A szerk.

Ajándék Moszkvából

A szerk.

„A Kormány felelősséget érez a főváros tömegközlekedésének biztonságos működtetéséért, ezért (…) megvizsgálta a fővárosi M3 metróvonal felújításával kapcsolatos fővárosi javaslatokat, és úgy döntött, hogy a szerelvények felújítására vonatkozó terveket támogatja” – írták 2014. augusztus 19-én abban a kormányhatározatban, amely a „fővárosi közösségi közlekedés biztonságos működtetése érdekében szükséges további feladatokról” rendelkezett.

Az állami beavatkozást legfőképp a 3-as metróban egyre gyakrabban jelentkező üzemzavarok indokolták, amelyek során néha lángra kapott egy szerelvény. Egy héttel később Tarlós István főpolgármester már arról beszélt, hogy a tenderkiírást követően 2015 végén, 2016 elején forgalomba is állhatnak a felújított járművek. „Jobb lenne teljesen új szerelvényeket vásárolni, de a jelenlegi kocsik felújítása lényegesen olcsóbb” – érvelt Tarlós, kihagyva a számításból azt, hogy a millió kilométereket futott felújítandó (olykor gyúlékony) szovjet metrók műszaki tartalma a 20. század közepén volt korszerűnek mondható. A főpolgármester nem verte nagydobra azt sem, hogy eredetileg új metrókocsikat szeretett volna, ám a kormányhatározat egy­ér­tel­művé tette, hogy erről ne is álmodjon.

Noha a felújításokra nyílt pályázatot írtak ki, elég hamar kiderült, hogy azt csakis az az orosz cég nyerheti meg – a moszkvai Metrovagonmas – amelyik az eredeti járműveket is gyártotta az 1970-es és 1980-as években.

A tenderen hét vállalat indult, a második fordulóba öten jutottak be, közülük három, az Alstom, a CAF és a cseh Škoda Transportation visszalépett, így az oroszok mellett csak az észt Skinest Rail maradt versenyben. Ám hiába volt az észtek ajánlata sokkal előnyösebb – légkondicionált szerelvényeket ígértek 13 milliárd forinttal olcsóbban –, őket kizárták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.