„Muszáj csinálni” – Critical Mass helyett itt az új bringás felvonulás!

Veló Világ

I bike Budapest néven hirdették meg áprilisra azt a biciklis-örömünnepet, amit a Critical Mass óta hiányol a bringástársadalom. A közös buliról beszélgettünk a Magyar Kerékpárosklub elnökével, László Jánossal.

magyarnarancs.hu: 2013-ban szervezték meg biciklis aktivisták az utolsó Critical Mass (CM) felvonulást. Akkor úgy tűnt, nem lesz több közös bringázás, ám áprilisban a CM egyfajta alternatív folytatásaként startol – immár a Magyar Kerékpárosklub szervezésében – az I bike Budapest. Miért döntöttek úgy, hogy mégis kell egy közös bringásbuli?

László János: Nem biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb, hogy erre válaszoljak, de megpróbálom. Amióta a CM megszűnt, a kérdésről heves viták folytak az elnökségünkön belül, az én álláspontom úgy szólt, nem biztos, hogy abba kellett volna hagyni, vagy ha már abbahagytuk, akkor rendesen, végleg kellett volna. Van erre egy nagyon erős igény Budapesten, és nem csak az ún. bringásokban. Amikor néztük a felvonulást, ott annyi féle ember volt: gyerekek, fiatalok és idősek, mozgalmárok és nem mozgalmárok; mindenki azt érezte ott, hogy „de jó együtt bringázni”. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Persze mondtuk, hogy mi nem vagyunk rendezvényszervező cég, meg szórakoztató intézmény sem, de úgy tűnik, muszáj csinálni. És szükséges is – azon kívül, hogy sok ember érezze jól magát –, mert a körülöttünk lévő nagyon sok aktivista, régi CM szervező nagyon szeretne valamit együtt csinálni. A CM mindig közösségformáló dolog volt, sok száz aktivista csinálta, megbeszélte, bulizott, aztán vissza-visszatértünk… Ez egy igazi önkéntes, közösségformáló erő, erre meg a Magyar Kerékpárosklubnak is igen nagy szüksége van. Így hát megszületett, hogy lesz CM, de nem CM lesz, hanem I bike Budapest. De ha az újságíró megkérdezi, hogy de akkor mi a különbség a CM és e között, egyelőre nem nagyon tudnék választ adni. A megbeszélt válaszunk az, hogy „hát ez egy buli”.

magyarnarancs.hu: Milyen módon mutatkoztak a CM iránti igények?

LJ: Mindannyiunkat, akik ebben aktívan részt vettek, kerestek telefonon és személyesen, megszólítottak az utcán, amikor abbahagytuk, akkor telefonok és levelek százai érkeztek, persze ez csillapodott, de most is van ilyen, és az aktivista körökben ez újra meg újra felmerülő kérdés volt, hogy miért nem csináljuk. Amikor végül is megszületett a döntés, mindenki borzasztó lelkesen vetette bele magát. Amikor létrehoztuk a Facebook-on az I bike Budapest oldalát, az első órában ötezren lájkolták – úgy tűnik, erre tényleg van egy nagyon erős igény.

false

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Lesz az I bike Budapestnek demonstratív jellege?

LJ: Nem szeretnénk demonstrációként gondolni rá.

magyarnarancs.hu: Ez azt jelenti, hogy nincs is ilyesmire szükség? Megmutatni megint, újra, hogy mennyien bringáznak?

LJ: Itt a tavasz, egy-két héten belül dugig lesznek az utak a biciklisekkel. Nem hiszem, hogy ezt nagyon mutogatni kellene. Nem szeretnénk demonstrációt, nincsenek követeléseink, tényleg csak egy örömünnepet szeretnénk. Az útvonalat is úgy állítottuk össze, hogy jól lehessek biciklizni, együtt lenni (19 kilométer a Bakáts tértől – a Pesti rakpart végig, a Hélia szállóig – aztán jöhet a Dózsa György út – Hősök tere – Andrássy út – Oktogon – Nagykörút – Rákóczi út – Erzsébet híd – Alagút – Lánchíd – Pesti rakpart – Margit híd – végül pedig a Margit-sziget – C. D.), de szerintem egyébként bárki, aki részt vett az eddigi hasonló biciklizéseken ezt érzékelte, ezek a biciklizésről szóltak, akkor is, ha mindegyiknek volt valami mondanivalója. Most az lesz a mondanivaló, hogy „gyerünk, legyünk együtt, bringázzunk egy jót, élvezzük a csodás Budapestet.

magyarnarancs.hu: Akkor a politika irányába sincs miért demonstrálni? Már nem kell felhívni a figyelmet arra, mennyien bringáznak, éppen ezért milyen és mennyi fejlesztésre lenne például szükség?

LJ: De igen, és akkor rögtön ki is bújok a Budapest-keretből, mert bár ez egy budapesti esemény, nagyon nagy szükség van arra, hogy a politika, a szakpolitika gondolkodásán változtassunk, mert nagyon messze vagyunk még attól, hogy hátradőlhessünk, és azt mondhassuk, nekünk itt már semmi dolgunk nincs.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.