Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Kortárs kamu

Egotrip

A klarinétos Kovács Béla zeneakadémiai professzorom volt, a fuvolista Lajos Attilát rádiózenekari tagként, gyerekkoromban ismertem meg.

Pongrácz Péter oboista tanulmányaim kezdetekor az akkor még Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola néven működő intézmény fafúvós tanszékvezetője volt, Fülemile Tibor fagottos és Tarjáni Ferenc kürtös pedig ugyanott tanítottak, és nagyszerű hangszeres művészek generációit nevelték ki. Számtalan anekdota kering muzsikus körökben a „kortárs kamu” témában. Az első, amelyik nekem elsőre beugrik, éppen az 1961-ben alakult Magyar Fúvósötös tagjaitól származik, de legalábbis róluk szól.

Turnézott a Magyar Fúvósötös, talán épp Lengyelországban, és a hangverseny műsorán egy helyi zeneszerző darabja is szerepelt. Az oboa szólamkotta 2. oldalán rendkívül nehéz szólórész volt, amelynek hosszú percei alatt a másik négy zenésznek semmit sem kellett játszania. Tudván, hogy a koncerten maga a zeneszerző is jelen lesz, Pongrácz tanár úr hosszú hetek gyakorlásával alaposan „kigyúrta” ezt a részt. Az előadáson azután, amint a darab elejét befejezve lapozni akart, rémülten vette észre, hogy az ilyen tréfákra sosem rest kollégái összeragasztották az első oldalakat, azaz a kottából is nehezen előadható oboaszólót most fejből kellene eljátszania. Nem maradt más hátra, improvizálni kellett, és a darab gyakorlása során összeszedett emlékeket felhasználva ott helyben saját kadenciát kanyarítani (az elbeszélés itt csúcsra járatott, finoman szólva is szarkasztikus hangneme szerint nem sok sikerrel). „Kortárs kamu.” A koncert után a zeneszerző őszinte meghatottsággal gratulált a magyar muzsikusoknak fúvósötöse előadásához, különös tekintettel az oboaszólóra.

Az én időmben nem volt jellemző, hogy egy zenészpalánta közvetlenül a zeneakadémiai tanárától halljon efféle történeteket, inkább az évfolyam- vagy osztálytársak szórakoztatták ezekkel egymást. Sokszor aztán egy-egy professzori félmosoly, itt-ott kibuggyanó szarkasztikus mondat megfellebbezhetetlenül a valóságban megtörténtek közé emelte ezeket a sztorikat. Minél több ilyen történetet hallottál és adtál tovább, annál inkább otthon érezhetted magad saját szubkultúrádban, amely még a posztkádári korszakban is sokáig őrizte a zárt közeg langymeleg biztonságérzetét. Csoda buborék volt. Mai fejemmel felmerül bennem a kérdés, hogy a történetnek vajon melyik olvasata élteti ezt az anekdotát már vagy 50 esztendeje? Egy: a zeneszerzőnek fogalma sem volt a saját darabjáról. Kettő: a kortárs zenében nyugodtan lehet kamuzni, úgysem hallja meg senki, szóval nem is érdemes azt hosszasan gyakorolni. Három: a magyar fúvós­világ csodált nagyjai is csak emberek, sőt, sokszor úgy viselkednek, mint a rossz gyerekek. Esetünkben talán mindhárom pont érvényes, ám az is biztos, hogy akárhányszor, amikor ezt a történetet végig kellett hallgatnom, mindig a kortárs zene és szerzőinek lesajnálásának erős felhangjait érzékeltem. A „tanulság” az én olvasatomban a következő. Egy: természetesen nem minden élő szerző dolgozik jó szakmai színvonalon, vannak, akik valóban nem hallják, amit leírtak, szóval kamuznak. Kettő: klasszikus zenészeket – legalábbis az én tanulmányaim idején – nem, vagy csak nagyon limitáltan tanítottak improvizálni, azaz fenti esetben egy Mozart-darab kadenciája sem járt volna sokkal jobban. Három: lehet, hogy a koncert után gratuláló szerző csak nem akart balhét; esetleg az improvizált rész mégis elég jól sikerült, és nem tette tönkre a darab egészének élvezetét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.