Kezdjük a végén.
"...vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállításának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket, vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni. Meggyőződésem, hogy nem ellenkormányzást kell folytatni, hanem a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítani. Ebből természetesen nagyon sok minden következik a kormányprogramra, a stílusra, a kormányzat felépítésének szélességére és még számos direkt politikai kérdésre nézve" - mondta tavaly ősszel Kötcsén Orbán Viktor. A választékos fogalmazás alpári átigazításban ezt jelenti: centrális politikai erőteret akarunk, ezért ki kell iktatni a szabad politikai verseny intézményi és személyi feltételeit.
És íme. A parlament előtt fekvő, Rogán Antal és Cser-Palkovics András által jegyzett médiatörvény-csomag (amihez kuratóriumi kollégáim szerint a képviselőknek annyi közük van, hogy megmutatták nekik, hol kell aláírni) a Kötcsén kifejtett eszme anyagi erővé válásának szép példája. És nemhogy én, az előítéletes liberális, de a tartalom és a forma megbonthatatlan egységében szintén hívő érdeklődő is roppant gyanúsnak találná a pakkot, amiért a kormánytöbbség mindenféle nemzeti és szakmai konzultációt mellőzve, titokban készült és egyéni képviselői indítvány keretében benyújtott javaslatokkal tervezi módosítani a közmédiumok sarkalatos törvényben meghatározott rendszerét. Nem szeretném Rogánt és Cser-Palkovicsot feljelenteni, de a nemzeti és szakmai konzultáció eme látványos mellőzése nyílt szembeszegülés a kormányprogramban meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerével, nyilvánvaló szabotázs!
*
De térjünk a tartalomra, a csomag közmédiumokat közvetlenül érintő elemeire. Nézzük meg, hogy a hatályos médiatörvénynek melyek a gyors kiigazításra szoruló pontjai, azokra milyen megoldást kínál a javaslat, aztán meg hogy a módosításokból visszafejthetően mivel indokolható a hamari törvényalkotás.
A médiatörvény egyik közismerten legnagyobb hiányossága - különösen az MTV-t illetően - a médiafinanszírozás elégtelensége és a normativitás hiánya. Mint tudjuk, a törvény szerint az intézmények működtetése döntően az üzemben tartási díjakból és a reklámpiaci bevételekből történik. Csakhogy a törvény 1996-os hatályba lépését követően hamar kiderült, hogy a finanszírozás rendszere téves piacbecslésen alapult. A törvényhozók és az országos kereskedelmi tévék koncessziós pályázathoz benyújtott üzleti tervei egyaránt azzal számoltak, hogy a tévés reklámpiaci bevételek nagyjából egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban oszlanak majd meg a három földfelszíni tévéfrekvencia tulajdonosai között. Ezzel szemben az RTL Klub és a Tv2 a tévépiaci reklámbevételek több mint 90 százalékát elvitte, a köztévének pedig a várt egyharmad helyett 5-6 százalék jutott. Ennek következtében évről évre hatalmas lyuk keletkezett az MTV büdzséjében, amit ingatlaneladással, köztartozás-elengedéssel, változatos címeken nyújtott extra támogatásokkal ad hoc foltozgatott az Orbán-, majd a Medgyessy-kormány. Ezen a konstrukciós hibán - már amennyire egy egyszerű többséggel rendelkező kormány egy kétharmados törvényen javítani képes - javított a Gyurcsány-kormány oly módon, hogy 2007-től az MTV Közalapítvány céltámogatása címen a költségvetési törvényben rögzítetten forrást juttatott az intézménynek (ez az a 9,5 milliárd forint, amit 2010-ben nem kapott meg az MTV, s aminek elmaradása miatt okkal háborgott az intézmény). Másképp: a kormány 2007 és 2009 között keménnyé tette az MTV költségvetési korlátait, ezzel az intézmény a megváltoztathatatlannak tűnő médiatörvény keretei között lehetséges mértékig gazdaságilag függetlenné vált a törvényhozási többségtől.
De hogyan orvosolja a most benyújtott csomag a közmédiumok - ezen belül leginkább az MTV - finanszírozási gondjait? Sehogy, illetve a változás valamennyi intézményt kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza. A részletek: a hatályos törvény meghatározza, hogy az üzemben tartási díjból az MTV 40, a Magyar Rádió 28, a Duna Tv 24 százalékban részesedik. A Rogán- Cser-Palkovics-javaslat ezzel szemben a normatívan járó arányokat 35, 23, illetve 19 százalékra csökkenti, vagyis mindhárom intézménytől elvon 5-5 százalékot. Az üzemben tartási díjak így képződő 15 százalékának rendelkezésre bocsátásáról az újonnan felálló, Fidesz uralta Médiatanács dönt - a törvényben nem rögzített, ismeretlen szempontok alapján.
