Hogyan ne törjük össze magunkat biciklizés közben?

  • Kovács Bálint
  • 2015.03.19 15:03

Veló Világ

A tavasz beköszöntével elővennénk a pókhálós biciklit nagymama pincéjéből? Nagyon helyes! És ha pár dologra odafigyelünk, az egész szezont balesetmentesen végigbringázhatjuk.

Vidéki orvosok beszámolói szerint a baleseti ügyeletek munkája jól behatárolható szakaszokra osztható, akár egy napon belül is. A disznóvágás hajnalán először a szúrt sebet szerzett betegek érkeznek, később az égési sérülteket kell ellátni, végül az alkohol-túladagolás áldozatait tolják be talicskán. A szakaszolás persze évszakok szerint is megfigyelhető, most például a napsütéses órák számának növekedésével, ha nem vigyázunk, egyenes arányban szaporodhatnak a kerékpárhasználattal összefüggő balesetek sérültjei az ambulanciákon. De mire érdemes figyelni, ha a nyerget egyetlen napra sem szeretnénk felcserélni az orvosi váró kényelmetlen székeire?

Ha bennünket is elért az a megmagyarázhatatlan cselekedetekre ösztönző, az őszi hideggel érkező járvány, amely miatt télire oly sokan a pincébe száműzik a bringát, akkor tavasszal először is ajánlatos átnézni, vagy hozzá nem értés esetén egy szakértővel átnézetni a járművet. A téli magányban az időjárás váltakozásától, a dohos pincében vagy egyszerűen a tavalyi használattól ugyanis kilazulhatnak a csavarok, a csapágyak tisztításra szorulhatnak, a lánctányérokra, a láncra kosz rakódhatott, ami láncnyúláshoz és akár a racsni kopásához is vezethet, hogy más borzalmakat ne is említsünk. Annál pedig kevés rosszabb forgatókönyv létezik, mint ha egy rejtett hiba épp az önfeledt naplementébe való száguldás közben kerül elő, már ha a menet célja nem amúgy is a legközelebbi kórház lett volna.

false


Kora tavasszal a legtöbb kerékpárszerviz akciós árakat kínál a generáljavításra – és ha már ott vagyunk, feltétlenül kérjük meg a szakit arra is, hogy állítson kicsit a féken, sőt ha kell, cserélje a fékpofát: minél erősebb a fék, annál kisebb a féktáv. Érdemes mindezen mielőbb túlesni, hacsak nem szeretnénk fülledt buszon vagy a körúti dugóban tölteni az első igazán meleg napokat, hiszen a tavasz bringa nélkül olyan, mint az árva cethal: szomorú és borzasztóan nehéz.

Ha már menetkész a gép, akkor is érdemes feleleveníteni néhány balesetvédelmi alapszabályt, amire a szerencsétlenebbek talán már nem emlékeznek a legutolsó bukás óta, a szerencsések meg más hibáiból tanulhatnak meg. Az első a fokozott figyelem: a magyar kerékpárút-viszonyok között a bringával közlekedő az esetek legnagyobb részében nem megfelelően elkülönített utakon halad, így muszáj az átlagosnál is jobban ügyelnie a közlekedés többi résztvevőjére. A gyalogosról nem árt tudni, hogy sétáláshoz sajnos még mindig nem kell sem KRESZ-, sem intelligenciateszt, úgyhogy a legjobb úgy tekinteni mindenkire, mint elszabadult hajóágyúra, legfeljebb kellemes meglepetésben lesz részünk, ha felesleges volt a porcelánboltba illő figyelem. Természetesen az autósok sem számítanak a biciklistára – bár ahogy egyre több a kerékpár az utakon, úgy javul ez a tendencia  – ezért nem árt, ha a kerékpáros nem ragaszkodik feltétlenül a jogaihoz! Például hiába van a jobbkéz-szabály szerint elsőbbsége a kereszteződésben, akkor is igyekszik szemkontaktussal vagy más jóstechnikákkal kideríteni, hogy mit gondol erről az autós, a parkoló kocsik mellett elhaladva pedig nem árt felkészülni esetleges tolatásra, ajtónyitásra.

De ha egyedül vagyunk, akkor is akad pár kifejezetten a bringákra leselkedő veszély. Az egyik legtipikusabb balesetforrás a kerékkel párhuzamos tereptárgyak és a kerék találkozása: például egy hirtelen előbukkanó járdaszegély, egy csatornafedő rács, de főleg a villamossín. Az ilyenek ugyanis nemcsak könnyen kezelhető bukkanót jelentenek, de akaratunkkal ellentétesen tudják vezetni a kereket is (az okokról kérdezzék meg a legközelebbi fizikust), oltári buktákat okozva ezzel. A legegyszerűbb az ilyen helyzeteket elkerülni, de ha erre nincs lehetőség, mert muszáj áthaladni a sínen, mindig fordítsuk úgy a kormányt, hogy a kerék a kilencven fokhoz a lehető legközelebbi szöget zárjon a nem kívánatos tereptárgy élével, azaz semmiképpen se oldalazzunk diszkréten, mert ráfázunk. Persze a derékszög sem megoldás mindenre: érdemes felmérni, hogy libakergetőnk milyen mély kátyún képes áthaladni, vagy mekkora padkát lehet vele bevenni, ha muszáj.

false


A legközelebbi fizikus bizonyára sokat tudna beszélni az anyagok súrlódásáról is, de ezt most mellőznénk, elég tudni, hogy a megszokott útfelületekhez képest a (sokszor sárga) keramit- és a fémfelületek nagyobb veszélyt jelentenek, különösen, ha vizesek. Ha tehát esett, esik vagy különösen párás idő van, próbáljuk elkerülni a fém vízelvezetőket, csatornafedőket vagy a díszburkolatot, s ha mégis muszáj ráhajtani, kerüljük a hirtelen mozdulatokat, mert nincs az a lecsökkent súrlódás, amin ne fájna egy zakózás. A csúszás által okozott balesetek elkerülése érdekében nyilván már a nagygenerál idején ellenőriztük, hogy a gumink nem kopott-e még (egy új külső igazán nem olyan nagy tétel), amúgy pedig érdemes lehetőség szerint minél nagyobb íveket venni kanyarodáskor, mert minél élesebb a fordulás, annál nagyobb a kockázat, pláne – megint csak – esőben.

Mondani sem kell, hogy sötétben – és kora tavasszal korán sötétedik, tehát jobb felkészültnek lenni – a hátsó piros és az elülső fehér lámpa kötelező és minden tekintetben nélkülözhetetlen kellék. És nem elsősorban azért, hogy mi lássunk, hanem hogy bennünket lássanak.

Tulajdonképpen ennyi már elég ahhoz, hogy megváltsuk a világot, hiszen példamutató felkészültségünkkel, jogos önbizalmunkkal és a balesetek lehetőségének magunk mögé utasításából eredő, kicsattanó életörömünkkel megfertőzzük a többi közlekedőt is, akik békés suhanásunkat látva bizonyosan nem sokáig bírják majd bicikli nélkül.

Neked ajánljuk