Kósa Lajost elfektették, és még így is kapott egy gyomrost Orbántól

  • narancs.hu
  • 2018. május 26.

Villámnarancs

Kormánybiztosként sem felelhet a modern településekért.

Lázár János és Seszták Miklós után talán Kósa Lajos a legnagyobb vesztese Orbán újabb választási győzelmének. A politikus április előtt még a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter lehetett közel nyolc hónapon át, de az új kormányban nem kapott helyet. Elsőre úgy tűnt, mindez annak is köszönhető, hogy megszűnt ez a poszt, ezért Kósának meg kellett elégednie azzal, hogy ő lesz a 2019-es önkormányzati választási kampány országos főnöke.

false

 

Fotó: MTI

A 444.hu szúrta ki, hogy a Magyar Közlönyben pénteken megjelent négy kormánybiztos neve, közülük Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős pozíciót kapta meg Orbán Viktortól. Ez első ránézésre megegyezik azzal a területtel, amelyért Kósa Lajos miniszterként felelt, aki így a lefokozása után kormánybiztosként sem dolgozhat a területért.

A másik három kormánybiztosi kinevezés nem okozott különösebb meglepetést: Andrew G. Vajna felelős továbbra is a nemzeti filmipar fejlesztéséért, illetve Révész Máriusz lett az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok kormánybiztosa. Az viszont újdonság, hogy immár a nemzeti sportpályázatoknak is van kormánybiztosa, Fürjes Balázs személyében.

Már a svájci hatóságok is Kósa Lajos után takarítanak

De pártunk és kormányunk sajtója éber! Nem sokkal azután, hogy pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda körözése alapján európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, elfogták a svájci hatóságok a honi sajtóban „csengeri örökösnőként” aposztrofált Sz. Gábornét – tudta meg, ki más, a kormányközeli Pesti Srácok.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.