Vélemény

Ma (kedden) délelőtt megszavazta a parlament a vasárnapi zárva tartást, mindenféle kiskapukkal persze, meg egy olyan valóban nevetséges kormányzati jogosítvánnyal, ami gyakorlatig nagyúri keggyé teszi a vasárnapi működés lehetőségének adományozását. Kicsiny, de annál jellemzőbb eleme az új szabályozásnak, hogy a stadionokban vasárnap is árusíthatsz.

A bankállamosítások közötti holtidőt kihasználandó a gyógyszer-nagykereskedelmet is szeretné állami monopóliummá tenni a kormányzat. A szándékról az egyik kormányülés jegyzőkönyve alapján még novemberben adott hírt az Index, azóta a megvalósítást szolgáló első törvényjavaslat is megszületett. Már a héten szavazhat arról az Országgyűlés, hogy a gyógyszer-nagykereskedelem is számítson „létfontosságú rendszernek” – azaz nemzetbiztonsági, gazdasági vagy közegészségügyi szempontból nélkülözhetetlennek (a következő nyilván az élelmiszeripar és -kereskedelem, hiszen a nem evéssel sem lehet viccelni). Az ilyesmit pedig nem lehet holmi – több esetben nem is magyar tulajdonú – nagy­vállalkozásokra bízni.

A Charlie Hebdo elleni gyilkos támadás a közfigyelem középpontjába helyezte a vélemény- és sajtószabadság kérdéseit. De mire is jó a sajtószabadság? Szilágyi Emese írása.

Ha elvárjuk egy muszlimtól, hogy feladja hite középkorias sallangjait, akkor nekünk is fel kell adnunk középkorias nemzeti mantráinkat, melyekkel bárki kiközösíthető, ha az a tradíció helyett a progressziót választja.

Európa egységre van ítélve. A legutóbbi párizsi terrorista akciót nevezhetjük úgy is, hogy ez volt a legutolsó momentum annak kimondása előtt, hogy a jövő nem a nemzetállamoké, hanem egy olyan, Egyesült Államok-típusú, föderatív országé, ahol minden lényeges kérdésben, így a bevándorlás, az állami erőszakszervezetek, a külpolitika és a gazdaságpolitika kérdésében az Európai Parlament, valamint az általa választott kormány hozza meg a döntéseket.

Orbán Viktor „megjelent” az Aranylabda átadásán – tudósít a magyar sajtó. Meghívta a FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség – egészíti ki büszkén a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek, mint a Puskás Ferencről elnevezett „labdarúgó-akadémia” alapítóját, vélhetően azért, mert a FIFA ilyenkor kiosztandó számos díjainak egyikét Puskás Ferencről, a hatvan évvel ezelőtt Magyarországon, majd Spanyolországban tündöklő futballsztárról nevezték el.

Ma már a múlté, hogy a Közel-Keleten vagy a Maghrebben felnőtt, s így könnyen azonosítható egyénekkel hajtassák végre a terrorakciókat; erre ott vannak azon fiatalok ezrei, akik a nyugat-európai nagyvárosok bevándorlónegyedeiben látták meg a napvilágot.

Úgy döntöttem, hogy sehova sem megyek autóval. Dönthetnék persze úgy is, hogy betanulom Magyarország teljes úthálózatát, az összes le- és felhajtót, számjeleikkel, egymástól mért távolságukkal együtt. De be kell látnom, hogy erre nem lennék képes. Mint sokaknak, nekem sincs fotómemóriám.

„Nem miniszterelnök úr, ez nem a magyar álláspont. Ez az Ön és a szélsőségesek xenofób álláspontja.” Bokros Lajos válasza Orbán Viktornak.

Húsz éve történt. Négyen ültünk egy konyhaasztalnál. Fridli Judittal és Honecz Ágnessel azon tanakodtunk, milyen nevet adjunk új emberi jogi társaságunknak.

„Csak a pengeélen egyensúlyozó művész juthat legmesszebb az őszinte kifejezés szabadságához vezető úton. Enélkül pedig nem érdemes semmit csinálni. A langyosak senkit sem érdekelnek.”

Nem mennék bele annak megfejtésébe, hogy Balog Zoltán miként gondolkodik cigány honfitársainkról. Elvégre a miniszter/lelkész úr megfontolt nyilatkozó, nem mond indulatból olyanokat, hogy „büdös cigányok”, nem szólít fel a romák kirekesztésére, fizikai bántalmazására. Olyanokat viszont nagyon is mond, hogy „mindenki áldozat akar lenni, hát ki fog itt dolgozni”.