedezésre bukkant kutatók szerint a jelenség a fekete lyukak nukleáris tevékenységével hozható kapcsolatba. A Hubble Űrtávcső adatait használták fel a robbanás megértéséhez és kiszámításához.

„A kitörést úgy kell elképzelni, mint egy világítótornyot” – fogalmazott Joss Bland-Hawthorn, a Sidney-i Egyetem proffesszora és a tanulmány szerzője. „Olyan volt, mintha vaksötétben egyszercsak felkapcsolták volna a lámpát” – tette hozzá.

A tudósok azt is megállapították, hogy a robbanás 3,5 millió évvel ezelőtt történt, amikor már ősemberek éltek Afrikában, ráadásul a „torony” fénye 300 000 évig világított.

„Ez a drámai esemény néhány millió évvel ezelőtt történt pont a Tejútrendszer közepében” – mondta Lisa Kewley, a tanulmány társszerzője. „Ez azt mutatja, hogy sokkal dinamikusabb, mint amit korábban gondoltunk. Még szerencse, hogy nem ott lakunk” – tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.