Nem is az tán a főbaj Schmitt Pál államfői kinevezésével (a választás intézménye ugye négy évig most szünetel), hogy ő oly nevetségesen könnyűsúlyú figura. Mert hát csakugyan az, a feltörekvő egykori sportfiú, igyekvőn öltözködő, nyelveket beszélő, remek egy gyerek, fidélis cimbora, le a kalappal a páston elért eredményei előtt, egy párbajtőr champion, de csinált valami olyat is, amiért most az ország legfőbb közjogi méltósága lehet? Azonkívül mondjuk, hogy jókor, jó helyen bólintott? Persze, nem. De ez, mint jeleztük, csak egy kisebb, egészen kicsi - noha ugyancsak jellemző - probléma.
Az már tán egy fokkal nagyobb baj - vele és kinevezőivel is -, ahogy jelen polcára került. Mondja nekünk valaki - aki komolyan is gondolja -, hogy a Fidesz (ami az adott esetben feltétlenül egy személyben Orbán Viktort jelenti) nem számolt volna már a nyerésre álló választás előtt avval a lehetőséggel, hogy államfőt cserél: Sólyomot Schmittre. A cserében már akkor teljesen biztos lehetett Orbán, amikor a kétharmadban még nem, hisz' a harmadik körben az államelnökséghez is elég az egyszerű többség (így lett elnök a Fidesz eddigi összes jelöltje). Ha pedig biztos volt, akkor miért kellett ez a másfél hónapos cirkusz, amíg Schmitt parlamenti elnök volt? Mi járhat annak a fejében, aki kinevezi a magyar parlament elnökét úgy, hogy tudja, csak pár napra adok neki mandátumot, aztán majd odébb lépek vele? Mit gondol Orbán Viktor a parlamenti elnökről, az egyik legfőbb magyar közjogi méltóságról? Az valami mellékszerep egy tájoló nyári színházban, az egyik faluban ez játssza, a másikban meg az? Ma a Pali, holnap a Mari? A történtekből nyilvánvalóan következik, hogy csakis valami ilyesmit. Ez már tényleg elég nagy baj, de még messze nem a legnagyobb.
Mint ahogy tán az sem a legnagyobb, hogy ezt a cserét azért hajtotta végre Orbán Viktor, mert Schmitt esetében tutira ment, hogy ő aztán egy szalmaszálat sem fog keresztbe tenni neki, egy árva, huncut törvényjavaslatot sem fog visszadobni, vele nem lesz semmi vesződség. Ja, van úgyis gond elég.
Nos, megítélésünk szerint az a legnagyobb baj, hogy ez az egész vircsaft olyan hangosan jött. Hogy ordított jó előre, messziről, szinte bűzlött. A Schmitt lesz, a Schmitt lesz! Figyelem, Schmitt Pálról már hosszú hetek óta pontosan tudja az egész ország, hogy ő lesz az elnök - megírta a Népszabadság, a Népszava, még tán a Dörmögő Dömötör is, szóval a fél sajtó, hogy vigyázat, parlamenti elnöksége alkalmasint csak szemfényvesztés, mindjárt úgyis ő lesz az államfő. S íme, itt van. Mindez persze a sajtó meg a jól értesültek dumája volt, nem is éppen a baráti sajtóé, hanem az ellenzékié, Orbán politikai ellenfelei kajabálták Schmitt nevét április óta, Orbán sajtója hallgatott a dologról, ameddig bírt. Biztos, hogy ez a fő baj, ez a mérhetetlen kiszámíthatóság. Hogy mindig az lesz az igaz a Fidesz (Orbán Viktor) dolgaiból, ami a legtalajmentibb várakozás, ami a legrosszabb feltételezés. Amire egy jobb érzésű Fidesz-szavazó is azt mondja, hogy oh, ezt azért tán mégsem lépi meg. Dehogynem, pont azt fogja lépni - mindig, tévedhetetlenül. Egy az egyben tölti ki azt a képet, amit ellenfelei - akár merő antipátiából - festenek róla. És ez egyet jelent: a földhözragadt kicsinyességet. Íme az ember, aki nem képes túllépni a saját árnyékán.
Schmitt Pál így lett most Orbán Viktor kicsinyességének élő szobra, s ez a szobor most öt évig a Sándor-palotában lesz kiállítva. Megnézhetjük őkicsinységét (és benne a sajátunkat) mindennap. És ez tényleg elég baj.
