Várhegyi Éva: Ekotrip

Magyarázom a bizonyítványom

Egotrip

„Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány – ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem (…) ez csak olyan okirat, aminek az adatai nem jelentenek semmit.” „…négyszer feleltem történelemből, egyszer aláhúzott kétharmadra, egyszer egyesre, kétszer háromnegyedkettesre, tessék ezt összeadni, számtani középarányost venni, kijön a háromnegyed egyes, aláhúzva.” Ehhez hasonló (Karinthy-)szövegekkel magyarázza a kormány az ország fizetőképességét értékelő „bizonyítványt”, amelyet a mérvadó nemzetközi hitelminősítők állítanak ki időről időre.

Szükség is van a magyarázkodásra, hiszen a minősítések szokásos őszi felülvizsgálata baljóslatúan indult. A Standard & Poor’s, amelynél két kategóriával vagyunk a befektetésre ajánlott szint alatt (igaz, március óta már legalább nem negatív, hanem stabil kilátással), szeptemberben nem javított a bizonyítványunkon. E skandalumra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) dacos nyilatkozattal reagált: „A Magyarországot választó kötvénybefektetők kiállnak az ország mellett, és saját ítéletükre támaszkodnak.” Cséfalvay Zoltán államtitkár pedig kifejtette, hogy csak azért késik a felminősítés, mert még nem dőlt el a devizahitelek sorsa.

November elején a Moody’s megerősítette Magyarország hosszú lejáratú adósságainak befektetésre nem ajánlott (bóvli) besorolását. Ez azt fejezi ki, hogy az ország olyan mértékben kiszolgáltatott a kedvezőtlen gazdasági, pénzügyi vagy üzleti feltételeknek, ami a körülmények romlása esetén fizetőképtelenséghez vezethet. Öröm az ürömben, hogy az addigi negatív kilátást stabilra javította – ám ettől a karó karó maradt: olyan, mintha az egyes alá osztályzatunkat egyesre javították volna. Az NGM azonban már ebben is a kormány sikerének igazolását látja. Abbéli meggyőződését is kifejezte, hogy a gazdasági mutatók trendszerű javulását a hitelminősítők is értékelni fogják, miután a piaci szereplők döntéseikkel ezt folyamatosan visszaigazolják. (És akkor mit „igazol vissza” a forint folyamatos gyengülése, vagy a működő tőke kiáramlása?)

A harmadik nagy nemzetközi minősítő, a Fitch Ratings november végi felülvizsgálata viszont mégsem „igazolta vissza” a kormány reményét: a bóvli besoroláshoz adott stabil kilátást nem javította pozitívra, amivel azt üzeni, hogy egyhamar nem tartják időszerűnek a befektetésre ajánlott osztályzatot. Bár értékelésükben pozitívumként veszik számba a fize­tési mérleg többletét, a költségvetés alacsony hiányát, az uniós források és a támogató monetáris politika hatására beindult növekedést, valamint a munkanélküliség csökkenését, a devizahiteles-probléma kezelését nem tekintik egyértelmű sikertörténetnek, mivel úgy erősíti meg a lakosság helyzetét, hogy közben tovább gyengíti a már törékeny bankszektort. Kockázatként említik a kormány újraválasztásával fennmaradt unortodox gazdaságpolitikát is, amely a külföldi vállalkozások kárára kedvezményezi a politikai bázist, és a befektetéseket elriasztó, kiszámíthatatlan üzleti környezetet teremt.

A „hanyatló Nyugat” ütéseitől megedzett kormányunknak azonban már ennyi is elég az örömhöz. „A Fitch hitelminősítő intézet elismerte az elmúlt évek pozitív folyamatait azzal, hogy stabil kilátással erősítette meg Magyarország eddigi adósbesorolását” – fogalmaz az NGM, holott már két éve annak, hogy a Fitch negatívról stabilra változtatta a kilátást, azóta jottányit sem javított az értékelésén. Az MNB sem késlekedett bizonyítványmagyarázatával: Mindhárom kiemelt hitelminősítőnél stabil Magyarország adósságbesorolásának kilátása című elemzése szerint a Moody’s kilátásjavító lépése „fordulópontot jelent a magyar hitelminősítések elmúlt éves történetében”. A jegybanki elemzők elismerik, hogy az állományi mutatóink továbbra is kedvezőtlenek, azonban leszögezik: „a legtöbb flow jellegű indikátor alapján Magyarország már most is a befektetésre ajánlott országok csoportjába tartozik”, aminek fényében „van rá esély, hogy a közeljövőben újabb pozitív irányú lépésről döntenek a hitelminősítő intézetek”.

Az örvendezés okát talán megvilágítja, ha felidézzük, hogy a „bóvli” kategóriába nem az „elmúltnyolcévben” csúszott le az ország, és még csak nem is a 2008-as hitelválság idején, hanem az Orbán-kormány regnálásának második évében, 2011–2012 emlékezetes fordulóján. Akkor, a csapongóan eklektikus gazdaságpolitika hatására úgy megroggyant a befektetők bizalma (és ennek nyomán a forint), hogy a korábban már kipaterolt IMF-et is szégyenszemre vissza kellett hívni. Az azóta eltelt három év során a befektetésre ajánlott sáv legalsó kategóriájába sem sikerült visszakapaszkodni, attól is még legalább két lépés választ el minket.

A kormány és az MNB abban bízik, hogy amit ők már ma fordulópontnak látnak, az előbb-utóbb azzá is válik. Minden erejükkel azon vannak, hogy a piaci elemzők által „fundamentumoknak” tekintett makrogazdasági mutatószámok javuljanak – vagy legalábbis javulónak látsszanak. Jól kitanulták a kozmetikázás csínját-bínját: ha átlátszóak is a trükkjeik, megvannak rá a módszereik, hogy az állam eladósodottságát a mérési napon kisebbnek mutassák a valóságosnál, a gazdasági növekedést monetáris lazítással (növekedési hitelprogram) pörgessék fel időlegesen, drága és sehová nem vezető közmunkával nyomják le a munkanélküliségi rátát, központi ármegállapítással (rezsicsökkentés) szorítsák le ideiglenesen az inflációt – és a sor folytatható.

Ám arra kevéssé apellálhatnak, amire reményeiket alapozzák, hogy a hitelminősítők belátják végre: az ország befektetői megítélése már ma is sokkal jobb, mint amit az ő értékeléseik jeleznek. A pénzüket rövid távra befektetők ugyanis másként gondolkodnak, mint a hosszú lejáratú adósságok kockázatát értékelő hitelminősítők. Ahhoz, hogy pár hétre, hónapra magyar állampapírba fektessem a pénzem, elég abban bíznom, hogy erre a kis időre még nagy valószínűséggel fizetőképes marad a kormány, és közben jobb kamatot fizet, mint a megbízhatóbb államok. Ha viszont több évre kívánom biztonságban látni a befektetésemet, akkor hosszabb távra kell megítélnem az adós fizetőképességét: nem elég az ideig-óráig széppé varázsolt mutatókat nézni, hanem a folyamatok fenntarthatóságát is vizsgálni kell.

Éppen ezt teszik a hitelminősítők. Néha alaposan melléfognak – a 2008-as válság óta ezt joggal felhánytorgatják nekik. Magyarország esetében azonban nem ildomos „melléfogásra” hivatkozva lesöpörni azt a tényt, hogy az illékony eredményeket felmutató, ám rombolásával maradandó károkat okozó orbáni politika nem csupán az itt lakók életét, de a befektetőket is veszélyezteti.

Bizakodni persze mindig lehet. A kormánynak is – meg talán nekünk is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.