Akcióztak Pócs János és aktivistái, feljelentés lett belőle

Választás 2022

Az eset még a választás előtti éjszaka történt Jánoshidán. A történetben Pócs mellett polgárőrök és rendőrök, de egy tankerületi igazgatóhelyettes is feltűnik, aki korábban fideszes polgármesterjelölt volt a településen.

Közterületi rongáláson kaphatták Pócs János fideszes országgyűlési képviselő csapatát a választás előtti órákban Jánoshidán. Legalábbis erről számolt be a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere április 3-án a Facebookon. A történtek érdekessége, hogy Eszes Béla szerint a helyszínen jelen lévő Pócs nem törődött azzal, hogy felszólították, fejezzék be a rongálást. A képviselő aktivistái Jánoshidán a Fő utcán a burkolatra és a kerékpárútra PÓCS X feliratot festettek, ezzel kezdődött a történet.

A polgármester posztja szerint a rongálást "a polgárőrök vették észre és ők riasztottak engem is". Eszes Béla úgy folytatja, a polgárőrök felszólítása ellenére "Pócs  János azt mondta az embereinek, (...) ne foglalkozzatok a polgárőrökkel csináljátok a dolgotokat!" A bejegyzésből kiderül, közben rendőri intézkedés is történt; a fideszes politikus ezalatt is arra adott utasítást az embereinek, hogy hol folytassák a festést.

Az esethez tartozik Eszes Béla bejegyzése szerint az is, hogy az április 3-ára virradó éjszaka a közterületi felfestésben Pócs Jánoson és feleségén kívül részt vett Mészárosné Vas Márta, a jászberényi tankerület szakmai igazgatóhelyettese. "Amikor a polgárőrök jelzésére kimentem az óvodához, és kértem őket cselekedetük befejezésére, minősíthetetlen hangnemben, stílusban árasztottak el bennünket szitkokkal, engem személy szerint becsületsértő és becsmérlő szavakkal illettek. Természetesen mindkét ügyben feljelentést tettem" - közölte a jánoshidai polgármester. Megjegyezte még, a Mészárosné szájából elhangzott kifejezések megerősítették abban a véleményében, hogy "aki ilyen hangnemben, stílusban beszél egy másik emberrel, az nemcsak a tankerület szakmai igazgatóhelyettesi, hanem pedagógusi munkára is alkalmatlan". 

A mintegy 2400 fős jászsági települést 1998 óta függetlenként vezető Eszes Béla nem kifejezetten Pócs János és a fideszesek kebelbarátja. A 2019-es önkormányzati választáson a szavazatok közel 60 százalékát megszerezve lett polgármester. Épp Mészárosné Vas Mártát győzte le, aki a Fidesz jelöltjeként alig 30 százalékot ért el. Eszes a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke; egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogyan alakított ki a Fidesz hűbéresi rendszert, és hogyan számolja fel az önkormányzatiságot. Április 3-án bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán; ebben azt írta, hogy családjával együtt az ellenzék jelöltjére, Kertész Ottóra szavazott. 

Megkérdeztük a rendőrséget, hogy valóban történt-e feljelentés, illetve ha igen, milyen ügyben folyik nyomozás. A rendőrség válaszában közölte: az általunk kérdezett ügyben, a Jászberényi Rendőrkapitányság rongálás szabálysértés miatt rendelt el eljárást. Hozzátették, az eset kapcsán egyéb információt nem áll módjukban közölni.

Megkerestük az Eszes Béla által megemlített Mészárosné főnökét, a jászberényi tankerület vezetőjét is. Zsemberi Zoltánnál arról érdeklődtünk, tudomására jutott-e az eset, amiben állítólag a szakmai igazgatóhelyettese, Mészárosné Vas Márta is érintett. Megkérdeztük, tenni kíván-e és mit, az üggyel kapcsolatban, lesznek-e Mészárosnére nézve következményei az esetnek.

 A tankerület vezetője egyelőre nem reagált érdeklődésünkre.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.