A szerk.

Ajándék Moszkvából

A szerk.

„A Kormány felelősséget érez a főváros tömegközlekedésének biztonságos működtetéséért, ezért (…) megvizsgálta a fővárosi M3 metróvonal felújításával kapcsolatos fővárosi javaslatokat, és úgy döntött, hogy a szerelvények felújítására vonatkozó terveket támogatja” – írták 2014. augusztus 19-én abban a kormányhatározatban, amely a „fővárosi közösségi közlekedés biztonságos működtetése érdekében szükséges további feladatokról” rendelkezett.

Az állami beavatkozást legfőképp a 3-as metróban egyre gyakrabban jelentkező üzemzavarok indokolták, amelyek során néha lángra kapott egy szerelvény. Egy héttel később Tarlós István főpolgármester már arról beszélt, hogy a tenderkiírást követően 2015 végén, 2016 elején forgalomba is állhatnak a felújított járművek. „Jobb lenne teljesen új szerelvényeket vásárolni, de a jelenlegi kocsik felújítása lényegesen olcsóbb” – érvelt Tarlós, kihagyva a számításból azt, hogy a millió kilométereket futott felújítandó (olykor gyúlékony) szovjet metrók műszaki tartalma a 20. század közepén volt korszerűnek mondható. A főpolgármester nem verte nagydobra azt sem, hogy eredetileg új metrókocsikat szeretett volna, ám a kormányhatározat egy­ér­tel­művé tette, hogy erről ne is álmodjon.

Noha a felújításokra nyílt pályázatot írtak ki, elég hamar kiderült, hogy azt csakis az az orosz cég nyerheti meg – a moszkvai Metrovagonmas – amelyik az eredeti járműveket is gyártotta az 1970-es és 1980-as években.

A tenderen hét vállalat indult, a második fordulóba öten jutottak be, közülük három, az Alstom, a CAF és a cseh Škoda Transportation visszalépett, így az oroszok mellett csak az észt Skinest Rail maradt versenyben. Ám hiába volt az észtek ajánlata sokkal előnyösebb – légkondicionált szerelvényeket ígértek 13 milliárd forinttal olcsóbban –, őket kizárták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.