Kitiltották a Momentum bemutatkozóját az önkormányzati újságból, mert az túl negatívan állt a Fideszhez

  • narancs.hu
  • 2018. április 1.

Választás 2018

A Nemzeti Választási Bizottság szerint ez nem számít cenzúrának.

Az ingyenes önkormányzati lap, a Budai Polgár elvileg lehetőséget biztosított minden nyilvántartásba vett II. kerületi országgyűlési képviselőjelölt számára, hogy politikai hirdetését megjelentesse. Ám a lap Benedek Márton esetében kétszer is elutasította a közlést, arra hivatkozva, hogy túlságosan negatív hangvételű a hirdetés.

„Beküldöm nekik azt a szórólapot, amit a napokban kézbesít a posta a választókerület mind a 41,000 háztartásába. Sajnos nem jó, üzeni a Budai Polgár, mert ők pozitív üzeneteket szeretnének látni, és annak se örülnének, ha más jelölteket nevesítenék, ugyanis nincs meg a válaszadási lehetőségük. OK, beküldöm a második változatot. Az sem jó, jön a válasz, mert továbbra is negatív az üzenet, és azt sem szeretnék, ha a jelöltek mellett a Budai Polgár nevét feketíteném be” – írta Facebook-oldalán Benedek Márton, aki ezt a változatot küldte el a lapnak az első módosítási kérések után:

false

Az eredeti szórólapon egyébként több más mellett azt írta, hogy szeretné, ha „az elmúlt évek égbekiáltó korrupciós bűncselekményeiért független intézmények számoltassák el a NER politikusait és üzletembereit”. De Varga Mihály elszámoltatásáról is írt néhány sort, amely szintén nem fér bele az önkormányzati lap szerint.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint nem számít cenzúrának, ha mindenki csak pozitív dolgokat írhat, így a lap jogosan tagadta meg Benedek Márton bemutatkozójának a közlését. A Momentum szerint azonban az is diszkrimináció, ha mindenki csak pozitív hangvételű hirdetést jelentethet meg, így az NVB döntése után most a Kúriához fordul a párt.

Orbán Viktor után egy másik fideszest is rommá büntettek, mert óvodásokkal kampányolt

Simonka Györgynek 690 ezer forint büntetést kell fizetnie. A ferencvárosi önkormányzat ennél is rosszabbul járt. A 24.hu információi szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megváltoztatta a korábbi ítéletét, és megbüntette Simonka György fideszes képviselőt, aki korábban egy óvodában gyerekekkel kampányolt, majd arról képeket is feltöltött a Facebookra.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.