A változtatás tehát nemhogy teljessé tenné a normativitást, hanem újabb, a normativitástól idegen elemet visz bele. Nem lehet tudni, hogy a Médiatanács kifürkészhetetlen akaratából az egyes intézmények mennyi forráshoz jutnak (0-tól 15 százalékig bármi lehet), s azt sem, hogy az mikor áll rendelkezésre (január elsejétől december 31-ig bármikor). Hogyan lehet így üzleti tervet készíteni? Sehogy. A tervezet ahelyett, hogy egy polgári társadalomhoz elvárhatóan keménnyé tenné az intézmények költségvetési korlátját, pártállami, illetve szocialista társadalmakhoz illőn fölpuhítja azt.
A csomag rapid beterjesztésére és elfogadására azért volt szükség, hogy a közmédiumok a jelenleginél is függőbb helyzetbe kerüljenek a pénzt visszaosztó Médiatanácstól. Na és ki lesz a Médiatanács elnöke kilenc hosszú éven át? Hát persze hogy a nagyszerű Szalai Annamária, állítják rendszerint jól értesült forrásaim! Vagy Schmitt Pál.
*
És most nézzük, miként próbálják a beterjesztők orvosolni a bajok másik nagy csokrát, mely csokor abból áll, hogy a közmédiumokat irányító kuratóriumokban a kormány és az ellenzék egyenlő erejű. A korabeli törvényhozók nem gondolták, hogy a konszenzuskényszer felé terelő jogi megoldással nem konszenzust kényszerítenek ki, hanem döntésképtelenséget idéznek elő (lásd: az MTV-nek több mint két éve nincs elnöke).
Belátom, a rendszerváltás táján fontosnak tekintett elv, miszerint a kormánynak és az ellenzéknek a legfontosabb kérdésekben egyezségre kell jutni, nem életképes. A kétharmados kényszer vagy az egyes intézmények működésképtelenségéhez és a felelősség eltűnéséhez vezet, vagy kompromisszum esetén a kontraszelekció diadalmaskodik. Az egyharmadot birtokló ellenzék képes blokkolni a kétharmados körbe tartozó ügyek megoldását, miközben a megoldatlanságért viselt felelősségben (a közvélemény szemében legalábbis, márpedig ez az igazán fontos) nem osztozik. Az MTV hosszú elnöktelenségéért a korábbi kormánypártokat okolja a közvélemény, holott a helyzet megoldhatatlan volt az akkori ellenzéki pártok közreműködése nélkül. Nos, az "én szabotálok, de te viseled a felelősséget" állapot tarthatatlan, ezen valóban változtatni kell. De hogyan változtat rajta a benyújtott csomag?
Röviden előbb az intézményi változásokról: a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az ORTT összevonásával létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ennek elnökét, aki lényegében felmenthetetlen, s aki egyben a Médiatanács elnöke is, a miniszterelnök nevezi ki, kilenc évre. A Médiatanács további négy tagját az Országgyűlés választja, szintén kilenc évre. A médiakuratóriumok összevonásával létrejövő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnökét és még egy tagját a Médiatanács delegálja, további hat tagot az Országgyűlés választ, szintén kilenc évre. Ez a kuratórium választja a közmédiumok elnökeit abból a két-két személyből, akiket a Médiatanács ajánl. A megalakuló testületekben tehát szó sincs paritásról, kilenc évig garantált a fideszes többség. Nem vitás, a változtatás nyomán előálló helyzetben nyoma sincs "a konszenzus homokozójának" (Csurka István).
