„A magyar politikának eleve az volt a törekvése, hogy meg kell oldani a humanitárius katasztrófát, ami sikerült” - mondta ma reggel Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a köztévében.
Megoldották? A humanitárius katasztrófát? Hát akkor fogadják gratulációnkat! Mert elképzelni is rossz, hogy mi lett volna itt, ha a magyar politikának esetleg más lett volna a „törekvése”?
Minden eddiginél nemzetközibb összecsapás várható a Golden Globe-díjakért, és már most látszik, melyik három film lehet az idén a favorit a díjátadóknál.
55 millióért sajátították ki Szegeden az autógyár számára a földet, amely a piacon hússzor annyit ér. Hiába ment bíróságra a tulajdonos.
Donald Trump egyetlen mondattal rombolta le a Fidesz meséjét a támadásálló amerikai pénzügyi segítségről, Orbán pedig felteheti a kérdést: miért pont őt ne árulná el valaki, aki eddig az összes szövetségesét elárulta?
Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.
Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.
Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.
Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.
Volt egyszer egy köztársaság, fény és árnyék hazája, amelyet csodált fél Európa.
