Vélemény

Kellér Andor írja rajongásig szeretett Szomory Dezsőjéről, az író (és sok ezer sorstársa) életének egy nehéz pillanatáról az alábbiakat: És aztán különös idők jöttek: igazolni kellett állampolgárságot, honosságot, benyújtani születési bizonyítványt. Szomory ősei legalább kétszáz év óta éltek Magyarországon, de nem tudta igazolni, mert egyetlen hivatalos papirosa nem volt. ... Vállat vont: "Nincs igazolásom. Mindenki tudja, ki vagyok." Emil [Szomory fivére] kétségbeesett: "Dezsőkém, deportálnak, elvisznek Kamenyec Podolszkba." Nem zökkent ki: "Ott még úgysem jártam. Szép város?" Takács Ferenc

Ami készpénznek vehető Magyar Narancs, 2010. június 17. A Narancsban szokatlanul indulatos hangvételű írásnak csak arra a részére kívánok reagálni, ami édesapámat, Dallos Sándort illeti. A szerzőnek, Iványi Zsófiának nyilvánvalóan szíve joga saját véleményét közölni, a stílus azonban felháborító.

Orbán Viktor nyári nyaralását megszakítva levelet küldött a magyar Országgyűlésnek, a levél tartalma kicsit szokatlan volt.

Nem nagy különbséggel, 6 százalékkal verte Bronislaw Komorowski, a kormányzó Polgári Platform (PO) elnökjelöltje Jaroslaw Kaczynskit, a Törvény és Igazságosság (PiS) első emberét a hét végi lengyel államelnök-választáson - de ettől még nem áll meg a villamos az Aleje Jerozolimskién.

Ha ez a szerény írás némileg hűvösebb lesz, mint hasonló témák esetében a demokratikus sajtó átlagos hőfoka, kérem a nyájas olvasót, vegye tekintetbe, hogy a polgári köztársaságtól való világnézeti távolságom nagyobb, mint - föltehetőleg - az övé.

Mint ismeretes, az édenkerti incidens után az Isten-ember viszony látványosan megromlott. Ebben az új, feszültségteli viszonyban az ember sehogy sem tud rátalálni a megfelelő, helyes viselkedésre. De mintha Isten is elveszítené a fonalat: teremtményeinek özönvízzel való elpusztításakor pont egy stréberrel tesz kivételt, akinek (a majdani Ábrahámmal ellentétben) a saját dicsőségében sütkérezve eszébe sem jut embertársai életéért könyörögni. Később viszont a Bábel-torony építőit a teremtő éppen a saját dicsőségükre való munkálkodásuk miatt bünteti, pedig azok talán csak egy újabb özönvíz elől akartak ilyen magasra menekülni. Ki érti ezt? Salamon János

Magyar Narancs, 2010. június 24. Kedves MaNcs, azt olvasom Gerbrand Bakker regényének méltatásában, hogy a mű "Hollandiában elnyerte a legkelendőbb első regény díját, amit ott Arany Kutyafülnek neveznek".

A kormány látványos módon támadta meg a független Magyar Nemzeti Bankot. Talán kevésbé látványos, de legalább ekkora jelentőségű az a folyamat, amelynek során gyakorlatilag az összes, eddig kormánytól független gazdasági szabályozó intézmény függetlenségét is erősen korlátozta.

"A csomag rapid beterjesztésére és elfogadására azért volt szükség, hogy a közmédiumok a jelenleginél is függőbb helyzetbe kerüljenek a pénzt visszaosztó Médiatanácstól. Na és ki lesz a Médiatanács elnöke kilenc hosszú éven át? Hát persze hogy a nagyszerű Szalai Annamária, állítják rendszerint jól értesült forrásaim! Vagy Schmitt Pál."

Ahhoz már rég hozzászoktunk, hogy kicsinynek bizonyul a sajtópalota, ezért tanácsos időben érkezni. Mióta a párt megállította és visszafordította a tőzsde - értem ezalatt a New York-i és tokiói tőzsdéket - zuhanását, egyre érezhetőbb a külföldi sajtó már-már hisztérikus érdeklődése is. Például amikor a szóvivő belép a terembe, mellettem felsikolt egy olajozott hajú fiatalember: "Ma bella cravatta!" Kérdezem a testvérlapunk római tudósítóját, ő persze csak egyszerű emberi kíváncsiságból jött el, hogy mit mondott a vélhetően olasz bekiabáló? Nem is az érdekes, hogy mit, hanem hogy ki mondta, Giuseppe Armani a milánói Corriere della Moda rovatvezetője, egyébként a nyakkendőjéről mondott valamit.

Nem is az tán a főbaj Schmitt Pál államfői kinevezésével (a választás intézménye ugye négy évig most szünetel), hogy ő oly nevetségesen könnyűsúlyú figura. Mert hát csakugyan az, a feltörekvő egykori sportfiú, igyekvőn öltözködő, nyelveket beszélő, remek egy gyerek, fidélis cimbora, le a kalappal a páston elért eredményei előtt, egy párbajtőr champion, de csinált valami olyat is, amiért most az ország legfőbb közjogi méltósága lehet? Azonkívül mondjuk, hogy jókor, jó helyen bólintott? Persze, nem. De ez, mint jeleztük, csak egy kisebb, egészen kicsi - noha ugyancsak jellemző - probléma.

Különös faj az ember. A minap Hieronymus Bosch képein tűnődtem. Az egyik leghíresebb festménye A gyönyörök kertje, ami egy triptichon része, s így nem választható el a másik két résztől, mégis, mivel ez fejezi ki azt, ahogyan az ember ezen a földön él, talán megáll önmagában is.

Elkészült Barack Obama nemzetvédelmi stratégiája, melyet úgy ünnepelnek ma, mint totális szakítást a múlttal. A megállapítás helytálló, legalábbis, ami a Bush-időszak közel-keleti intervenciós politikáját illeti, bár a hangsúlyok egyéb vonatkozásokban is rendre máshova esnek. Ám az is igaz, hogy Obama nem akarja - mert nem is tudja - minden tekintetben a múltat végképp eltörölni. A Bush-adminisztráció rossz válaszait korrigálni lehet ugyan, de változtatni semmiképp sem tudna az adott kereteken, mint ahogy bizonyos igazodást tesz elkerülhetetlenné az is, ha elődje politikájának következményeit próbálja kezelni.