A zöld ász

Cikk-kiskereskedelemmel foglalkozó munkahelyi közösségünk egyöntetű lelkesedéssel üdvözölte a kormány nyugdíjas zöldségáfa-rendeletét (mely valójában a tejre és a tejtermékekre is vonatkozik, de a munkavállalói szleng csak záfaként emlegeti).

„Végre egy öntetet (görög joghurt, kis tejföl, friss kapor, só, bors, amiből rövidesen csak az utóbbi kettőt terheli forgalmi adó – a szerk.) is megengedhetek magamnak!” – örült meg egy édesanya. Bár ő még aktív korú munkavállaló, felbuzdulása nem volt alaptalan. Hiszen csapatunk tagja két visszajáró nyugdíjas is, Feri és Zoli bá’-k, és szinte azonnal megszületett a közös bölcsesség, mely szerint – természetesen a jogszabályok szabta kereteken belül, szigorúan a törvényesség talaján maradva – a kollektíva zöldség-, tej- és tejtermékigényeinek kielégítését az új szabályozás hatályba lépését követően célszerű lenne őrájuk, a két hadastyánra bízni. Ha ugyanis egy nyugdíjasnak havi 15 ezer forint záfa jár vissza, akkor kettőnek már 30 ezer, azaz évente 360 ezer forintot tudna így megspórolni kollektívánk, ami tetemesnek mondható összeg; hogy mást ne említsünk, évi több mint 4200 kilogramm, azaz több mint 4 tonna jó minőségű, kedvezményes árú sárgarépa közös beszerzésére nyílna így mód. (Bruttó 400 Ft/kg répaárral és 27 százalékos normál áfával számolva, ha egy éven át csak répát vásárol a két idős szaki. Az infláció miatt várható áremelkedést figyelmen kívül hagytuk – a szerk.)

Arról sem volt vita, hogy Zoltán és Ferenc a beszerzést nem ingyen, szívességből végeznék, hanem méltányos pénzbeli ellenszolgáltatásért cserébe. Ezen a ponton viszont már el kellett gondolkodnunk azon, hogy vajon van-e, legyen-e közösségünknek szerepe a belső zöldségüzleti tranzakciók szabályozásában, vagy bízzunk abban, hogy a piac jótékony keze megnyugtatóan elrendez mindent. Ez utóbbi megoldás értelmében Zoltán és Ferenc szabadon árulhatnák az általuk beszerzett, 0 százalékos záfás termékeket a kollé­gák­nak, egyfajta szerkesztőségi zöldségtőzsdét teremtve meg így, ahol a tranzakciók kockázatát az eladók és a vevők közösen viselnék, s talpraesettségük függvényében osztoznának a (relatív) hasznon és veszteségen. Lehetőség nyílna opciós üzletek kötésére is, például a karalábé shortolására, vagy tetszőleges származékos ügyletekre a valami miatt „trappistának” nevezett ipari sajttal. Bár ezt a lehetőséget nem zártuk ki, sőt, munkatársaink a New York-i, a tokiói és a sanghaji tőzsde, valamint az antwerpeni gyémántpiac tanulmányozására indultak, a mérleg nyelve mégis inkább a központilag szabályozott elosztás felé hajlik. S mivel a jó munkahelyi légkör és a kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok záloga a szoros és korrekt elszámolás, nekiláttunk a peremfeltételek, ill. az eszköz- és célrendszer kidolgozásának, s azokat később többoldalú magánjogi szerződésekben (vagy egy szindikátusi szerződésben) kívánjuk rögzíteni.