Vélemény
Színtiszta politika
Magyar Péter kórházjárása politikai esemény volt. Lendületes ellenzéki politizálás, egy olyan kampány, amely nemcsak a főszereplővé emelt közvetítő politikai tőkéjét volt hivatott növelni, de okkal lehetett bízni abban is, hogy az akció ráirányítja a társadalom figyelmét egy hosszú ideje velünk létező borzalomra: az állami gyógyellátás katasztrofális állapotára.
Örök Quaestor
Nyolc év után született meg az elsőfokú ítélet az ún. Quaestor-ügyben. A cég 2015-ös bedőlése máig példátlan méretű anyagi kárt okozott (többnyire kis)befektetők tömegeinek. Az 1990-es évek közepén indult, és az ezredforduló tájékától lényegében a piramisjátékok elve alapján működtetett brókercég évekig tartó sikertörténete nemcsak a „fent lévők” gátlástalan pénzszerzéséről, de a hazai pénzügyi kultúra gyengeségéről, a kisbefektetők mindent (józanságot, körültekintést, stb.) felülíró mohóságából fakadó ostobaságáról és hiszékenységéről is pontos látleletet adott.
Érintettek
Kiégett fűcsomókon lépkedünk a semmi közepén. Elegáns emberek bizarr menete a harmincöt fokos hőségben. Diplomaták, különböző szervezetek képviselői, újságírók, szervezők – és cigányok, főként fiatalok, akik sem ezek, sem azok közé nem tartoznak.
Elhunyt egy néhai ország utolsó külügyminisztere
Budimir Loncar a szétesés előtt álló Jugoszlávia utolsó külügyminisztere volt, Jeszenszky Géza írásával emlékezünk rá.
Tamás bácsi, a nyugdíjas, aki a megvalósult álmot éli Magyarországon
Simonka György kontra Központi Nyomozó Főügyészség: kérdések, válasz nélkül
Az államcsőd már megtörtént, megtanultunk élni vele
Idén nyárra tulajdonképpen hivatalosan is kivonult az állam a közszolgáltatásokból, magától értetődően nem működik semmi, és a jelek szerint a kormányt ez nem zavarja.
Határon túli választókörzetek: vajon hagynák a szomszéd országok, az EU, az ellenzék és az itthoni szavazók?
Duca tengernagy és országa, Futbolia megőrül a sportért, épp csak egy kis porszem került a gépezetbe
A Szabadság-szobor obeliszkjére tervezett kereszt és a Covid áldozatainak kezelése mutatja, miről szól a kormány emlékezetpolitikája
A magyar Voldemort újra harcot hirdetett egy gimnázium ellen, de most a tanároknak kell nyerniük
A Madách gimnázium igazgatójának felmentése azt mutatja, hogy a NER nem zárta le a pedagógusok ellen vívott háborúját. A tanároknak viszont észre kell venniük, hogy csatában állnak – és nyerniük kell.
Ilyen a bundagyanú a vidéki Magyarországon
Hogy bízzunk a választásban, ha a falusi főzőverseny tisztaságát is szokás kétségbe vonni? Vélemény.