Ha már egyszer a konszenzuskényszer nálunk nem üzemképes, elfogadom, hogy a mindenkori kormánypárt viseljen felelősséget a közmédiumok működéséért (annak ellenére, hogy ez ellentmond a vonatkozó alkotmánybírósági határozatnak). A csomagban szereplő megoldás azonban még efféle empatikus alapállásból nézve is elfogadhatatlan. Egyrészt mert nem az "azé a jog és a felelősség, aki kormányoz" elve érvényesül. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a mandátumok csak a választási ciklus idejéig tartsanak, ne tovább - ezzel szemben a közmédiumok irányító szervezeteiben két és egynegyed ciklusra megváltoztathatatlanok maradnak a mai erőviszonyok. Másrészt azért elfogadhatatlan - s ez szerintem még súlyosabb aggály -, mert kétharmados körben hagyja a médiatörvényt, valamint a különböző médiaintézmények vezetőinek és testületeinek megválasztását. Már most látható, hogy a Fidesz egy csupán egyszerű, teszem azt 65 százalékos többséggel rendelkező új parlamenti erő közmédiumokbeli tevékenységét ugyanúgy képes lesz blokkolni és megbénítani, mint ahogy tette azt az utóbbi években, amikor például csak saját sajtófőnöke apukáját volt képes MTV-elnöknek elképzelni. Gondoljuk meg: mivel a javaslatcsomag a Médiatanács és a kuratórium megválasztását kétharmadhoz köti, egy esetleges majdani választási vereségnek csak akkor lesz következménye a médiumokra, ha a nemzeti ügyek kormányát alkotó pártszövetség mandátumaránya egyharmad alá csökken! Mivel még előtte vagyunk a választójogi törvény nyilván a "centrális erőtér" megteremtését szolgáló módosításának, ennek valószínűségét nem tudjuk eléggé alulbecsülni.
Ha pedig még ez sem lenne elég biztosíték, ott a közmédiumok közszolgálati kötelezettségeit meghatározó Közszolgálati kódex szabályait megalkotó és megtartását ellenőrző 14 tagú Közszolgálati Testület. Ez a szerv hivatott biztosítani a közmédiumok társadalmi felügyeletét. Kis ízelítő a tagokat jelölő szervezetekből: a négy történelmi egyház, az MTA, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a családok érdekeit képviselő szervezetek és a fogyatékos személyek érdekeit képviselő szervezetek. És ez a mai civil kuratóriumok utódaként létrehozandó grémium nemcsak a közmédiumok tartalmi tevékenységében kap megmagyarázhatatlanul erős jogosítványokat, de rossz magaviselet esetén (nem tartja be a Közszolgálati kódexet) kezdeményezheti a közmédiumok egyébként minimális autonómiával rendelkező vezetője munkaviszonyának megszüntetését is. Semmi okunk sincs azt feltételezni, hogy a Közszolgálati Testület szakszerűbben és a valóságos társadalmi igényeket hívebben közvetítve működne, mint elődje, a pártjelöltekből álló mostani elnökségeknél is átpolitizáltabb civil kuratórium.
A törvénycsomag tehát nem oldja meg a közmédiumok finanszírozását, sőt súlyosbítja azt; megoldja ugyan a kuratóriumi paritás okozta döntésképtelenséget, de konzerválja a jelenlegi erőviszonyokat, politikai változás esetére pedig meghagyja a blokkolás lehetőségét; erős jogosítványokkal ruház fel egy olyan grémiumot, amely kérdéses mértékben reprezentál szakszerűséget, társadalmi tagoltságot, vagy önmagán kívül bármi mást.
*
Martonyi János külügyminiszter tehát vélhetően nem volt naprakész, amikor a minap Washingtonban az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének aggodalmaira reagálva azt mondta: a törvény célja, hogy lehetőleg depolitizálja a média felügyeletét. Nem, a törvény célja nem a média felügyeletének depolitizálása, nem is a médiaszabályozás más hiányosságainak javítása. A törvénycsomag azt szolgálja, hogy a közmédiumok az intézményrendszer átalakítása után könnyen, biztonságosan és beláthatatlanul hosszú ideig kézben tarthatók legyenek, és így meg lehessen akadályozni, hogy a köztársaság polgárai a szabad politikai versenyben való eligazodáshoz szükséges információkhoz juthassanak a közmédiumokból. Slussz.
Gondoljunk bele, hogy mit nem láttunk az MTV képernyőjén. A köztévé egyetlen perc vitaműsor sugárzása nélkül tudta le a választási kampányt (ilyen 1985-ben volt utoljára). Kósa Lajost és Szijjártó Pétert szárnyra kapta a világhír, minden komolyabb lapról ők tekintettek az olvasóra, a világ tévétársaságainak híradásai napokig velük kezdődtek, a CNBC stábot küldött miattuk a Kossuth térre, ezzel szemben az MTV annyi hírt adott a világraszóló magyarok sztorijáról, mint 1986-ban Csernobilról. Egyszerűen eltűntek a közéleti műsorok: A szólás szabadsága szünetel, nincs Kassza se, Az este késő éjszaka kerül adásba.
Ha Martonyi János így értette a depolitizálást, igaza van.
A szerző az MTV kuratóriumi elnökségének régi SZDSZ által jelölt tagja.
